Egyre több házat kínálnak eladásra Csepelen

Napi Gazdaság, Csepel.info

A kép illusztráció

Budapesten családi házakból széles a kínálat, s bár a kereslet a válság nyomán kissé visszaesett, napjaink-ra sem állt le. Az árak stagnálnak, néhol a reális szinthez közelítve csökkentek – mondják a közvetítők.

A családi házak piaca – a magasabb ár miatt – mindig is lassabban mozog, mint a lakásoké, de Budapesten az elmúlt két évben még a nagy értékű kategóriában sem állt le teljesen. Az átlagos értékesítési idő legkevesebb negyed év, hat hónap, a relatíve magasabb árak miatt pedig százalékarányban nagyobb az alku mértéke, mint a lakások esetében – mondta a Napi Gazdaságnak Murányi Ákos, a Duna House vezető elemzője. Ma már a havi fenntartási költség nagysága is meghosszabbíthatja az értékesítés idejét. Emellett fontos a környezet, a csendes környék, valamint a jó közlekedési és infrastrukturális kiépítettség.

A legdrágább házakat változatlanul a frekventált budai kerületekben, míg a legalacsonyabb fajlagos áron a pesti külső kerületekben kínálják. Míg kisebb házak, házrészek már 10 millió forint alatt is találhatók a pesti oldal külső kerületeiben – ám ezek többnyire nem felelnek meg a vevők igényeinek -, az önálló, megfelelő méretű és “körbejárható”, elfogadható méretű kerttel rendelkező családi házak árai 25-30 millió forinttól indulnak. A város legjobb helyein lévő, szuperpanorámás, luxuskialakítású és -felszereltségű házakért pedig már 700-800 millió forintot is elkérnek.

Schuszter Attila, az Otthon Centrum III. kerületi irodavezetője szerint a válság nem rendezte át érezhetően ezt az ingatlanszegmenst. A hosszabb ideje kínált, használt házaknál tapasztalható árcsökkenés, de ez sem jelentős: maximum 10 százalék. Mivel a vevők zömét a jobb módú középkorosztály teszi ki, a piac nem állt le, hiszen sokan banki finanszírozás nélkül is nyélbe tudják ütni a vásárlást.

A III. kerület árairól az irodavezető elmondta: a bontandó vagy felújítandó, 30 millió forint alatti kategóriában nagyon szűkös a kínálat. Az új iker- vagy sorházak ára kulcsrakészen 45-60 millió, az önálló házaké pedig 80-100 milliónál kezdődik, bár ezek száma kevés. A magasabb telekárak miatt a fejlesztők ugyanis inkább a 4-5 lakásos vagy nagyobb társasházi beruházásokat preferálják, s új családi házak inkább csak saját célra épülnek és csak használtan kerülnek piacra.

A XI. és a XII. kerület hegyvidéki részén – ahogy Honos Balázs, az IBRED-csoport helyi irodájának vezetője látja – idén kissé élénkült a piac tavalyhoz képest. Az árak stagnálnak, illetve – a válsági előtti 20-25 százalékos túlárazás után – a reális szinthez kezdenek közeledni. A jó adottságú családi házakat többnyire három hónapon belül sikerül értékesíteni, jelentős árengedmény nélkül. A vevőkört jellemzően a 30-50 éves korú vállalkozói, cégtulajdonosi réteg, valamint a versenyszférában működő sikeres vállatok felső vezetői alkotják.

A Sas-hegyen, Sasadon gyakran található 1000 négyzetméternél kisebb telek is, s ha ezen egy teljesen újjáépítendő ház van, az ár 55 millió forintról indul. Átlagos használt családi házat 75 millió forintért lehet legolcsóbban megkapni, de komoly felújítási költséggel kell számolni. Értékesítés céljából nem épül családi ház, az újszerű – korszerű műszaki tartalmú, minőségi anyagú -, önálló, 250-400 négyzetméter alapterületű villákat 140-150 millió forint körül kínálják. Míg a használt, felújítandó ikerházak ára 50-65 millió, az újszerűeké 75-90 millió forint körül kezdődik.

