Thürmer Gyulával tart kampányzárót a Munkáspárt

Munkáspárt Csepeli Szervezet

Szombaton 11 órától, Thürmer Gyula a párt helyi jelöltjeivel tart kampányzáró rendezvényt a Munkáspárt Csepeli Szervezete a Csepeli Piac mellett – értesült a Csepel.info.

26 hozzászólás “Thürmer Gyulával tart kampányzárót a Munkáspárt” bejegyzésre

  1. Jobb Csepelért szerint:

    Egy valamit becsülök a Magyar Kommunista Munkáspártban… Azt, hogy ők legalább feketén-fehéren bevallják, hogy kommunisták, míg az MSZP szociáldemokratának hazudja magát…

  2. Menyhért Péter szerint:

    Tiszteletre méltó az elvhűségük és a töretlen kiállásuk!
    Üdv menyus

  3. Jobb Csepelért szerint:

    Mennyire szociáldemokrata az MSZP?

    Kiss Péter

    1980-tól MSZMP tag.
    1984 és 1985 között egyetemi KISZ-titkár.
    1986-tól 1989-ig a Budapesti KISZ első titkára.
    1989 májusától az MSZMP Központi Bizottságának a tagja.

    Lendvai Ildikó

    1974-től MSZMP tag.
    A KISZ Központi Bizottságágának a munkatársa.
    1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának a munkatársa, majd alosztályvezetője.
    1988 és 1989 között osztályvezető-helyettes.

    Gyurcsány Ferenc

    1981-től a főiskolai KISZ-bizottság tagja, majd KISZ-titkár.
    1984 és 1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára.
    1988-tól 1989-ig a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke.

    Medgyessy Péter

    1966-tól 1982-ig vezető a Pénzügyminisztériumban.
    1977 és 1982 között III/II ügynök.
    1982 és 1986 között pénzügyminiszter-helyettes.
    1986 és 1987 között pénzügyminiszter.
    1987 és 1989 között az MSZMP KB tagja.
    1987 és 1990 között a minisztertanács gazdasági ügyekkel megbízott elnökhelyettese.

    Kovács László

    1963-tól MSZMP tag.
    1971-től 1975-ig a KISZ Központi Bizottságának nemzetközi osztályán vezető.
    1975-től 1976-ig az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának konzultánsa.
    1976 és 1980 között az MSZMP Politikai Főiskolájának a tanulója.
    1976 és 1983 között az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának alosztályvezetője, 1986-ig osztályvezetője.
    1986-ban a Lázár-kormány külügyminiszter-helyettese.

    Horn Gyula

    1954-től a Magyar Dolgozók Pártjának tagja.
    1954 és 1959 között a Pénzügyminisztérium főelőadója.
    1956 novemberében felveszik az MSZMP-be.
    1956-ban és 1957-ben mint karhatalmista részt veszz a terror cselekményekben.
    1959-ben a Külügyminisztérium munkatársa (a szovjet önálló osztályon).
    Az 1960-as években Szófiában és Belgrádban diplomáciai szolgálatot teljesít.
    1968-tól 1983-ig az MSZMP KB Külügyi Osztályán politikai munkatárs, konzultáns, illetve osztályvezető-helyettes.
    1983 és 1985 között az MSZMP KB Külügyi Osztályán osztályvezető.
    1985-ben külügyi államtitkár.
    1989-ben külügyminiszter.

  4. Jobb Csepelért szerint:

    Menyus!

    Azt azért nem mondtam, mert akik 1945-öt felszabadulásnak, 1956-ot pedig ellenforradalomnak nevezik, azokat én nem tudom tisztelni, pláne úgy, hogy dicsőítik az 1919-es vörös terrort és Rákosit (Rosenfeld Mátyást)…

  5. Csepel-sziget szerint:

    Még mindig százszor korrektebb csoportosulás, mint az áldemokrata MSZP és az álnemzeti Fidesz. A Lehet Más a Politika (már a neve is nevetséges) nevezetű politikai torzszülöttről más nem is beszélve.

  6. grün szerint:

    Jobb Csepelért!
    Akkor most sorold fel a fidesz 37%-át kitévő volt MSZMP, MSZP, MDF és egyéb politikai szélkakasokat is!!!
    Biszku ha hallgatott volna Pozsgayra, most akár a korelnök is lehetne a fideszben. Benne lehetne az Alkotmány előkészítő bizottságban Borossal és a Stumpf Pistivel, mint régi szakember!
    Akkor még a kollégiumi ifjú titánokról nem is szóltam!

