Idős emberek nyakáról tépte le az aranyláncokat a 16 éves rabló

Bors

Késsel fenyegette meg azokat az idős embereket, akiknek a nyakából kitépte az aranyláncokat, majd kereket oldott a suhanc. A 16 éves fiú már a rendőrök vendégszeretetét élvezi, de keresik azokat a károsultakat, akiket a fiatalember kirabolt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rablás, lopás és súlyos testi sértés miatt folytat eljárást egy 16 éves fiú ellen. A képen látható személy 2009. szeptemberétől a főváros VIII., IX.,X.,XV.,XX., XXI., kerületeiben követte el a bűncselekményeket. Elsősorban a 24-es és a 21-es villamoson, illetve a 152-es busz megállóiban csapott le áldozataira, idősebb emberek nyakából tépte ki aranyláncaikat. Késsel fenyegette meg a halálra rémült embereket és kényszerítette őket értékeik átadására.

A XXI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai egy összehangolt és jól szervezett akció keretében elfogták a fiatalkorút. Kérik, hogy akinek a sérelmére bűncselekményt követett el, hívja a 427-4600/132-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Bors

65 hozzászólás “Idős emberek nyakáról tépte le az aranyláncokat a 16 éves rabló” bejegyzésre

  1. bhu szerint:

    Remélem, senki nem talál összefüggést norvég származása és a rablás közt. Az súlyosan kirekesztő lenne.

  2. Manitu szerint:

    Hát még ha megnézzük, kik gyilkoltak Móron vagy a pécsi diákot, aki szintén tömeggyilkos akart lenni. Nem is merek belegondolni, hogy ha a nyilvánvaló összefüggést általánosítjuk, akkor a cigányok csak rabolnak, de a magyarok gyilkolnak is.

    Persze, csak ha nem egyoldalúan használom a kakastollas cerkófok gondolkozásmódját.

    Ugyanakkor még az is lehet, hogy az olaszok és az írek se csak maffiózók lehetnek, mint ahogy Amerikában vizonyos időszakokban hitték az olyanok, akik itthon kakastollat szúrnak a fejükbe, hogy a maradék agyuk is elszállhasson.

  3. Jobb Csepelért szerint:

    Manitu!

    Hogy jönn ide most a Gárda, meg a Jobbik? Mert gondolom rájuk utaltál kakastollas cerkófok címszó alatt!

  4. Nemmondommeg szerint:

    Manitu !

    “akkor a cigányok csak rabolnak, de a magyarok gyilkolnak is.”
    Ezt most nem értem…..Tényleg nem.

  5. Csepel-sziget szerint:

    Ez is skandináv 😀

  6. Gordon szerint:

    A rendőrgyilkos se volt cigány. Jól megszívták a cigányozók.

  7. Huba szerint:

    Mi az, hogy cigányozók???
    A cigány, az cigány. A zsidó, az zsidó. A magyar, az magyar. Mindenki legyen arra büszke, ami. – már ha tud.

  8. Gordon szerint:

    Nyílván sokan igyekeznek büszkének lenni arra a csoportra (amely lehet egy nemzeten belüli csoportosulás – például magyar cigányok vagy magyar zsidók határon innen és a Kárpát-medence többi részén), amihez tartoznak.

    Aztán vannak olyan egyének, akiket nem érdekli, hogy egy nemzeten belüli csoportosuláshoz tartoznak (pl.: szintén magyar cigányok vagy zsidók). Ez is érthető lehet, az ilyen egyénnek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy ha akarja “elfelejtse” a nemzeten belüli csoporthoz tartozását, és enélkül legyen továbbra is a nemzet része.

    Folyt.köv.

  9. Gordon szerint:

    A megmaradt és ki nem írtott (csak azért nem írtották ki felmenőiket egyes haza- és nemzetárulók, mert nem sikerült, és nem azért, mert nem akarták) magyar zsidók jelentős része egyébként vegyesházasságokban él, a közösség apad, már csak egy a korábbihoz képest nagyon kis számú csoport éli meg kultúrális szinten zsidóságát. A legtöbben nem tartják az ünnepeket, vallási előírásokat, keresztény szokások szerint élnek (ugyanúgy van karácsony, mint a nemzeten belüli egyéb csoportoknál). Nem foglalkoztatja őket a múlt, vagy a magyar nemzeten belüli csoport hagyományai.

