Döntött az NKH: folytatódhat a hosszú CAF villamosok próbafutása

BKK

 

Bemutatták az első CAF-villamost Budapesten

 

 

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a mai naptól (2015. november 27-étől) engedélyezi a hosszú CAF villamosok próbafutásának folytatását Budapesten. Erre azáltal kerülhet sor, hogy a hatóság a november 9-ei, CAF és Tatra villamos balesete miatt elrendelt vizsgálatot lefolytatta, és annak eredményeként megszüntette a tartampróba és típusvizsgálat hosszú CAF-okra vonatkozó felfüggesztését. Emlékezetes: a rövid CAF villamosok már november 20-a óta ismét közlekedhetnek a fővárosban. A BKK a mai nap korábban közölte, hogy a hosszú CAF villamosok tesztjei az NKH döntése után folytatódhatnak, most az erről szóló határozat született meg.

A BKK hangsúlyozza, hogy a CAF villamosok forgalomba állításánál a legfontosabb szempont az, hogy a villamosok biztonságosan és üzemszerűen működjenek. A BKK mindent megtesz annak érdekében, hogy a CAF villamosok forgalomba állását a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően határidőre megvalósítsa. Ebbe beletartozik az is, hogy a jármű a szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezzen, vagyis biztonságosan és üzemszerűen működjön. Ezen a területen – akárcsak az elmúlt időszakban – a jövőben is a BKK az utasok és a közlekedés biztonsága érdekében kellő körültekintéssel jár el.

 

7 hozzászólás “Döntött az NKH: folytatódhat a hosszú CAF villamosok próbafutása” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    “Megdöbbentő képeket postázott olvasónk a Frankel Leó utcából, ahol hétfőn nekiálltak felmarni a fonódó villamos új pályájának aszfaltját”
    .
    A várbazárhoz hasonlóan akár kormányzásunk szimbólioma is lehetne a fonódó villamos!
    Ha villamos működik akkor meg a pálya szar! 😀
    .

    http://index.hu/belfold/budapest/2015/11/30/meg_alig_ment_villamos_a_fonodon_mar_szetment_a_sin/

  2. felix szerint:

    Az egyik megállót úgy helyezték el, egy lakóház bejárata elé, hogy ott se mentő se szemetes autó, se semmilyen jármű nem tud megállni anélkül, hogy ne akadályozná a forgalmat. A ház udvarába az eddig ott parkoló autók már nem tudnak behajtani.
    A parkolás a környékén is kérdéses.

  3. felix szerint:

    A haveri melónak az az átka, hogy a minőség nem számít.
    A villamos útjánál fontosabb a pénz útja.

  4. nagyapó szerint:

    Beindultak a szoci mérnökök. Tudják egyáltalán hol van a Frankel Leó u.? Jártak arra, vagy csak röfögnek?
    Jellemző a cikk az Indexre, érdemes elolvasni mit írt júl 7.-én (http://index.hu/belfold/budapest/2015/07/07/tolodik-e_a_fonodo_villamos/). De mit ír a 444?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. felix szerint:

    Szerintem jobban ismerem azt a környéket nálad.

Itt lehet hozzászólni !