  7. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Jobb Csepelért!
    Nem hiszek a fekete-fehér, a jó-rossz világban.
    Attól, hogy én nem értek egyet valakikkel, még tisztelhetem a jellemvonásukat, stílusukat, szervezetüket, stb.
    Szeresd barátaidat és tiszteld ellenségeidet, mondhatnám általában iránymutatóként, de úgy gondolom, hogy mindenki megérdemli a tiszteletet abban, amiben arra méltó.
    Üdv menyus

  8. nagyapó szerint:

    T. Jobb Csepelért! Egy kis pontosítás: Rákosi Mátyás = Rosenfeld Manó
    grün! Azok, akik ott voltak a damaszkuszi úton, most sok pártban, pártokon kívül jelen vannak és megbecsült emberek. Azok, akik nem voltak ott, most az MSZP-ben vannak. Ilyenek a csepeli szocik nagy része. A kisebb rész meghasonult, és kilépett.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Jobb Csepelért szerint:

    Grün!

    Írhattam volna Tóth Mihályról, Podolákról, Avarkesziről és Oroszról is egy pár sort… Ők is elvhű kommunisták voltak 1989 előtt, 1990 óta meg meg szociáldemokraták.

  10. Jobb Csepelért szerint:

    Csepel-sziget!

    Ahogy kiveszem a szavaidból, te jobbikos lehetsz, ami számomra nem gond. Én csak azt tartom furcsának, hogy ti csepeli jobbikosok nem álltatok mellettünk, amikor leközöltük Szenteczkyék szemétségeit és akkor sem álltatok mellettünk, mikor itt a fórumon hadakoztunk a kerületet tönkretevő szocikkal. A Trianon emlékmű felállításában sem támogattatok minket!
    Amikor viszont a Fideszt kellett ócsárolni, akkor megjelent 1-2 jobbikos bejegyzés. Hogyha egy 1956-ot ellenforradalomnak és 1945-öt felszabadulásnak nevező kommunista pártot többre tartasz, mint egy nemzeti politikát folytató jobbközép pártot, akkor ehhez nem lehet túl sokat hozzáfűzni.
    Én a Munkáspártot annyiban tartom tisztességesebbnek, mint az MSZP-t, mert Thürmerék legalább vállalják, hogy kommunisták, illetve, hogy 2004 december 4-én két Igennel, 2008 márciusában meg három Igennel szavaztak, de a világnézetükkel nem tudok azonosulni!

  11. baniko21 szerint:

    Kedves Jobb Csepelért!
    Nem a vita, hanem a tényszerüség kedvéért szólok hozzá a bejegyzésedhez. Az általad
    emlitett két évszámhoz csak annyit fűznék hozzá: 56-ban nem rendszerváltás miatt
    tüntettek az akkori egyetemisták, talán olyanokat kérdezz meg akik akkor kinn tüntettek
    az utcán, mármint október 23-án. Nem tudod véletlenül hogy kerültek este 10-re már
    a “nyugati” riporterek, ujságírók ide Budapestre? 45 pedig sok embernek a felszabadu-
    lást jelentette, egy több éve és sok áldozatot (Don-kanyar stb) követelö háború végét
    jelentette. Az akkori emberek áldozatos munkája eredményeképpen az 50-es évekre
    a romokba döntött ország ujra talpra állt. Most 21. éve élvezzük a remek “demokráciát”,
    amibe most is mindenkinek van munkája, boldogan, gond nélkül élhetünk, nincs rezsigond, kb 800 ezer gyermek nem is éhezik, nem is veszitettük el az ország vagyo-
    nát, nem is tartozunk senkinek a nem tudom mire is (magánbankok megsegítése, hogy
    még jobban sarcolhassák honfitársaidat) nem adósodott el az egész ország.
    A világnézettel lehet bajod ha vagyonos, tőkés vagy, mert szerintünk minden ember-
    nek joga van a tisztességes élethez. Nagy cél a fiatalok elött, hogy kiállhatnak a bankok
    elé, őrizhetnek vagyonos embereket. vagyonőrködhetnek. Tudod egy pár év mulva ha
    valamid elromlik és meg kéne csináltatni, nem lesz egy jó szakmunkás aki megcsinálná.
    Figyelmedbe ajánlom ha a hévvel jössz hazafelé Csepelre, a Müvészetek Palotája után,
    de még a híd elött nézz ki a sinek mellé balra: csodát láthatsz: ujmódi lakótelepet.
    Aztán jól nézz körül Csepelen: a sok lakás sok-sok családnak mikor is épült? Mennyit
    is kellett érte fizetni? A nagy rendszerváltásba kifizettették az emberekkel az ingyen
    kapott lakást, de feltetted-e magadnak a kérdést, hogy vajon hová is lett az a pénz is?
    Szerinted jó dolog, hogy az emberek ennyire leszegényedtek, még egy szükebb réteg
    azt sem tudja mit csináljon jó dolgában?No nem a becsületes munkából gyüjtötték a
    vagyonukat. Hát csak ennyit a világnézetről.

