Gyász: elhunyt Kelemen Gusztáv

Csepel SC, Mr.Gabee, Csepel.info

Ismét komoly veszteség érte a csepeli labdarúgó családot: életének 61. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Kelemen Gusztáv a Csepel SC, korábban pedig a Ferencváros kiváló labdarúgója.

A sportember hamvasztás utáni búcsúztatása 2017. április 29-én lesz – adta hírül a tempofradi.hu internetes oldal.

Az 1956. szeptember 2-án született jobbszélső a Ferencváros saját nevelésű játékosa volt. 1974-ben ifjúsági bajnoki címet szereztek, ekkor került végleg az első csapathoz olyanokkal, mint: Ebedli, Nyilasi, Viczkó, Takács, Onhausz, Rab. Ezzel a csapattal vágtak neki az 1974–1975-ös KEK szezonnak, ahol a döntőig meneteltek. A következő idényben bajnokok és kupagyőztesek lettek, majd 1978-ban sorkatonai szolgálata idejére a H. Szabó Lajos SE játékosa lett. Innen került Csepelre, ahol pályafutása végéig – 1987-ig játszott. Csepelen a legjobb eredménye az 1983-ban elért bajnoki 4. hely volt, kék-pirosban 162 mérkőzésen 13-szor volt eredményes.

A magyar válogatottba is Csepelről került: az olimpiai csapatban 6- szor kapott szerepet Mezey Györgytől, a nemzeti tizenegyben egyszer játszott, 1982-ben a franciák elleni, idegenben 1:0-ra elveszített barátságos találkozón húzta magára a válogatott szerelést. Ott a Katzirz Béla – Péter Zoltán (Fazekas László 85 ‘), Kerekes Attila , Garaba Imre, Tóth József, Hannich Péter, Póczik József (Csapó Károly), Burcsa Győző, Borostyán Mihály (Kelemen Gusztáv 85 ‘), Szentes Lázár (Törőcsik András 68 ‘) Hajszán Gyula összeállításban lépett páláyra csapatunk, a szövetségi kapitány Mészöly Kálmán volt.

Ebben az időben a Kovács A. – Kincses, Elekes, Kőhalmi, Gálhidi – Kelemen, Mészöly, Lazsányi, – Tulipán, Dékány, Budavári fémjelezte együttesben alapembernek számított. Labdarúgó pályafutása után alacsonyabb osztályban edzősködött, de dolgozott felnőtt csapat vezetőedzőjeként is, és megfordult utánpótlás csapatok mellett is.

Isten nyugosztalja!

Egy hozzászólás “Gyász: elhunyt Kelemen Gusztáv” bejegyzésre

  1. ugrómókus szerint:

    Roppant frissek vagytok. Ezt már tegnap megírták.

Itt lehet hozzászólni !