Terry Black útja az MSZP-ig

Melegbár, virtuális gyomorgyűrű, halott kormányszóvivő – állomások egy baloldali életútból

ATV, Csepel.info

Legyen szó örökbefogadásról, szerelemről, betegségről, vagy pénzügyeiről, Terry Black (alias Rácz Károly) a teljes életét a média nyilvánossága előtt éli. Úgyhogy a transzvesztita előadóművész politikai szerepvállalása alkalmával is nyomban a címlapokon kötött ki – őt indítja ugyanis az MSZP a Csepel-szigeten, Tököl egyik választókerületében.

Azt a pletykát forrásaink zöme cáfolta, hogy Terry Black egyfajta pótlékként szolgált volna, mivel a helyi szervezet vitái miatt az indítani kívánt jelölt nem adta le ajánlószelvényeit. A többségi verzió úgy szól, hogy a csepel-szigeti szocialisták a Margit-szigeten voltak egy előadáson, Terry Black társaságában. Az adott kerületben viszont valóban nem volt jelöltjük, a transzvesztita előadóművész viszont bevállalta, hogy szoci színekben startol, és pikk-pakk összeszedi a szükséges ajánlószelvényeket. És össze is szedte, saját bevallása szerint 25 perc alatt.

Két hete még kivándorlás

Varju László MSZP-s választókerületi elnök szerint nincs ezzel semmi baj, a szocialista párt nyitott, és Rácz Károly jelölésével érezhetően bizonyítja is ezt. Az, hogy Terry Black előadóművészként lett híres, vélekedett Varju László, a mostani választásokon nem számít. A jelek szerint maga Terry Black is komolyan veszi a politikát, legalábbis életpályát tervez. Ugyanis azt nyilatkozta, hogy először a képviselőtestületben szeretné bizonyítani rátermettségét, ezért nem indul kapásból a polgármesteri címért. Városatyaként legfontosabb célja az lenne, hogy az időseket és a fiatalokat közelebb vigye egymáshoz, illetve kiépítse a tököli szociális hálót. Hirtelen felpezsdült lokálpatriotizmusa egy csöppet visszás jelenség, mert két hete még több helyen is azt nyilatkozta, úgy érzi, már nincs helye Magyarországon és a jobb élet reményében szülővárosába, Bázelbe költözne gyerekeivel együtt.

Az első meleg magyar vendéglátó-ipari egység

1947-ben a svájci Bázelben született, később 30 évig élt Németországban, ahol pornószínészként kereste a kenyerét, 150 alkotásban tűnt fel – férfiként és nőként egyaránt. Aztán női irányba billent, legalábbis először a ’80-as években érezte úgy, hogy nemet kellene változtatnia. Akkor még plasztikai beavatkozás nélkül próbált női elsődleges nemi jegyekre szert tenni – így hormonkezeléssel növeltette meg melleit. Aztán hazaköltözött Magyarországra és megnyitotta az első melegbárt.

Itt a család, hol a lista

2001-ben elhatalmasodott rajta a család iránti vágy, és immár azzal került megint reflektorfénybe, hogy magához vett egy kisfiút, Danikát, akiről a szülei lemondtak. Az örökbefogadási aktusból mintegy négy éves huzavona kerekedett, ugyanis sokáig úgy festett, a transzfesztita előadóművész nem kaphatja meg Danikát. Ám az örökbefogadási folyamat sikere érdekében 2005-ben Rácz egy televíziós szereplése alkalmával belengette, hogy publikál egy listát, ami a szerinte homoszexuális és pedofil országgyűlési képviselők neveit sorolja. Arról csak találgatni lehet, hogy ennek hatására, vagy sem, de rövidesen ezután megszületett a minisztériumi határozat, ami engedélyezte az örökbefogadást. Az viszont tény, hogy azóta Terry Black listája szóba sem került, nem hogy nyilvánosságra.

Jöttek sorban a gyerekek

A transzvesztita előadóművész később egy kislányt is örökbe fogadott, és ahogy gyarapodott a család, úgy erősödött benne a vágy, hogy ismét férfiként éljen, ezért leoperáltatta az időközben megnövekedett melleit. Ma már Terry Black egy harmadik gyereket is nevel, akit azonban jogilag nem fogadhat örökbe. Később a gyerekek miatt is rendszeresen címlapra került, többek között, amikor azzal vádolták, hogy nem képes róluk megfelelően gondoskodni és élősködőket találtak a gyerekek fején a bölcsödében.