A XII. kerületben a nagy, 1000 négyzetméter fölötti telkek miatt az önálló, átlagos, felújítandó használt családi házak induló ára 80-120 millió forint, az újszerű, 250-400 négyzetméter alapterületű, korszerű alapanyagokból és felszereltséggel épülteké azonban már 200 millió is lehet. A felújítandó ikerházak ára 65-85 millió, a néhány éves épületeké pedig 100-120 millió forint körül kezdődik, helytől függően.

A XVI. kerületben – mint azt lapunknak Petrács Tamás, az Otthon Centrum helyi irodavezetője kifejtette – nehéz a bőséges kínálatból választani, de a piac nem állt le. Természetesen a hitellehetőségek beszűkülése érezteti hatását, de a családi házas kategóriában van vásárlóerő, az érdeklődők általában a középosztályból, illetve a tehetősebbek – jellemzően készpénzzel rendelkezők – köréből kerülnek ki. A kínálati árak alapvetően nem változtak, a tulajdonosok – a környező kerületekhez képest – továbbra is magasan pozicionálnak, figyelmen kívül hagyva minden piaci körülményt.

Mivel a kerület jól elkülönülő részekből áll, az induló árak is változóak. Cinkotán például már 20-21 millió forinttal a zsebben érdemes elindulni, bár ennyiért csak nagyon szűk kínálatból lehet választani. Hasonló kategóriájú ingatlant Sashalmon 25 millió forint alatt keresni sem érdemes, de a választékot kínáló kerületi minimum 30 millió forint.

Csepelen tavaly jócskán megnőtt a házkínálat, mivel a kereslet megtorpant. Ennek ellenére épülnek új ikerházak, és ha a korábbinál hosszabb időbe is telik, de sikerül rájuk vevőt találni – foglalja össze dióhéjban a helyzetet Peszlegné Gál Ildikó, a Ridom Kft. ügyvezetője.

Az árak még az új kínálatnál is csökkentek: a tavaly 35 millióért kínált új ikerházakat például idén 27-28 millióért meg lehet vásárolni. Használt, 60 négyzetméteres, felújítandó házhoz ugyan már 12 millióért hozzá lehet jutni, de a jobb környezetben lévő, nagyobb kertes és jobb állagúak ára 26-28 millióról indul.

napi.hu

9 hozzászólás “Egyre több házat kínálnak eladásra Csepelen” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ezen nincs mi csodálkozni! A kommunisták több évtizedes sötét korszakainak uralkodása, erodál minden társadalmi, gazdasági életkörülményekbeli perspektívát! Kik is terjesztették el EURÓPÁBAN a Marxizmus ideológiáját? No ezzel etették a tradiciókra épülő kerületeket.

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    VÁLTOZZ MEG! Világsláger(szerzője, előadója fiatalon a közelmúltban hunyt el.)
    Ezt javaslom az Mszp-nek, Vézérének, stb.-k-nek, mert a társadalmi folyamatok a világon, de még szép kis hazánkban is, előbb utóbb ki ill. rákényszerítenek benneteket is! E folyamathoz,
    szíves figyelmetekbe ajánlom beható tanulmányozásra SHAKESPEARE 66-os és 7-es szonettjét. Akár eddigi tevékenységük (munkásságuk) értékítéleteként, (66-os), s a jelen: a (7-es)
    “de mikor a csúcsról, mint gyönge agg,
    fáradt szekerén éjnek dől megint,
    alacsony útjára már nem tapad
    a régi hűség, s másfelé tekint:”
    A kiemelt idézet ellenére javasolt egységes egésznek a tanulmányozása nevezett szonetteknek.
    Jobb későn mint soha! Ne tán-tán felemelkedővé válásotokban akár segítségetekre is lehetne,
    nem kis mértékben, Pál Apostolnak a Korintusiakhoz írt leveléből a SZERETET HIMNUSZA!
    Kissé szerénytelennek tűnik,(elnézést) de neves költőnket idézném: “egész népemet fogom,
    nem középiskolás fokon tanítani.” Csak nem ment feledésbe?
    TISZTELT HONFITÁRSAIM!
    Engedjétek meg, hogy javasoljam felemelkedés kezdő jeleként, társalgási kultúra területén is az emberhez méltó intelligens kommunikációt, hiszen tudjuk, a stílus maga az ember.
    Nem kell a sorsfordító választásokig várni, hogy uralkodjék igazság, szeretet! Nekünk kell, s nem
    várhatunk senkire, kinek, kinek a maga területén környezetében megtennünk egymás irányába
    mind azt, ami a jobbítást, fejlődést hordozza magában.
    S nem kisebb a tét mint a nemzet, haza, család gyermekeink, unokáink jövője!
    Ez az igazi örökség, amit rájuk hagyunk! Ezért ne a rosszal mérgezzük szívünket, lelkünket.
    Törekedjünk a jóra minden tekintetben, mert csak az hordozza a kilábalás, a felemelkedés lehetőségét magában!