    Az egyénnek (aki esetleg csak fél-, negyed-, vagy nyolcadrészben zsidó) saját magának kell magát az adott közösségéhez sorolni (ha akarja), és nem a többségnek (jelen esetben nekünk).

    Ha nem fenti egyén teszi ezt saját magával, hanem valaki más, az az ún, “zsidózás” egy jóindulató, de tudatlanságon alapuló esetét követi el.

  10. Gordon szerint:

    Nem tettem ki a folyt.követ, de folytatom:

    De létezik a zsidózás és cigányozás egy másik este, mely az előbbiben annyival rokon, hogy szintén tudatlanságon alapul. Viszont annyiban meg más, hogy ráadásul rosszindulatú is. Ez az a típusú zsidózás és cigányozás, mely nem csupán akarata és megkérdezésére nélkül sorol valakit egy a magyar nemzeten belüli csoporthoz, hanem e magyar nemzeten belüli csoportot összeköti egy társadalmi devianciával. Pl a bűnözéssel.

    Holott Magyarországon nem csak a magyar zsidóság vagy cigányság követ el bűncselekményeket, hanem olyanok is szép számmal akik nem ehhez a két magyar nemzeten belül létező csoportosuláshoz tartoznak.

    Most hirtelen ennyi jutott eszembe Huba nyílván építő szándékú kérdéséről. De biztos hosszan beszélhetnénk még a témáról.

  11. grün szerint:

    Gordon!
    “De létezik a zsidózás és cigányozás egy másik este”
    Melyik este?
    Szárnyalás-szarnyalás esete?
    Ne kapkodj, van időd! Nem vagy Te Viktor!

  12. grün szerint:

    Ha bármilyen hasonlóságot vél felfedezni az oldalon szereplő két kép között, azt tekintse a képzelet játékának!

  13. Jeniszej szerint:

    Miért van az, hogy a rendőrségi fényképek mindig ilyen rossz minőségűek. A századfordulón már jobb minőségű fényképeket gyártottak a fotógráfusok.

  14. Ditte szerint:

    Tekintettel arra, hogy a 24-es villamos rendszeres utasa vagyok, szeretném elmesélni, hogy létezik egy olyan módszer is, mellyel az éppen felszálló nők nyakából kitépi a nyakláncot a bűnöző, a még nyitott ajtón lerohan, s mire észbe kapnak, már ott sincs. Ez is rendszeres trükk. Óvakodj a gonosztól!

  15. Gordon szerint:

    grün mondja:
    2010. augusztus 01., vasárnap 19:55-kor

    Gordon!
    “De létezik a zsidózás és cigányozás egy másik este”
    Melyik este?

    Gordon mondja: világosan le lett írva mindkét eset, csak el kell olvasni

    1. eset: tudatlanságon alapuló, de vélhetően nem ártó szándékú
    2. eset: tudatlanságon alapulú, de rossz szándékú

    Az alapok ugyanazok, a szándékok viszont mások.

    Ezt tehát a két eset.

    Egyéb kérdés?…

  16. islander szerint:

    Gordon

    “A rendőrgyilkos se volt cigány. Jól megszívták a cigányozók.”

    De jól megszívtuk! Szerintem meg az a szegény rendőr szívta meg…

  17. Jobb Csepelért szerint:

    Gordon!

    Még a Magyar Hírlap is leközölte, hogy cigány származású volt a rendőrgyilkos!

  18. Ditte szerint:

    Az én kisfiam azt mondta, hogy az a cigány, akinek szabad ezt a szót kimondani, a többieknek tilos.
    Mellesleg a sikeres integrálás következtében a bűnözés terjed szemszíntől függetlenül, nem az erkölcsös viselkedés.

  19. Gordon szerint:

    Láttam róla felvételt, és szerintem nem cigány. A Magyar Hírlap rosszul tudja.

    Íme egy cikk, ami fotót is közöl P. Zoltánról. Semmivel sem barnább mint a körülötte álló rendőrök. A szeme meg szürke vagy kék.