Holland paróka szerelem

Ahogy családi, úgy szerelmi élete is a teljes nyilvánosság előtt zajlik. Előbb egy nótaénekes nővel, Ötvös Klárival költözött össze, majd egy társkereső oldalon bukkant rá egy holland ismeretlenre – ám bárhogy is alakultak kapcsolatai, azokról gondosan referált a bulvárlapoknak. A legnagyobb port Némedi Marival való kapcsolata kavarta: azt talán csak ők ketten tudják, hogy valóban mi van kettejük között, egyszer a címlapok lánykérésről meséltek, máskor arról, hogy Terry Black egy afrikai gyerek örökbefogadása miatt lemondta az esküvőt, végül arról szólt a fáma, hogy feljelentette Némedi Marit, mert a színésznő állítólag prostituáltnak titulálta. Záróakkordként Terry azt nyilatkozta, hogy soha semmi nem volt közöttük és csak Némedi Mari találta ki az egész kapcsolatot, és egy élő televízióshowban – a vita hevében – letépte Némedi parókáját.

Műtét élőben

A családi, szerelmi életen kívül egészségügyi állapota biztosított Terry Blacknek sajtót. A közelmúltban például élőben közvetített műtétet vállalt – igaz, csak virtuálisat. Orvosai először hipnotizálták, majd egy gyomorgyűrű beültetését szuggerálták – a lelki műtét viszont valós problémát kezelne, Rácz Károly azt reméli, hogy szellemi gyűrűje segítségével jelentős súlyfeleslegtől szabadulhat meg. És persze akadtak valóságos bajos is: megesett, hogy daganatot találtak a mellében (melynek eltávolítását sokáig halasztotta), tavaly év végén pedig az a hír kapott szárnyra, hogy H1N1-fertőzött, lélegeztető-gépre került, és halálán van. Később szimpla tüdőgyulladásra finomodott a sztori. A gerincprobléma viszont jól eladható, hiszen, nagy kérdés, hogy mi lesz a gyerekeivel, ha komolyra fordul az állapota, és tolószékbe kerül. (Aztán a baljóslatú hírek megjelenése után pár nappal már általában valamelyik fellépéséről írtak a lapok.)

Nagy bajod lesz, meghalsz

Botrányból azonban soha nem lehet elég, így az év elején aztán a Daróczi Dávid halála körüli hírekbe is belekeveredett, váltig állította, hogy jó barátja volt Daróczi Dávidnak, a volt kormányszóvivő pedig nem lehetett öngyilkos, mivel éppen 30 millió forintból készült lakást vásárolni. A sajtóverzió szerint nyilatkozatai miatt halálosan megfenyegették Terry Blacket, egy ismeretlen állítólag azzal hívta fel, hogy „ha nem fejezed be Daróczi ügyben a kutakodást és nem állsz le, nagy bajod lesz, meghalsz”. Halálos fenyegetést azután is kapott, miután Gyurcsány Ferenc megkapta az év legtoleránsabb politikusának járó díját. Egy szintén ismeretlen telefonáló “Gyurcsány-bérencnek” nevezte Terryt, és azzal sokkolta, hogy megölik.

Zalatnayt buktatta

Egyébként akadt olyan botrány is, aminek kirobbantásában Terry Black jelentős részt vállalt, például Zalatnay Sarolta tartozásainak kapcsán – állítólag 30 millió forintot bukott, mivel az énekesnő az ő ingatlanjait adta fedezetül egyes üzleteihez. Később Terry Black többedmagával be is perelte az énekesnőt, aki két évet töltött börtönben. Az egykori melegbár tulajdonos egyébként az évek alatt rendszeresen pereskedett magyar celebekkel, keresetet nyújtott be többek között Fábry Sándor ellen, aki elmondása szerint sértő megjegyzéseket tett rá és édesanyjára, beperelte Komár Lászlót, amiért az a Hal a tortán forgatása során mocskosnak minősítette a lakását, valamint bíróság elé citálta Anettka elhunyt férjének első feleségét is.