  12. Királyerdei szerint:

    Banikó!
    Kik okozták az általad felsoroltakat?
    Mégis?

  13. Jeniszej szerint:

    ))) )) 😀 (( (((

  14. Jeniszej szerint:

    “Most 21. éve élvezzük a remek “demokráciát”,
    amibe most is mindenkinek van munkája, boldogan, gond nélkül élhetünk, nincs rezsigond, kb 800 ezer gyermek nem is éhezik, nem is veszitettük el az ország vagyo-
    nát, nem is tartozunk senkinek a nem tudom mire is (magánbankok megsegítése, hogy
    még jobban sarcolhassák honfitársaidat) nem adósodott el az egész ország.”
    baniko21!
    Majd négy év múlva?
    Vagy talán majd az unokáinknak jobb lesz?
    🙂

  15. baniko21 szerint:

    T.Királyerdei!
    Nem tudom szerinted kik okozták. Ugy hiszem 21 évvel ezelött a rendszerváltók
    (Mdf, Mszp, Fidesz, Szdsz ) úgy folyamatosan. Addig volt iparunk, mezőgazdasá-
    gunk nemzeti vagyonunk és volt kb 20 milliárd adósságunk. ( hány év alatt is
    jött ez össze?) Most nincs semmink de van ám adósságunk kb 160 milliárd , van
    11% munkanélkülink és pld. Csillagtelepen is van pár lakás ami arra vár, hogy
    majd árverezik.
    Bármilyen hihetetlen, de én bizom abban, hogy az unokáinknak, vagy gyermekeink-
    nek talán jobb lesz. Ha már semmiben nem tud az ember bízni, hinni, akkor talán
    eltunyult, belefáradt, de a kilátástalanságba nem lehet beletörödni. Az ember elleni
    vétek.

  16. Ditte szerint:

    Kedves baniko21! Ha nem titok, szeretném megkérdezni, hogy tekintettel arra , hogy munkáspárti polgármesterjelölt (sajnos) nincs Budapesten, te tudsz-e valakit támogatni a jelöltek közül? Fájlalom, hogy itt Csepelen sincs teljes listátok.

  17. Királyerdei szerint:

    Nem tudod Banikó?
    Vagy csak nem akarod tudni?
    Segítsek?
    Hova lettek a csepeli gyárak?(WM,Papír,Posztó,stb.)
    Kik adták el Csepel tulajdonát képező ingatlanokat?
    Ki hatalmazta meg őket?
    Még most sem tudod?

  18. Jobb Csepelért szerint:

    Kedves Banikó!

    Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy tőkés vagyok!
    Tökéletesen igazad van abban, hogy az ország milyen szintre süllyedt, de ezt 8 év alatt azok a politikusok csinálták, akik 1989 előtt az MSZMP tagjai voltak.
    Ha figyelmesen olvastad volna az előbbi bejegyzésemet, akkor láthattad volna, hogy azt írtam: vannak dolgok amikben egyetértek a Munkáspárttal. Azt valóban kihagytam, hogy igen, egyetértek velük, hogy adózzanak a bankok (ezt az Orbán-kormány be is vezette) és hogy adózzanak a multik. Sok szociális nézetükkel azonosulni tudok, mert ahogy ők, úgy én is megszavaztam 2008-ban a tandíj, a kórházi napidíj és a vizitdíj eltörlését. A kommunizmussal viszont sosem fogok azonosulni, mert nem tudok szemet hunyni a Gulág, a recski tábor, a Szamuely különítményesek és az ÁVH cselekedetei felett.
    Hogy mennyire volt 1945 felszabadulás az sokaknál nézőpont kérdése. 1944-ben a németek megszállták Magyarországot, 1945-ben meg a szovjetek. Valóban, sokan várták a háború végét, köztük a pesti zsidók, akik a gettóban voltak, de azt se felejtsd el, hogy a Budapestre bemasírozó szovjet katonák zsidó nőket is megerőszakoltak, illetve sebesült emberekre gyújtották a Szikla kórházat… És a padlások lesöpréséről mit mondasz?
    Ha meg belementünk 1956 témájába, akkor megemlíteném, hogy október 23-án este az ávosok dobáltak könnygázt a Rádió épületéből és ők lőttek bele a fegyvertelen tömegbe. És mi volt október 25-én a Parlament előtt? Akkor is kik lőttek bele a tömegbe?