    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-rendorgyilkos-vallomasa-megijedtem-2024290/

    Egyébként se a bőr-, vagy szemszín dönti el, hogy ki milyen ember.

    A másik híres rendőrgyilkos – Engel Zoltán – se cigány.

    Íme egy cikk ami képet is közöl róla:

    http://www.rtlklub.hu/cikk/71647

  20. Gordon szerint:

    Érdekes lehet, hogy a megölt rendőr felmenőinek egy része se Árpád vezérrel jöttek be a Kárpát-medencébe.Legalábbis a Radovic Dusán név erről árulkodik.

    Ez is bizonyítja, hogy nem csak az lehet értékes ember, akinek az ősei Árpád vezérrel jöttek be (mint pl. Váteszé – az ő állítása szerint).

    Ha a nagymagyar megmondóembereken múlna, akkor csak igen kevés ember maradna Magyarországon.

  21. Miska72 szerint:

    16 éves tudatlan. Most fog ülni annyit. mint varjú az ágon. Nem halotta a 3 csapás törvényt, meg hogy kinyitnak a bezárt börtönök? 🙂 🙂 🙂
    Most ven hely lehet ülni! De bent dolgoztatni is kellene öket. Azt úgy sem szeretik!

  22. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! Olyan szinten demagóg vagy, hogy arra kulturált, emberi kifejezést már nem is találok. Radovic Dusán egy magyar ember volt (és nem azért, mert az ősei Árpáddal jöttek a Kárpát-medencébe, ezt csak a hozzád hasonló “demokrata” demagógok szokták szajkózni), aki a legjobb tudása szerint szolgálta az országot és az állampolgárokat. Ugyanez Poór Zoltánról nem mondható el. Egy olyan kisebbség tagja, amely sehol a világon nem volt képes sohasem beilleszkedni, s nem azért, mert barna a bőrszíne, vagy mert a világ nemzetei rasszisták lennének. Ennek a népnek általános jellemzője, hogy ahol megjelenik, ott kő kövön nem marad, mindenütt megtelepszik az a mocsok és a bűnözés, valamint a fölényes nemtörődömség és gőg, amit magukkal hordoznak. Indiából a hinduk elűzték őket, de Európában sem látják őket sehol szívesen, de még az USA-ban és Kanadában sem. Elhiheted, nem a bőrszínük miatt.

    Poór Zoltán pedig cigány (persze jócskán hányadolt keverék), aki ezt nem látja, az írasson fel szemüveget magának. Pontosan olyan, mintha csak a “Maunika sau”-ből lépett volna ki, az élettársnőjéről már nem is beszélve. Poór Zoltán mentalitása, a beszéde, s a komplett megjelenése mind-mind árulkodik cigány származásáról. A liberális média hozzáállása is árulkodó. Ma holnap celeb lesz a gyilkos Poórból. Egy gyilkos nyilatkozhat, Budaházy még a gyermekeit sem nagyon láthatja.

  23. Gordon szerint:

    Az előttem szóló nagyon dühös. A harag pedig rossz tanácsadó. Radovic és Poór is magyar ember. Én épp erről beszéltem. Mint ahogy Engel is magyar ember. Amikor majd 32 év múlva – sajnos – kiengedik, akkor egy magyar ember fog szabad lábra kerülni. Ha pedig újra gyilkol, akkor valószínűleg az új áldozata is magyar lesz (talán még meg sem született).

    Csepel-sziget 01:39-es hsz-ében nem tudta logikusan cáfolni 19:12-es, 19:17-es, és 19:20-as hsz-eimet.

    Ha pedig – ahogy azt dühös Csepel-sziget állítja – Poór “keverék” volt (anno a nácik is használtak ehhez hasonló szavakat), akkor pont annyira (vagy inkább) lehetett magyar, mint cigány.

    Bűnözés mindenhol van, (szombaton kapták el a svéd rendőrt Svédországban, aki nőket erőszakolt meg), ez nem csoportfüggő.

    folyt.köv

  24. Gordon szerint:

    Mindenkire le kell csapni aki nem tartja be a törvényt. Erről – és a társadalmi igazságosságról – szólt a Fidesz szigorító javaslata, amit a Jobbik nem támogatott. A Jobbik a gengszterekkel akar jóban lenni (ahogy azt korábban már mondták), és a bűnözőket támogatja (Vona testőr börtöntöltelék szkinhed Bandi örülhet). Nekik valószínűleg az az érdekük, hogy ne legyen (a lehető legnagyobb) rend és nyugalom.

