Csepel a 3D-s technológia központja

csepel.hu

A csepeli székhelyű CraftUnique Kft. egy száz százalékban magyar fejlesztésű cég, amely a világ közel 25 országába exportálja a saját fejlesztésű 3D-nyomtatóit és közel félszáz szakképzési centrumban segíti a hazai oktatást.

A cég egy garázsműhelyből, közösségi finanszírozással indult el 2013-ban.

Ma már a globális piac vezető szerepelői között vannak úgy, hogy a manufaktúrás jellegű, kézi összeszerelés, illetve megmunkálás egy 450 négyzetméteres csepeli gyártóegységben zajlik, a Szikratávíró utcában. A száz százalékban magyar tulajdonban lévő cég eddig több mint 10 ezer darab 3D-nyomtatót értékesített, főként Észak-Amerikában és az Európai Unió területén. A következő években szeretnék fejleszteni a magyar piacot és évente megduplázni forgalmukat. A cég fejlesztői csapata – a kezdeti néggyel szemben – ma már 15 főt számlál, amit 2021-ig szeretnének megduplázni.

A cég több szempontból is mérföldkőhöz érkezett. Idén ünneplik öt éves fennállásukat, így a vállalkozás új fejlődési szakaszba léphet, valamint hamarosan piacra dobják a magyar mérnökök, magyar fejlesztők által létrehozott új 3D nyomtató-családot.

A kft. idén 20 új munkahelyet teremtett Budapesten. Számos magyar és külföldi egyetem használja a Craftbotokat, a cég saját fejlesztésű 3D-nyomtatóit. Fontosnak tartják, hogy minden hazai iskolában legyen legalább egy 3D-nyomtató, valamint diákokat, és a későbbi ipari szereplőket felkészítsék arra, mire használható egy 3D-nyomtató. Becslések szerint a következő két évben közel 7 millió darabra nő az ilyen típusú nyomtatók száma az oktatásban. A cég fő célja, hogy a globális 3D nyomtatási piac meghatározó szereplőjévé váljanak, valamint az, hogy az észak-amerikai illetve az európai piacokon bekerüljenek az oktatási ágazat öt legmeghatározóbb szereplője közé.

LG

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !