Népszabadság
Az ötven felettiek harmada nem szerzi már meg a megfelelő jogosultsági időt
Az ötvenes években születettek közül félmilliónyian semmilyen vagy csak nagyon alacsony nyugdíjra számíthatnak – derül ki két közgazdász-kutató előrejelzéséből. A nyugdíj-megállapítási szabályok 2013-ra várható megváltozása után pedig az induló nyugdíjak nagyjából 15 százalékkal lesznek alacsonyabbak, mint most.
Optimista forgatókönyvvel számoltunk – szögezi le Augusztinovics Mária, aki Köllő Jánossal együtt, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkében azt elemezte, hogyan alakul az 1945 és 1959 között születettek – az ötven feletti, nyugdíj előtt állók – aktív életpályája, s ennek alapján milyen nyugdíjra számíthatnak, és hányan képesek egyáltalán teljesíteni a járadékra jogosító feltételeket. Az optimizmus azt jelenti, hogy javuló foglalkoztatottságot, a munkavállalók képzettségi szintjének emelkedését, a rokkantnyugdíjasok számának csökkenését, és ebből következően a nyugdíjba menetel idejének későbbre tolódását feltételezték a következő években. A kiválasztott tizenöt évjáratra 2005-ig rendelkeztek – addigi aktív életpályájukat mutató – kereseti és foglalkoztatottsági adatokkal. Az adatok drámaian illusztrálják a rendszerváltás hozta változásokat: 1990-ben alig kisebb eséllyel talált magának munkahelyet egy legföljebb általános iskolát végzett férfi, mint egy érettségizett vagy egy szakmunkás, míg a diplomások elhelyezkedési esélye alig volt jobb, mint a középfokú végzettségűeké. (A 0-8 osztályt végzett nők foglalkoztatási esélye már ekkor is sokkal rosszabb volt az átlagnál). Csupán öt év kellett a helyzet gyökeres megváltozásához: a képzetlenek harmadával nagyobb valószínűséggel lettek munkanélküliek, mint akár az érettségizettek, akiknek esélyei szintén drámaian csökkentek a diplomásokhoz képest. A változás a fizetéseket is “széthúzta”: a szakmunkásoklevél 2005-ben mintegy 30 százalékos kereseti hátrányt jelentett az érettségihez képest, míg a diploma 70 százalékos kereseti előnyt, így egy szakmunkás – átlagosan – feleakkora keresetre számíthatott, mint egy felsőfokú végzettségű. A diplomások körében viszont a tapasztalat értéke “erodálódott” jelentősen. Az 1944-ben született felsőfokú végzettségű férfiak például 60 százalékkal kerestek kevesebbet 2001-ben, mint ha a rendszerváltás előtti jellemző karrierút érvényben maradt volna.
A vizsgált korosztályokba a népesség ötöde, valamivel több mint 2,1 millió ember tartozott. 2005-ben 23 százalékuk – az alacsony végzettségűek 35 százaléka – már nyugdíjban volt. Járulékot ennek a tizenöt évjáratnak még 56 százaléka fizetett. Ám ez még nem jelenti azt, hogy mindannyian meg is szerzik az időskori tb-ellátásra a jogosultságot, ami a jelenlegi szabályozás szerint minimum húszévnyi szolgálati időt feltételez. Augusztinovics Mária – Aldous Huxley Szép Új világ című könyve nyomán – a munkaképes korúakat helyzetük alapján négy kategóriába sorolta, szóhasználatát egyébként ma már a szakértők és laikusok többsége is átvette.
Az Alfák csoportját alkotják azok, akik folyamatos járulékfizetők, 2001-2005 átlagában a még aktív 45-60 évesek 40 százaléka tartozott ebbe a körbe. A Béták fizetnek ugyan járulékot, de nem az év teljes egészében. Közülük a szerzők Béta 1-ként jelölték azokat, akik aktív életpályájuk során megszerzik a nyugdíjra jogosító szolgálati időt, és Béta 2 kategóriába tartoznak, akik időről időre feltűnnek a járadékfizetők között, de – feltehetően – nem lesznek képesek összegyűjteni húszévnyi munkaviszonyt. A Béta 1-ek csoportjába 2001-2005 átlagában ezeknek az évjáratoknak 28 százaléka tartozott, míg a Béta 2-be majdnem 23 százalékuk. És akkor ott vannak még a Gammák, akik az öt év átlagában egyetlen napnyi járadékot sem fizettek. Velük együtt – ezeknek az adatoknak alapján – a még nem nyugdíjasok majd harmada nem szerzi meg az időskori ellátásra a jogosultságot.