    Ezért sem tartják be a magyar bíróség jogerős és törvényes ítéleteit.

  25. Gordon szerint:

    Válaszoltam kontrolcé + kontrolvé linkjeire a koronás bejegyzésnél.

  26. Gordon szerint:

    Ha holnap valaki lefestené valaki Dávid királyt a Szent Koronával (vagy valami ahhoz hasonlóval), akkor Sacra Corona logikájából kiindulva az azt jelentené, hogy rokonok vagyunk a zsidókkal?

    Ez több dolgot is megmagyarázna:
    1. A honfoglaló magyarokhoz tartozó zsidó törzs eredetét (amúgy is mai napig keresik az “okosok” a hiányzó törzseket)
    2. Miért épp a Dávid házából származú Szűz Máriát választották az Árpád háziak Magyarország védelmezőjévé.

    Ez is ugyanannyira lenne logikus mint Sacra Corona marhasága. Tehát semennyire. Nem azért mert Gordon mondja, vagy mert Sacra Corona mondja, hanem azért mert nincsenek hiteles források.

    A Jobbik – eme általam kitalált elmélet és “bizonyítékok” láttán – nyílván elkezdhetné a Dávid-csillagot követelni a magyar zászlóra. 🙂

    Nagy az Isten állatkertje.

  27. Gordon szerint:

    Bocs, ezt a másikhoz kellett volna, de tökmindegy.

  28. laca62 szerint:

    Ebben az országban rendet kéne teremteni,minden megállóban,vagyis mindenhova kéne rendőr,biztonsági őrök,ma napság egyre több a bűnöző,és alig van rendőr,vagy félnek tőlük a rendőrök.Sajnos ROMÁK többen vannak mint amennyi rendőr van..)Félek kilépni az utcára.kamerákat mindenhova!!!Leginkább rendőr járőrök legyenek az utcákban- Régen Blaha Lujza tér aluljárójában három és négy éves roma gyerekek próbáltak engem kirabolni,én egyszerűen félrelöktem őket,és egyenesen az épp aluljáróban dolgozó rendőrhöz mentem,és szóltam hogy kiakartak rabolni a suhancok,addigra eltűntek.Sajnos azért rabolnak a kiskorúak,mert őket nem büntetheti a törvény akármilyen gonoszak ,vagy veszélyesek,ölni is képesek,mert tudják ,hogy őket nem lehet bezárni.Felnőtt roma ember betanítja a kicsinyeit ,hogy kell rabolni ,ölni és mit kell csinálniuk.Szerintem határozottan felkéne lépni ezek ellen a hatóságnak!!!!!!!!!!!!!

  29. DFK szerint:

    Ezek a norvég cserediákok nagyon trükkösek. Állítólag a nyelvükben a munkára nincs szó. Azon meg nem csodálkozom, hogy megint a liberális oldal védelmezi őket.

  30. laca62 szerint:

    Jobbikosok a tisztelt GÁRDA !!!!miért nem intézkednek már ezek ellen!!!!!

  31. csepeli szerint:

    laca62: Ha nem értesültél volna róla, a gárda be van tiltva, fel van oszlatva. Nagyon helyesen. Nem szabad lovat adni az olyan primitív, rasszista panelsöpredék alá, mint amilyen te is vagy.

  32. Jobb Csepelért szerint:

    De az olyan trágár, sunyi billentyűbetyár alá sem mint amilyen Te vagy!

  33. donquijote szerint:

    Az ilyen és hasonló esetek miatt nem mernek velük semmit csinálni a rendőrök, mit várhatunk tőlük, nyilván féltik ők is az állásukat.

    http://index.hu/bulvar/2010/08/02/rendori_elbocsatas_egy_megutott_roma_miatt/

  34. Jobb Csepelért szerint:

    Gordon!

    Igazad van abban, hogy bőrszín alapján nem lehet senkit sem megítélni, hogy ki a bűnöző és ki nem… Nekem vannak roma ismerőseim és elítélik azt a fajta életstílust amit a cigányság kb 85%-a képvisel.

