Gyűjtögetési szenvedélye miatt lophatta el a halott nő pénztárcáját a budapesti orvos

BLIKK, Mr.Gabee, Csepel.info

Forrás: Tények

A Blikk elsőként számolt be egy gyomorforgató esetről, melynek főszereplője egy jó nevű budapesti orvos. A doktor szörnyű dolgot tett: pár méterre a Mária nénit gyászoló rokonoktól, ellopta az idős asszony pénztárcáját.

Dr. E szakmailag feddhetetlen, több szakvizsgával is rendelkezik, az aneszteziológia területén igazi szaktekintélynek számít. Tudását nem is vitatja senki, emberileg azonban úgy tudjuk, majd’ minden munkahelyén komoly problémák voltak vele. Főleg a közvetlen munkatársai panaszkodtak: nagyon nehéz vele együtt dolgozni, mert ahogy egyik volt munkatárs fogalmazott: “reggel üres táskával érkezett, estére azonban valahogy mindig tele lett a szatyra”

– Véleményem szerint neki nem a pénzbeni érték számít, amikor elvesz valamit, hanem a gyűjtögető szenvedélye keríti ilyenkor hatalmába. Állandóan elvette a dobozainkat, melyekben az ételt hoztuk, és hasonló, szinte értéktelen dolgokat csent el a kollégáktól. De sokszor volt olyan is, hogy az utcai kukán talált valamit, amit azonnal zsebre tett. Úgy tudom ezért kellett már több munkahelyről is távoznia – mondta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő kollegája.

 A Blikk információja szerint péntek éjjel, a mentők riasztották a IX.kerületi orvosi ügyeletet ellátó Dr. E-t, aki a gépkocsivezetővel, azonnal a Mester utcai címre ment. A protokoll szerint ugyanis, csak ő állíthatja ki a szükséges papírokat, a mentők nem. A doktor megállapította özvegy D-né halálát, majd megírta a szükséges okmányokat, és átadta a hozzátartozóknak.

Közben azonban zsebre tette a halott néni pénztárcáját. Miután ezt a kollégája észrevette azonnal jelezte főnökének, aki felszólított az orvost, hogy vigye vissza a tárcát, és bocsánatkérés közepette adja át a gyászoló rokonoknak. Erre azonban nem volt hajlandó, így a munkatársai feljelentették a rendőrségen. Az orvost azonnal felfüggesztettek állásból, és soha többé nem dolgozhat, mint vállalkozó ennél a cégnél.

Úgy tudjuk: Dr. E több céggel is szerződésben áll, mindenhol, mint ügyeletes orvos dolgozik. Valószínűleg miután kiderül, hogy mit tett, többé sehol nem alkalmazzák. A Budapesti Rendőr-főkapitányság: szabálysértési értékre elkövetett lopás miatt indított eljárást az ügyben.

Dr. E tettét azzal magyarázta: fogalma sem volt, hogy pénz van a halott nő tárcájában, ő csak névjegykártyatartónak akarta használni a kisség viseletes pénztárcát.

Itt lehet hozzászólni !