Szabadság, szeretem

Miközben dübörögtek a bulvárbotrányok, Terry Black a közpolitika vízében is megmártózott legalábbis nyolc évig volt a Szabad Szabadság Párt elnöke, tavaly pedig a Magyarországi Kisebbségek Pártja színeiben indult az EU parlamenti választásokon. “Mindig is baloldali érzelmű embernek tartottam magam. Beléptem a Magyarországi Kisebbségek Pártjába, mert olyan értékeket képvisel, amivel egyetértek. Itt faji, vallási, szexuális hovatartozás nem számít. Egy viszont igen: légy becsületes és tisztességesen küzdj a szegénység megszűnése ellen a kisebbségek elfogadása érdekében” – nyilatkozta akkor a Napi Ásznak.

Egy tánc és más semmi

És bizony az egykori pornószínész még Vona Gábort is megihlette, aki februárban egy élő televíziós műsorban beszélt arról, hogy néha kiejt olyan szavakat – zsidó, cigány, buzi -, amelyek nem szerepelnek egy választási programban. A Jobbik elnöke azt mondta: a meleg szót megtartaná magának. Mert ha azt mondja, hogy meleg napra ébredt, az alatt nem azt érti, hogy Terry Black bemosolygott az ablakán. A transzvesztita előadó reagált is a pártelnök kijelentésére, mondván, ha már nem mosolyoghat be az ablakán, azért szívesen táncolna vele egy este.

A politikán túl is van élet

Amennyiben mégsem sikerülne bejutni a képviselőtestületbe, úgy a következő időkre is van mit csinálnia Terry Blacknek, ugyanis egy száz előadásos turnéra kapott felkérést, ahol ismételten női ruhában kell majd szerepelnie. De a nyáron arról is szóltak a hírek, hogy hamarosan forgatni kezdenek egy pornófilmet, melynek rendezését bízták az MSZP új jelöltjére.

atv.hu

Rácz Károly Mihály, a Magyar Szocialista Párt önkormányzati képviselőjelöltjének adatait itt olvashatja el.

20 hozzászólás “Terry Black útja az MSZP-ig” bejegyzésre

  1. pricpracpruc szerint:

    A 90-es évek elején, közepén a Kacsa Magazin show műsoraiban is fellépett és vetkőzött is a szinpadon! Akkor hormoninjekciókkal még melleket is növesztett! Semmi baj ezzel, csak nem kifejezetten politikusi előélet.

  2. pricpracpruc szerint:

    Tudjátok, hogy Terry Black személyi számának másfelessel kezdődik?

  3. zed szerint:

    Ennyi a csepel.info mai “termése”?

  4. Tóth Mária szerint:

    értékelhetetlen előélet, és az utóélet is úgy marad !

  5. Menyhért Péter szerint:

    Tisztelt csepeli szocialista képviselőjelöltek!

    Őszinte sajnálatom, hogy fekete óriásplakátjaikkal a kampánycélú mocskolódásban látják a kivezető utat a józan önvizsgálat helyett. Magánszemélyként csupán szánalmamat tudom kifejezni ez ügyben.
    Sajnálatos módon azonban arról értesültem, hogy képviselő jelöltjük (vagy jelöltjeik?) a Csepeli Zöld Kör Egyesület tevékenységét, feladatellátását és kötelezettségvállalását próbálja meg összemosni az LMP-vel, mint politikai párttal, hogy ezzel járassa le potenciális ellenfelét.

    Ezúton közlöm a nyilvánossággal, hogy a Csepeli Zöld Kör Egyesületnek semmilyen politikai párttal nincsen közös tevékenysége, feladata, vagy más egyéb kötelezettsége!
    Mindenki, aki ezzel ellentétes állítást fogalmaz meg alaptalanul rágalmazza egyesületünket, és ezért minden esetben bíróságon kérünk elégtételt.

    Egyesületünk nem közszereplő, akinek tűrnie kéne a választási kampányok lealacsonyító módszereit. Önálló jogi személyiségként kényesek vagyunk a jó hírnevünkre, ezért minden ezen foltot ejtő politikai kampánymocskolódást meg fogunk torolni.