    Kuncze mikor belügyminiszter volt, felbiztatta a cigányokat azzal a szöveggel, hogy a megélhetési bűnözés megengedett. Ezt az antiszociális állapotot 1998 és 2002 között az első Orbán-kormány felszámolta.
    2002 után a balliberális kormányok feltüzelték a cigányokat a magyarok ellen. Elég referencia erre a Gyurcsány által létrehozott antimagyar Demokratikus Charta!
    Én pl tartottam attól most tavasszal, hogy a már leáldozóban lévő MSZP etnikai háborút generál és akkor bevezetik a szükségállapotot, amivel tovább maradhatnak hatalmon…
    Magyarországon a bűnözés 80-90%-át a cigányok teszik ki! Ezt az állapotot fel kell számolni, de nem roma házak felgyújtásával és nem cigány gyerekek lelövésével.
    A romáknak munkát kell adni és a gyerekeiket meg iskolába kell járatniuk. Csak az kapjon segélyt aki dolgozik és a gyereke tanul, nem pedig az iskola mellé jár!
    A bűnözőket pedig szigorúan büntetni kell, én éppen ezért tartom jónak a 3 csapás törvényt, ami keményen sújtson le minden bűnözőre, akár magyar, akár cigány!
    Magyarország többé nem süllyedhet oda, ahová lesüllyedt 2002 és 2010 között! Magyarországon rendnek kell lennie, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg Olaszliszka és soha többé ne lőjenek le menekülő gyerekeket.

  35. Nemmondommeg szerint:

    Gordon és a kimondhatatlan nevű Fruicccs Trutykó féle magyargyűlölő figyelmébe ajánlanám, hogy a magyarság nagyobb része fél saját hazájában a cigányságtól, nem véletlen. A kisebb része még azért nem fél, mert túl kicsi. Ha majd felnőnek ők is félni fognak ! Lehet számolni a népesedésben ki hogy szaporodik, nem kicsit elszomorító az arány.Persze lehet ezt is manipulálni az emberek többsége nem hülye látja mi folyik körülöttük. Ez ami ebben az országban az elmúlt években folyt, az népirtás….
    “Hallatlan ! Falat emeltek a cigányság és a szlovákok nép közé ” – Fruicccs Trutykó úr kommentje. Éljen ő mellettük pár hónapig, majd megváltozik a véleménye, lehet utána saját kezűleg építene falat. Elég volt már a mellébeszélésből. Aki kimondja az igazat ebben az országban azt minden lehetséges oldalról támadják, vegyük példának Debrecen polgármesterét. Micsoda helyzet, ha elmondja, hogy szarban van az ország (csak az igazat mondta ) akkor szemétláda, és betámadják még külföldről is, ha meg hazudik, hogy minden jól megy akkor hazug.

  36. Nemmondommeg szerint:

    Még valami. Azt hallottam Ercsiben végre állítgatják meg a cigányok, mert több a rendőr…. Így kellene mindenhol és talán nem kellene félve végigszaladni a városban sötétedés után. Elszámoltatás. Gyurcsány és Bajnai még mindig nincs börtönben……. MIÉRT ?

  37. Kovács Ernő szerint:

    Vajon Hórák Nórával is ez történt??
    Öt vadállat erőszakolta meg a 14 éves lányt
    http://www.kommentalok.eoldal.hu/cikkek/bunugy/vajon-horak-noraval-is-ez-tortent__

  38. Nemmondommeg szerint:

    Molnár Oszkárt meg kirekesztette a saját pártja mert igazat mondott.