Egy aktív életpálya hossza nagyjából 40-45 év, ötéves átlagból levonható-e messzemenő következtetés? – vethető fel a kérdés. A kutatók ezért azt is megnézték, hogy a különböző csoportok között mekkora az átjárás, vagyis, milyen az Alfák, Béták és Gammák közötti mobilitás. Az adatok azt mutatják, hogy mozgás van, ám jellemzően a hasonló helyzetűek között. Tehát az Alfák és Béta 1-ek között viszonylag gyakori lehet a csoportok közötti váltás, és ugyanúgy a Beta 2-k és a Gammák között.
Ez azonban azt jelenti, hogy a státusz megváltoztatásának kicsi a valószínűsége, így aki csak időlegesen tud magának – járulékfizetéssel együtt járó – munkát találni, annak nagyon kicsi az esélye, hogy felküzdje magát akár a Béta 1-ek közé. Nagy viszont a valószínűsége, hogy évtizedekig a Gamma és Béta 2 helyzet között ingázzon. Óvatos becsléssel az elemzők 2020-ig 250-500 ezerre teszik azok számát, akik egyáltalán nem szereznek jogot nyugdíjra, ha marad a feltételül minimálisan megszabott húszévnyi szolgálati idő.
Akik jogot szereznek a nyugdíjra, azokra sem biztos, hogy gondtalan öregség vár, mert az ellátás összege várhatóan jóval alacsonyabb lesz, mint a mai “friss” nyugdíjasoké. Ennek egyik oka, hogy minél több év keresete szolgál a nyugdíj alapjául – hiszen a keresetbeszámítás 1988-tól kezdődik -, annál nagyobb valószínűséggel kerülnek be az alacsonyabb kezdő keresetek a számításba. Ezzel – a kutatók szerint – nincs gond, a nyugdíj logikája az életkereseten alapszik.
Sokkal elgondolkodtatóbbnak vélik azt, hogy 2013-tól kiegyenesedik a nyugdíj-megállapítási skála. Jelenleg ugyanis az alacsonyabb szolgálati éveket nagyobb súllyal veszik figyelembe a nyugdíj kiszámításánál, mint a későbbi éveket. Öt év múlva minden egyes év keresete 1,65-os súllyal esik a latba az ellátás megállapításakor. Ennek következtében a 2013-as nyugdíjszámítási formula az életkereset 60 százalékának megfelelő ellátási szintet garantál a kezdő nyugdíjnál, míg ugyanez az arány a 2005-ben alkalmazott formula szerint 75 százalékos nyugdíjat adott. A változások következményeként 250-300 ezren lesznek, azok – állítja Augusztinovics -, akik szert tettek ugyan nyugdíjra, de ennek mértéke nem éri el az átlagkereset 40 százalékát. Amely szint pedig a nemzetközi munkaügyi szervezet normája szerint a megélhetési minimum.
A nyugdíj ráadásul – jó esetben – csak kezdetben garantálja azt, hogy a nyugdíjasnak ne kelljen jóval rosszabbul élnie, mint a hozzá hasonló státuszú és végzettségű munkavállalóknak. Az időskori ellátásoknak ezt a szerepét nem őrzi meg a nálunk alkalmazott svájci indexálás – ami felerészben a keresetnövekedést és felerészben az inflációt veszi figyelembe az éves emelésnél – illusztrálják példákkal is az elemzők. Így annak a 62 évesnek, aki induló nyugdíjként az átlagbér 60 százalékát kapja, ellátása húsz év múlva az akkori átlagbér 40 százaléka – tehát a szegénységi küszöb – lesz. Ennél még drasztikusabb hatással járna, ha az indexálás csak az árak emelkedését követné. Ez esetben egy átlagosnak mondható nyugdíj egy évtized alatt az átlagkereset kevesebb mint felére esne, ami mai értéken úgy 50 ezer forintos ellátást jelentene.
Forrás: Népszabadság