    Egyesületünk elnöksége 2010. februári határozatában gondoskodott arról, hogy közéleti szerepet vállaló vezetője mindaddig szüneteltesse képviseleti és döntési jogosítványait, amíg a választások be nem fejeződnek, és vissza nem áll az élet a normális kerékvágásba.

    Ismételten kérem tehát Önöket, hogy amennyiben a Tamariska-dombon végzett tevékenységünkkel, vagy egyesületünk bármely programjával kapcsolatban megjegyzésük, kérdésük, problémájuk lenne, akkor az illetékes MENYHÉRT ÉTER titkárhoz szíveskedjenek fordulni.
    Tisztelettel:

  6. admin szerint:

    Nyugi Zed, dolgozunk a holnapi cikkeken.

  7. zed szerint:

    Na azért! 😉

  8. csepeli szerint:

    A holnapi cikkek a következők lesznek:

    – Lakásmutyi: még mindig nem válaszolt Tóth Mihály
    – Mit mondott Deme ügyvédje Deme szerepéről a kettős gyilkosságokban
    – A gerincutat nem építik, de az építkezésén nagy a zaj, ezért Németh Szilárd feljelentést tett
    – Az MSZP titkos gyűlést tartott, amin nagy botrány volt a csepel.info MSZP-s informátora szerint
    – Németh Szilárd szerepelt a tévében, elmondta a szokásosat (mutyi, mutyi, mutyi)
    – Hagyó Miklós még mindig előzetesben van
    – Tarlós Istvánnak nagyszerű elképzelései vannak

  9. Hédy szerint:

    Na ide jutottak!

  10. spam szerint:

    Látod Zed, azért van neked is önkritikád. Viccesen hoztad ide ezeket a témákat, de közben tudod jól, hogy ezek a legmocskosabb ügyek. Lakásmutyi, Deme, Gerincút…

    Ha ez Csepelen nem ér meg egy óriási bukást, akkor Csepel megérdemli az MSZP-t további 100 évre legalább. De szerintem mi csepeliek nem vagyunk olyan hülyék, mint amilyennek a vörösök gondolnak bennünket.

  11. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!

    A fenti levelem komoly vihart kavart a csepelinfo plusz blogban.

    A
    http://csepelinfoplusz.hu/2010/09/12/nem-valaszol-nemeth-szilard-szenteczky-janos-valsztasi-vita-felhivasara/comment-page-1/#comment-3170
    címen megtaláljátok!

    Tanulságos olvasmány..
    üdv menyus

  12. kuku szerint:

    A kiváló jelöltnek egy két tipp a leendő munkájához. Szüreti nap Tökölön Ledina ut aszfaltozása Sommerfesten fellépés stb .A többit okt 3. után. Segitséget kérhet Kunczr urtól is.

  13. nagyapó szerint:

    Azért tudni kell, hogy a tököli polgár, ahol a – nem tudom fiú, vagy lány – “színész” indul, sok ciklus óta a keresztény Hoffmann polgármesterre szavaz. A Szigetszentmiklósról kiutált Terry nem valószínű, hogy elér annyi szavazatot, mint amennyi kopogtatót gyűjtött. Kuncze is csak a szoci jelölt visszalépésekor tudott nyerni Miklóson, de nem Tökölön. Viszont reklámnak jó. A sok idióta liberális beszél róla.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. kuku szerint:

    azért tudni kell a Tökölieknek annyira hiányzik Fekete Terri, mint Taksonyiaknak a polgármester Varju l

  15. GONDOLKODÓ! szerint:

    BETEG EMBER!!!!!

  16. öreg szerint:

    Amilyen a párt olyan a jelöltje, mocskos

  17. Hugi szerint:

    Zed, majd te beveszed.

  18. […] olyan hiteles egy olyan ember, akinek az elmúlt 20 évben azt sem lehetett elhinni, amit kérdez, 2010-ben pedig egyenesen az MSZP-s képviselőjelöltségig vitte, hogy a teljes Habony-média szentírásként szajkózza a perelhetetlenség érdekében a lehető […]

  19. […] színpadán, az egyetlen, akire hallgathat, az a felesége. Egyébként Terry Black korábban MSZP-s politikusként próbált szerencsét, így Vona felesége meglehetősen összekeverte a […]

Itt lehet hozzászólni !