  39. nagyapó szerint:

    Gordon szorgosan sokat ír, sok butaságot.
    vasárnap 19:17-kor sokadszor ír a zsidókról. De nem tudja kik a zsidók. Elárulom: zsidó az akinek az anyja zsidó, viszont a zsidóság zsidónak tart minden embert aki az előbbi feltételnek megfelel. Hiába lesz ateista valaki, vagy kikeresztelkedik, szemükben zsidó marad. Így nem a magyarság rekeszt ki, hanem a zsidóság különül el. Ez a gettósodás alapja. Pesten nem a magyarok alakították ki a zsidó negyedet, hanem ők maguk (ettől még védendő).
    hétfő 06:14-kor
    „1. A honfoglaló magyarokhoz tartozó zsidó törzs eredetét (amúgy is mai napig keresik az “okosok” a hiányzó törzseket)”
    Milyen törzsek? A 8. honfoglaló magyar törzsről van szó, a kabarokról akik felvették a zsidó vallást (úgy mint a zsidózó székelyek), avagy a szétszóródott 12 zsidó törzsről?
    „2. Miért épp a Dávid házából származú Szűz Máriát választották az Árpád háziak Magyarország védelmezőjévé.”
    Gordon! Hol van a Bibliában, hogy Szűz Mária Dávid házából származott? Összekeveri Szt. Józseffel. El kell menni egy keresztény templomba (én csak a katolikusokat és reformátusokat ismerem), ahol a pap, ill. tiszteletes mindig megjelöli a forrást. Igaz én mindig kapásból idéztem Lenint, mert a kutya sem olvasta, így nyertem, de a Bibliát azért olvassák.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  40. Ditte szerint:

    Gordon szélsőségesen kirekesztő, hiszen Trianonra azt mondja, megérdemeltük, hiszen ezt és ezt tettük mi magyarok. A cigányság és a zsidóság esetében viszont hevesen tagadja a kollektív felelősség lehetőségét, amit ráadásul itt elég kevesen akarnának a fentebb említett csoportok nyakába varrni. Ezért ő szélsőségesen kirekesztő, és súlyosan intoleráns.

  41. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! Amikor Franciaországban a bevándorló arab söpredék gyújtogat, rombol, erőszakoskodik a helyiekkel, azt sem szükséges az adott népcsoport számlájára írni? Pedig igenis nyilvántartják a bevándorló (arab) bűnözést arrafelé. Ahogy a cigánybűnözést is, pontosan mostanság lépnek fel ellene Sarkozy-vel az élen.

  42. Csepel-sziget szerint:

    A Jobbik világosan megmondta, hogy azért nem támogatja a szigorító javaslatot, mert az a gárdát is ellehetetlenítené, ” a kígyó pedig nem harap a saját farkába”. Tetszik érteni, Gordon?

  43. Dadus szerint:

    A 20 éves lányomat is ki akarta rabolni ez a bűnöző,késsel fenyegette szorosan mellé állt és üldözte,követelte tőle a MP3-át,de a lányom nem hagyta magát,segítséget kért a megállóban-ahogy ő fogalmazott egy “három ajtós szekrény”-forma pasitól,de az elküldte szó szerint a p…ba!!
    Végül beszaladt egy boltba és az ott dolgozó biztonságiőrtől kérte hogy kísérje ki az utcára,onnan egy vásárló kísérte a munkahélyére!

    Napokig nyugtalan volt és félve indult dolgozni,csak kísérettel mert a belvárosba menni!

    Csepel-sziget:hétfő 01:39-egyetértek veled

    Most meg csak az dühít hogy a börtöben is jól élnek,szintén a társadalom,az adófizetők kárára!

    Kőkemény közmunkát minden bűnözőnek!!!

    A “háromajtós szekrény”forma szemét alaknak üzenem hogy kár azért hogy kibújt onnan ahová visszakívántatik!

  44. Jobb Csepelért szerint:

    Ha már szóba kerültek a franciaországi események, Sarkozy politikáját abszolút támogatom!

  45. Jobb Csepelért szerint:

    Dadus!
    Remélem, hogy a lányod is elmegy a rendőrségre terhelő vallomást tenni ez ellen a bűnöző ellen!

  46. Dadus szerint:

    Nem tudta kirabolni mert nem hagyta magát,ez esetben tanácstalan vagyok!

  47. " ?! " szerint:

    Csepel-sziget: 2010. augusztus 02., hétfő 20:58-kor
    A Jobbik világosan megmondta, hogy azért nem támogatja a szigorító javaslatot, mert az a gárdát is ellehetetlenítené, ” a kígyó pedig nem harap a saját farkába”. Tetszik érteni, Gordon?

    Ejnye, bejnye “Csepel-sziget”!

    A fenti mondattal felelőtlenül elárultad a Jobbikot és a Gárdát.