    1945 után szétosztották a nemesek földjeit a parasztok körében, amit pár évvel később Rákosi elvett tőlük, majd a jószágaikat be kellett szolgáltatniuk… Ennyire védi a kommunizmus a kisembereket?
    Ha meg

  19. baniko21 szerint:

    Királyerdei!
    Neharagudj, de előző beírásban, igaz, hogy zárójelbe, de felsoroltam Neked. Egyik ha-
    talmon levő párt sem tiltakozott a kiárusitás, elkótyavetyélés ellen. Vagy Te tudsz olyan-
    ról, hogy bármikor is abba hagyták a váltás után?

    Kedves Ditte!
    Mi is sajnáljuk, hogy nem teljes a listánk, de azok a fiatalok akiknek van munkahelye
    nem mernek közszereplést vállalni, mert akkor nem biztos, hogy holnap is be kell
    menniük dolgozni. A főpolgármesteri és polgármesteri székre direkt nem szálltunk
    be a ringbe, mert előre tudnivaló volt, a hatalomért nagyon gusztustalan választási
    kampányok zajlanak.Nekünk a politika nem a hatalom megszerzését, hanem a tény-
    leges kilábalást, az emberek sorsának jobbra fordulását jelenti.

  20. Ditte szerint:

    Kedves baniko21, igazából az érdekelne, hogy te, mint magánember fogsz-e polgármesterre szavazni holnap. Én, mint képzett kizsákmányolásellenes (névválasztásom is erre utal, a fiatalok ezt biztos nem értik), a Fideszt fogom támogatni.

  21. Jobb Csepelért szerint:

    Banikó!

    Te ugye Munkáspárti vagy?
    Egyetértek veletek abban, hogy Csepelen újra üzemeljen a kórház. Minden tisztességes párt ezt akarja, Németh Szilárd és a többi fideszes képviselő évek óta ezért küzd.
    A csepelieket szó szerint megdögleni viszik át Erzsébetre…
    Azzal is egyetértek, hogy a kerületben nincs elég munkalehetőség…
    Ezek mind elfogathatatlanok és becsülöm azt, hogy valóban a kisembereket tartjátok szem előtt, de ezeket a lehetetlen állapotokat mind azok a csepeli szocik idézték elő, akik annak idején MSZMP tagok voltak.

  22. Királyerdei szerint:

    Banikó!
    Olyan nehéz megértened,hogy már nincs proletariátus,nincs munkásosztály,nincs dolgozó nép és parasztság,nincsenek gyárak,hiába van jogod a munkára,ha nincs munkalehetőség?És ezt a magukat “szocialistának” nevező kleptokrácia intézte így.
    És igen,valaki(k) erre utasították őket.A jutalmukat megkapták.A “dolgozó nép” is
    megkapta a mindennapi bizonytalanság képében.

  23. baniko21 szerint:

    Jobb Csepelért!
    Tökéletesen igazad van abban amit leírtál. Nagy cégnél voltam osztályvezető, mint
    pártonkivüli, ez nem azért volt, mert nem baloldali érzelmü vagyok, hanem pon-
    tosan azért mert túl sok olyan ember volt az Mszmp-ben vezető beosztásban, aki
    csak az előmenetele miatt volt ott. No, hát ezek árulták el a tisztességes baloldalt.
    Ha körülnézel nyitott szemmel, akkor magukat át is mentették a “rendszerváltás”ban.
    Megértem ha az emberek “kommonistáznak” , mert ezek ugyan soha nem voltak
    kommunisták, de “nagy pártemberek” akik visszaéltek az emberek jóindulatával,
    és az első adandó alkalommal elárulták őket. Egyébként Csepelről is a “baloldali”
    Mszp elnök és annak helyettese probálta a Munkáspártot kiüldözni. Itt válaszolok
    Dittének, hogy ezek után nem feltételezed, hogy a volt helyettes elnök, jelenleg
    polgármesterjelöltre nyomjuk az X-et.

  24. Ditte szerint:

    baniko21, abban biztos voltam, hogy oda nem. Csak arra voltam kíváncsi, hogy nem bojkottáljátok-e a szavazást ez ügyben.

  25. Jobb Csepelért szerint:

    Banikó!

    Hiányolok egy valódi szociális nézetek valló, ugyanakkor nemzeti politikát folytató szociáldemokrata pártot. Én olyanra gondolok, mint amilyen a Kéthly Anna vezette szocdem párt volt. Nem a baloldali gondolattal van problémám, hiszen a szegények megsegítése Jézus tanaiban is szerepelnek. A szolidaritás egy szép gesztus.
    A Munkáspártot egyébként magyarabb pártnak tartom mint az MSZP-t, mert ti legalább két igennel szavaztatok 2004. decemberében.

Itt lehet hozzászólni !