  3. nagyapó szerint:

    „Egyre több házat kínálnak eladásra Csepelen”
    Rendben.
    Miért nem veszik azokat?
    Egyszerű. Nincs pénz. Eddig rendben lenne, de ki vásárol lakást, házat? A jómódú, készpénzért. De ez kevés.
    Ki szeretne házat vásárolni? Az ifjú házas. De hogy ez csak bankkölcsönnel lehet. A lakástámogatást viszont a gyurcsány(i) kormány szétverte. Honnan lenne pénz?
    (Egy adalék. Kedves barátom ’57-ben kiment Dániába. Tanult dolgozott, míg egyszer művezetője megkérdezte, miért fizet a lakásért,miért nem épít. Azt felelte, hogy 10 év után talán tud telket venni. Erre a művezető elvitte egy bankba, ahol kölcsönt kapott, épített egy nálunk nagyobb villának nevezhető házat. Igaz nyugdíjas koráig fizette a kölcsönt, de szép, saját házban élt.)
    Ezt tették a szocik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. " ?! " szerint:

    Kedves “GONDOLKODÓ!”!
    Küldök Neked (és másoknak is) egy témát, amelyen a körmenet egész ideje alatt gondolkozhatsz.

    A téma: Gyorsabban forog és nagyobb tömegű a Tejútrendszer ….

    Egy amerikai és európai szakemberekből álló kutatócsoport a VLBA (Very Long Baseline Array) rádiótávcső-hálózat segítségével vizsgálta több, sűrű csillagkeletkezési régió mozgását.
    Az Egyesült Államokban működő hálózat összesen tíz darab, egyenként 25 méter átmérőjű tányérantennából áll, melyek elszórtan helyezkednek el az ország területén. A két, egymástól legmesszebb (a Hawaii-szigeteken, illetve az Amerikai Virgin-szigetekhez tartozó St. Croix szigetén) található távcső távolsága mintegy 8000 kilométer.
    Ez azt jelenti, hogy a távcsőrendszer összehangolt, ún. interferometrikus működése során a felbontóképessége egy 8000 kilométer átmérőjű antennáénak felel meg!

    A csillagképződési régiók fontos nyomjelzői a galaxisok spirálkarjainak, mivel elméleteink és megfigyeléseink alapján a csillagok kialakulása döntő részben a spirálgalaxisok karjaiban zajlik.
    A csillagkeletkezési területek egyes tartományaiban ún. mézerek megfigyelésére van lehetőség.
    Ezeken a helyeken a sűrű, molekuláris gázanyag erősítő közegként szolgál a – bizonyos frekvenciájú – mikrohullámú ill. rádiósugárzások számára, melyek különösen fényes vonalakként jelennek meg a felvett rádióspektrumokban.

    A spektrumok alapján- a VLBA érzékenységének köszönhetően – a kutatók nagy pontossággal meg tudták mérni a molekulafelhők látóirányú sebességét, valamint az ún. parallaxis-módszer révén (vagyis egy év során kétszer, a Föld pályájának két ellentétes pontjáról végezve a megfigyelést) a vizsgált területek látszó elmozdulását a távoli háttérobjektumokhoz képest.
    Ezekből az adatokból már meg lehetett határozni a felhők távolságát, valamint a térbeli sebességük nagyságát és irányát.