    Ezután mindenki tudni fogja, hogy a Jobbik a Kígyó, és a Gárda a Kígyó-farka.

    Ezért az árulásért 20 évet fogsz kapni árpádházi Zázrivecz (Vona) Gábor legjobbik fővezértől.

  48. Dadus szerint:

    Egyébként még az nap a munkahelyén feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen,pontos személyleirással.

  49. Csepel-sziget szerint:

    “?!” (vagy hogy hívnak)

    Senki sem titkolta, hogy a Gárda a Jobbikhoz tartozik. Olyan, mint egy jól működő marketing fogás. A Gárdát ott is ismerték, ahol a Jobbikról még csak nem is hallottak akkoriban. S pozitív volt a megítélése mindenütt, kivéve a liberális és a cigány körökben.

  50. Dadus szerint:

    Csak az fél a Gárdától akinek félnivalója van!

  51. " ?! " szerint:

    De azt titkolták, hogy a Jobbik egy Kígyó.
    És azt is, hogy a Gárda csak egy Farok.

  52. Manitu szerint:

    Csepel-sziget:

    Igen, a Gárda mindenhol sikert arattak, ahol az embereken lobotómiát hajtottak végre, vagy éppen túl mélyre szúrták a kakastollat.

    Azt ugyanis minden értelmes – vagy nem lobotómián átesett – ember tudja, hogy lábak földhöz csattogtatásával és cerkófhadsereg-felvonulással NEM CSÖKKEN A BŰNÖZÉS.

    A helyzet az – és ezt minden értelmes ember tudja -, hogy a bűnözésen csökkenteni munkalehetőséggel és a rendőrség megerősítésével lehet.

    Persze, igen, a hülyék és cerkófok erről még nem hallottak. Nekik marad az, hogy tovább csapdossák a lábukat a földhöz, és azt gondolják, hogy a munkásőrség vagy a gárda vagy az SA vagy éppen kakastollak homloklebenybe döfése képes megfékezni a bűnözést.

  53. Gordon szerint:

    Csepel-sziget valóban nagy öngólt rúgott. Gordon ezért mondja mindig hogy a harag rossz tanácsadó. Csepel-sziget próbálta magát egy ideig megemberelni, de az utóbbi pár nap hsz-ei arról győztek meg, hogy nem képes Gordonnal hideg fejű vitát folytatni. Nem érvekkel akar győzni, hanem oda akar csapni.

    Ezzel a kígyózással saját magát rúgta fenékbe.

    Megjegyzem hogy a kígyó mint hasonlat megválasztása azért sem túl szerencsés, mert a Bibliában a kígyó Ádám ás Éva meséjénél negatív szereplőként tűnik fel.

    A Jobbik mint kígyó? Hümm… érdekes megközelítés, érdekes hasonlat. Csak így tovább Csepel-sziget és a hamarosan egy fikarcnyi sem marad a Jobbik és gárdabecsületből.

    Gordon mindig is azt az elvet vallotta fórumozás közben, hogy néha jobb kivárni annak reményében, hogy aztán a kígyót egy jól irányzott mozdulattal (ez esetben hsz-szel) torkon tudja ragadni.

    Erre most nem volt szükség. Gárdahívő kígyó Csepel-sziget saját magát harapta meg.

    Öröm ezt látni! Hi-hi 🙂

  54. munkásököl szerint:

    Gordonnak és Manitunak az eddigiekhez hasonló további tartalmas éjszakákat kívánok! 🙂 Lehet, hogy azért nem tűnik nektek fel, hogy bizonyos bűncselekménytípusokat gyakorlatilag csak cigányok követnek el, mert éjszaka mindenki olyan sötétnek tűnik, mint az elmétek.

    Nem baj, ti csak irkáljátok holdvilágnál a bérkommentjeiteket, amikor a normális embereknek a kedvesük nyújt kényelmet. Lehet gondolkodni, hogy melyikőtök a kígyó, és melyik a farok! 🙂 🙂

  55. Nemmondommeg szerint:

    Jogos 🙂

  56. Csepel-sziget szerint:

    Gordon! Sosem voltam elkötelezve egyetlen párt vagy mozgalom mellett sem, ellentétben veled, aki végletekig elfogult vagy a plutokrácia markában tartott demokratúra mellett, pontosabban a narancsdiktatúra hű csinoknyikjaként a legordasabb visszásságait sem látod a Fidesznek.

