Csepel nótafája mindig produkálta magát

Helyi Téma, Csepel.info

Nánássy Lajos magyarnóta énekes és egyben az egyik legismertebb csepeli személyiség egész életét tette fel szülőhazájának népszerűsítésére. A márciusban a 70. életévét betöltő „bulifelelős” karrierje során számos hírességgel szerepelt egy színpadon, de fellépéseket tartott a súlyemelő szőnyegen is.

A Helyi Téma interjúját az alábbiakban olvashatják.

– Hogyan indult énekesi pályafutása?

– A csepeli általános iskolában az énektanárnő fedezte fel, hogy van hangom, illetve hallásom. Nem sokkal később már az énekkarban találtam magam szólistaként, ami nagy szó egy kezdő énekes esetében. Ez azonban nem tartott sokáig, kissé más vizekre eveztem.

– Éspedig?

– Elkezdtem komolyabban venni a sportolást, és súlyemelőként csepeli színekben versenyeztem, mind eközben megnősültem. A művészi énem kiteljesedése azonban folyamatosan váratott magára.

– Miként sikerült viszszatalálnia a „helyes útra”?

– Nem tudtam magam türtőztetni. Minden közösségi rendezvényen, amelyen vendégként részt vettem, őszintén árulkodtak rólam a feltűnési viszketegség jelei. Énekeltem, daloltam, magamra vontam az egybegyűltek figyelmét. A legjobb kifejezés erre, hogy produkáltam magam. Ez az évek folytán olyan szintre jutott, hogy egy akkori híres csepeli zenész és táncos koreográfus, Kiss Károly a szárnyai alá vett, és elküldött zenetudományt tanulni. Igaz elég későn, de hivatásos énekest faragott belőlem.

– Miből állt a munkája hivatásos zenészként?

– Jártam az országot és Európát, és az úgynevezett haknivilágot éltem. Megfordultam többek között Olaszországban, Németországban, az egykori Jugoszláviában, de az Egyesült Államokban is volt egy hoszszú túrám. Közben a hazámról sem feledkeztem meg, nincs olyan híresség Magyarországon, akivel ne szerepeltem volna együtt, elég csak Harangozó Terit, Máté Pétert, vagy Koós Jánost említenem. Ezután jött a folklór stílus, amely számomra kifejezetten testhez álló, hiszen a karakterem a néptáncosokéra hasonlít.

– Volt rá alkalom, hogy nem csupán előadóként vett részt rendezvények lebonyolításában?

– 20-30 éve szerkesztek zenés műsorokat a csepeli munkásotthonban. Ezt a tisztséget Nádasdy Géza nótaszerzőtől kaptam meg, aki az elődöm volt ebben a projektben. Márciusban is tartunk egy születésnapi bulit, ami pont olyan magas színvonalú lesz, mint az eddigiek.

– Mit jelent önnek Csepel?

– Egész életemben személyes küldetésemnek tekintettem, hogy Csepelt népszerűsítsem. Amikor fellépek valahol, ott nem magamat, hanem kedves szülőhazámat képviselem. Óriási megtiszteltetés volt számomra, amikor a Duna TV közvetítette az egyik műsoromat, mert így az egész világon láthatták, hogy Csepel él, s virul.

Deák Miklós

helyitema.hu

Itt lehet hozzászólni !