    A csoport eredményei alapján a Tejútrendszer átlagos forgási sebessége jóval nagyobb, mint azt korábban gondoltuk.
    Naprendszerünk centrumtól való távolságában (kb. 26-28 ezer fényév) ez mintegy 160 ezer km/órás növekedést jelent az eddigi, 800 ezer km/órás értékhez képest.
    Vagyis Földünk – s vele az egész bolygórendszer – óránként csaknem egymillió km-t (azaz másodpercenként kb. 270 km-t) tesz meg a Galaxis középpontja körüli keringése során!

    A rotációs sebesség megnövelt értéke alapján a Tejútrendszer tömegére is új érték adódott, mely csaknem másfélszerese a korábban becsültnek.
    Ez azt jelenti, hogy Galaxisunk talán nem is annyira kis-, mint inkább ikertestvére a régebben jóval nagyobbnak vélt Andromeda-galaxisnak.

    Ugyanakkor a nagyobb tömeg nagyobb gravitációs vonzóerővel is jár, s ezt figyelembe véve úgy tűnik, galaxiscsoportunk előbb említett két nagy tagjának ütközésére a várt 3-4 milliárd évnél kicsit korábban, kb. 2 milliárd év múlva kerülhet sor.

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. Csepeliek!
    Büszkék lehettek magatokra, amikor e jeles napon egy mondat, egy szó el nem hangzik a részetekről! ÜNNEP VAN! Hol maradt a méltatás, a méltó megemlékezés, az ünneplés? Sőt admin is gyorsan törőlte! Kultúra Yes?
    Nem régen legnagyobb sajnálatomra olvastam “Csepel a lepusztult kerület” cikket, valamelyik napi lapban. Igaz lenne?

    BOLDOGASSZONY ANYÁNK

    Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
    Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
    Magyarországról,
    Édes hazánkról,
    Ne felejtkezzél el
    Szegény magyarokról!

    Ó Atya Istennek kedves szép leánya,
    Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
    Magyarországról,
    Édes hazánkról,
    Ne felejtkezzél el
    Szegény magyarokról!

  6. " ?! " szerint:

    GONDOLKODÓ! írta 2010. augusztus 15., vasárnap 17:11-kor

    T. Csepeliek!
    Büszkék lehettek magatokra, amikor e jeles napon egy mondat, egy szó el nem hangzik a részetekről! ÜNNEP VAN! Hol maradt a méltatás, a méltó megemlékezés, az ünneplés? Sőt admin is gyorsan törőlte! Kultúra Yes?
    Nem régen legnagyobb sajnálatomra olvastam “Csepel a lepusztult kerület” cikket, valamelyik napi lapban. Igaz lenne?

    Kedves “GONDOLKODÓ!”!

    Mi történt? Talán megártott a misebor?

    Milyen alapon, és milyen jogcímen ítéled el általánosságban a Csepelieket?

    Neked borzasztó nagy zavar van a fejedben, ha nem tudod, hogy a Boldogasszony ünnepe egyházi ünnep, és mindig csak a katolikus magyarság ünnepelte.

    Szerinted mit kellene nekem méltatni és ünnepelni, mint születésemnél fogva református magyarnak és természettudományi ismeretek alapján meggyőződéses ateistának?

    És mire kellene emlékeznem?
    Talán arra, hogy a Mária-kultusz erőszakos és bigott követőinek az 1850-es évek elején sikerült kikövetelni a pápánál, hogy a természeti törvényeket semmibe véve tegye hivatalos dogmává Mária szeplőtelen fogantatását, majd 1950 táján kikövetelték a Mária mennybemeneteléről szóló dogmának az elfogadását attól a katolikus egyháztól, amelyik Mária mennybemenetelének az elfogadásakor még nem mentette fel Galilleit az alól az egyházi ítélet alól, amelyet azért szabtak rá, kimondta azt a több évszázada cáfolhatatlan tényt, hogy mozog a Föld?

    Kedves “GONDOLKODÓ!”!

    Ha neked akarnánk megfelelni, és a Te zavaros gondolataidat követnénk, akkor visszamehetnénk a sötét középkorba, és beleszédülhetnénk a körmenetekbe.