  57. eper szerint:

    További ilyen sikeres akciókat kívánok a rendőrségnek. Remélem hamarosan az összes “megélhetési” bűnöző megy a levesbe.

  58. én szerint:

    valahogy éreztem h egy vérbeli svéd fiatalemberről van szó..Manitu!köszönjük ismét az értelmes és okos hozzászólásokat!!!szebb jövőt!

  59. Hugi szerint:

    Teljesen mindegy, hogy egy bûnözõ cigány vagy magyar. A magyar se érdemel kisebb büntetést, hába nyomják ezt a jobbikosok. Ha bûnözõ, börtönbe vele!

  60. Jobb Csepelért szerint:

    Hasonló eset történt tegnap a ráckevei HÉV-en is!

    Tegnap délután egy fiatal lány a HÉV-en utazva olvasta a könyvét. Valamelyik soroksári megállóban hirtelen csak azt vette észre, hogy az indulásjelző elhangzása kezdetén a nyakához kap egy kéz és a nyakláncán lévő medált letépi (a nyaklánc egy darabját is elvitte), s leugrik az ajtó becsukódása után.

  61. Jobb Csepelért szerint:

    Garázdasággal és lopással is vádolják a 15 éves pécsi lány gyilkosát

    Szerdán garázdaság miatt állt bíróság előtt K. Dániel. Csütörtökön előzetes letartóztatásáról döntött a Pécsi Városi Bíróság. A gyanú szerint a 18 éves cigány származású fiú hétfőn ölte meg barátnőjét, a 15 éves Bicskei Alexandrát.

    A szerdai tárgyalást el kellett napolni, mert újabb bűncselekmény miatt emeltek vádat a gyilkossággal vádolt cigány fiatal ellen. Most garázdaságért állt a törvényszék előtt, mert összeverte féltestvérét. K. Dánielnek hét (fél)testvére van különböző apáktól. A tárgyaláson derült ki, hogy lopással is vádolják, ezért egyesítik az ügyeket, a következő tárgyalás november végén lesz. Csütörtökön el is rendelte egy hónapos előzetes letartóztatást a Pécsi Városi Bíróság, mert fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, másrészt elég bizonyíték van ellene a gyilkossági ügyben.

    K. Dániel továbbra is tagadja a gyilkosságot és még mindig nem tett vallomást. Még saját magát is letagadta, amikor tettéről akarták kérdezni a bíróság folyosóján. Amikor kirendelt ügyvédje kérdezte, akkor is azt mondta: – Nem én vagyok K. Dániel. Csak később ismerte be kilétét.
    A 15 éves Alexandra halálának okát egyelőre nem lehet tudni, a nyomozók a boncolás eredményét várják.

  62. Anonimusz szerint:

    Így van, gyilkolnak a magyarok és a cigányok is. De arányaikat tekintve durva, hogy az ország 10%-a cigány, a börtönöké meg 90%. Ez a nem mindegy. Aki meg olyan kurvára védi őket szerintem még nem találkozott egyel sem csak a budai villájának a karosszékéből pofázik. Gyertek lakni a 8-ba!! Első héten faszod ki lesz, hogy amíg a körútig kiérsz 2x lehúznak cigivel, a cigókurvák szexet ajánlanak a cigánycsövesek meg lelejmolnak pénzzel. És ez csak 1 nap.

  63. Anonimusz szerint:

    JA ÉS A RENDŐRSÉG PEDIG KURVÁRA NEM TESZ SEMMIT! A KURVÁKKAL ÁLTALÁBAN CSAK BESZÉLGETNEK! LE VAN ITT ZSÍROZVA MINDEN. RÉG ITT LAKOK ÉS A SAJÁT SZEMEMMEL LÁTOM NAPMINTNAP!!

  64. Anonimusz szerint:

    Betörik a kocsim ablakát és ellopják a táskám? Ja azt szarják le. Jegyzőkönyv azt fél év múlva küldenek egy papírt szépen perforálva, hogy rendesen ki tudjam vele törölni a seggem.

Itt lehet hozzászólni !