650 méternyi rakomány érkezett Csepelre

Autoszektor, Iho.hu

egymillio-dollar-erteku-rakomany-erkezett-csepelre

Fotó: Iho.hu

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe pénteken, az EKOL Logistics Kft. szervezésében.

A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint 10 ezer kilométert tett meg.

Tuan Csie-lung, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete a vonat fogadásakor hangsúlyozta: a hosszú múltra visszatekintő magyar-kínai kapcsolatok történelmileg a legjobb időszakban vannak, a kereskedelmi és emberi együttműködés is folyamatosan javul a két ország között. A kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly elérte a 8,9 milliárd dollárt és több mint 170 ezer kínai turista látogatott Magyarországra.

A direkt vasúti járat új mérföldkő és szimbólum a két ország együttműködésében, amely fontos szerepet játszik majd a kétoldalú áruforgalomban. A szállítási idő csökkentésével több kínai üzletembert és beruházót hoz majd Magyarországra, és arra is szolgál, hogy egyre több jó minőségű magyar mezőgazdasági termék érkezzen Kínába – mondta a nagykövet.

Az Iho.hu hozzátette: a Kínából Magyarországra érkező áruszállító vonat fő szállítmányozója az Ekol, amely az áruk vámkezelését és disztribúcióját végzi, a vasúti operátor a Trans Eurasia Logistics (TEL), az európai vasúti vontatási feladatokat a DB végzi, a fogadó állomás pedig a Mahart Container Center Kft. (MCC) csepeli terminálja.

Forrás: Autoszektor, Iho.hu

11 hozzászólás “650 méternyi rakomány érkezett Csepelre” bejegyzésre

  1. Reaper szerint:

    Marha boldogok leszünk mikor 650 méteres vonat tili-tolizik a reggeli vagy délutáni csúcsban a Szabadkikötő úton….. Gratulálok

  2. admin szerint:

    Szó nincs még olyan gyakori forgalomról, hogy az zavaró lehessen.

  3. Letiltatni szerint:

    A zavarást ki állapítja meg? A munkába tartó dugóban ülő személyek, vagy akik 500 milliós értékben vesztegetést fogadtak el.

  4. Nagyapó szerint:

    Letiltatni hazudik reggel, este, meg éjjel. Sőt számolni sem tud mert hány percet kell állni egy 650 m-es vonat elhaladásakor?? (ált.VII. o.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  5. liberalbolsevik szerint:

    Valóban örömhír, 😉 már akinek, de nézzük a jó oldalát legalább lehet vagonszámlálósdit játszani flash mob piknik keretében, a reggeli és délutáni munkába vagy haza igyekvőknek mikor teljesen lebénul ki é bejövő forgalom……… vívmányaink… 😉

  6. Lovas szerint:

    Ez mindenkinek rossz hír, aki azt hiszi, hogy az ipar vagy a kereskedelem ártalmas dolog. Az ilyen emberek többnyire az MSZP szavazói: ők azok, akik irtották is a maguk idejében az ipart, kereskedelmet és a munkahelyeket.

  7. dwadaw szerint:

    @Lovas

    kevered a fidesz szavazókkal 🙂

  8. TenkA szerint:

    NIMBY effektus.

    Hallottunk már róla?

  9. Nagyapó szerint:

    Igen. Hosszasabban, a proli eladja az ingyen kapott panellakását 9 millióért, majd vesz egy csendes faluban házat 2 millióért, majd elkezd üvöltözni, hogy a szomszéd disznót tart!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. xy szerint:

    Jó hír lenne, ha közben lennének részletek arról, hogy mikor alakítják 2 szintessé a csomópontot. Addig nem.

    Mire átér, meg is dögölhetek 2x a mentőben.

  11. névkötelező szerint:

    Már volt hír arról, hogy a csomópontot majd “átalakítják”, de hogy ez alatt mit kell érteni, az rejtély. Gondolom, nem a kétszintessé alakítást, mert akkor azt mondták volna.

Itt lehet hozzászólni !