    Csepel pedig nem azért lepukkant kerület, mert a lakosság nem ünnepli együtt felekezeti hovatartozásra tekintet nélkül a Boldogasszony ünnepét, hanem azért, mert a megtévesztett emberek nem elég hozzáértő és nem elég tisztességes embereket választottak a kerületet vezető testületbe.

    Ebből a helyzetből nem úgy lehet kikerülni, hogy ha a hatalmon lévők megütik az egyik orcánkat , akkor oda tartjuk a másikat is, hanem úgy, hogy leleplezzük hazugságokat annak érdekében, hogy a megfelelően tájékozott választók demokratikus szavazással eltávolítsák a méltatlan személyeket.

  7. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    “?!” hozzászólónak válaszolok: Én hívő ember vagyok, ami természetesen az én magánügyem. Nem a vallási hovatartozása miatt rendes ember valaki ez is tény.
    Tehát egyetértek a hozzászólásod utolsó két bekezdésével messzemenően !!!
    ” Csepel pedig………
    ……………demokratikus szavazással eltávlítsák a méltatlan személyeket”
    Tehát levonva a konzekvenciát rajtunk csepeli embereken, polgárokon múlik, hogy új városvezetésre van itt Csepelen szükség, hogy itt is végre új, jobb változások legyenek kerületünkben.

  8. Királyerdei szerint:

    Nagyapó!
    Nem csak a pénzhiány az ok.
    Lehet szép házad,ha előtted kátyúval teli földút van,emésztőgödör,és télen ha szerencséd van ki tudsz kászálódni a hóban valamelyik főútra.Ezek a fő okok.

  9. Lora :) szerint:

    Csepelen sok helyütt a bűzös csatornaszag miatt adnak el házikókat (csak a Kölcsey utcában, ahol a régi 59-es közlekedik 6 eladó házat láttam)

    Sokat álmodozom egy XII. kerületi, mondjuk csillebérci üdülőtelepi telekről, és hogy egyszer építek rá egy 50-60 négyzetméteres 2,5 szobás házat, szép kerttel, de inkább

    többet álmodozom arról, hogy Csepelen veszek egy házat, saját kerttel, beállóval, melléképülettel, de ja….ABBA is megénekelte: money, money money
    Én csepeliként nehezen tudom bevenni, hogy Budapest- és Budapest közt ekkora árkülönbözetek vannak, néha igazságtalannak tartom, hogy a gazdagok Budán, az úgynevezett csórók meg Pesten foglalnak helyet, állítják ingatlanosok…… ,ja meg a budaiak –
    Ez számomra azért fájó, mert már megint pénzben mérik a gazdagságot.
    Azt gondolom ha Budapest kerületei közt turkáznánk, rájönnénk, hogy mindenütt jó, de legjobb Csepelen – persze ha tiszta kerület lennénk (cigánymentes)
    MI EGY SZIGETEN ÉLÜNK, mutassatok még szigetlakókat Budapesten!!!Ugye hogy nem tudtok…..ott van mindenkinek a szomszédos kerülete, mi meg nyújtózkodhatunk, mert hídakkal kötöttük össze magunkat szomszédos kerületeinkkel.
    Két oldalról jön a Duna, csodálatos, van önálló kis bányatavunk, körülötte szép kis házikók, vannak természetvédelmi tájaink, baglyaink, esténként denevérek repkednek ide-oda, ciripelnek a tücskök, és ezt még panelból is hallom…..jópofa hely Csepel, frankón mondom, ha nem lennének ezek a bűnös lelkű cigányok, tisztelet a dolgos, tiszta cigányságnak – akkor itt semmi gond nem lenne – egy ékszerdoboz kerület lehetnénk, csak akarni kell, és először mindenkinek a saját maga kis portáján megcsinálni a rendet, készítenék róla pár képet, és mondjuk minden negyed évben amikor csinálunk a kerületért valamit, fotót készítenénk róla visszanézve, lehet 2-3 év múlva a legcsili-vilibb lenne CSEPEL – jaj szeretlek Csepel mindenestül!

Itt lehet hozzászólni !