Negatív lett a hírTV riporterének drogtesztje +Videó

Hír TV, Mno.hu

Öngólt rúgott a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi alelnöke a birtokában lévő hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával. Helmeczy László utalást se tett arra, hogy a Hír Televízió munkatársai ellen tervezett bűncselekmény elkövetését meg akarná akadályozni. A hírTV egyik megvádolt munkatársa, Kisberk Szabolcs drogtesztje negatív lett. A tesztre önként vállalkozott – mondta el az MNO-nak a televízió riportere.

Helmeczy a közzétett beszélgetés alapján csak a bűncselekmény sikeres elkövetése után értesítette volna a rendőrséget. Eddig azt állította, közölte a vele tárgyaló férfival, hogy haladéktalanul feljelentést tesz.

Helmeczy László a köztévében mutatta be először a birtokában lévő hangfelvételt. Bár vitapartnere a Célpont egyik szerkesztője volt, a hangfelvételt nem volt hajlandó átadni munkatársunknak. Egy internetes portál hozta nyilvánosságra. Helmeczy közlése szerint a felvétel az első beszélgetést rögzíti közte és Baráth Miklós között. A férfi egy olyan történetet adott elő az ügyvédnek, amely szerint a Hír Televízió két munkatársa, Krakkó Ákos és Kisberk Szabolcs kábítószerezik, a drogot pedig tőle szerzik be.

A hangfelvétel szerint Baráth Miklós először Veres János közvetlen munkatársát, Tóth Viktort kereste meg ajánlatával, de ő végül nemet mondott a férfinak. Helmeczy és Barát Miklós beszélgetéséből egyértelműen kiderül, a hírTV munkatársai ellen tervezett bűncselekményt Tóth Viktorék egyeztetik egy ma még ismeretlen, titokzatos körrel is.

Az ügyvéd utalást se tesz arra, hogy a tervezett bűncselekmény elkövetését meg akarná akadályozni. Helmeczy László felajánlja Baráth Miklósnak, ha az üzlet létrejön Tóth Viktorék és a férfi között, ő hajlandó ügyvédi letétbe helyezni a pénzt.

A hangfelvétel tanúsága szerint az indíték egyértelműen a bosszú volt.

Baráth Miklós másik története

Baráth Miklós a Hír Televízió munkatársait egy másik történettel kereste meg. A férfi azt állította, hogy a pénzügyminiszter munkatársának megbízásából kábítószert kell elrejtenie Kisberk Szabolcs és Krakkó Ákos autójában vagy otthonában. Barát Miklós azt mondta, a bűncselekmény elkövetésért másfél millió forintot ajánlottak neki, amiből 150 ezer forint előleget fel is vett.

Nem tud feljelentésekről a főügyészség

Bár az országos rendőrfőkapitány azt nyilatkozta, Helmeczyék két feljelentést vagy bejelentést is tettek, ezekről az ügyben nyomozó Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség nem tud. A nyomozó hatóságon jelenleg hamis vád megalapozott gyanújával folyik eljárás. A bűncselekmény elkövetői, felbujtói vagy bűnsegédei között a büntető törvénykönyv nem tesz különbséget, bűnösségük esetén valamennyiükre ugyanaz a büntetést szabható ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségen a mai napig nem találkoztak Helmeczy László feljelentésével. Hangfelvételekkel is csak a hírTV segítette eddig a hatóság munkáját. Az eljárás május 22-én indult a Budapesti Rendőr-főkapitányságon kábítószerrel visszaélés bűntette előkészületének alapos gyanújával. Az ügyet áttették Debrecenbe, ahol a tervezett bűncselekményt előkészítő beszélgetések zajlottak. A hatóságok jelenleg egy másik bűncselekmény, hamis vád gyanújával nyomoznak.

A hamis vád alapesetben három év szabadságvesztéssel sújtható.

A Hajdú-Bihar megyei főügyész azt mondta, a hatóságok úgy is dönthetnek, hogy kábítószerrel visszaélés előkészülete miatt is indítanak eljárást.

Kisberk Szabolcs negatív drogtesztje

A drogtesztet azt követően vállalta az újságíró, hogy Helmeczy László ügyvéd a sajtóban többször is kijelentette: Kisberk kábítószerfogyasztó és -terjesztő egyben. Kisberk leszögezte, hogy rendszeres drogfogyasztás esetén könnyen kimutatható lett volna szer fogyasztása.

A Szabolcs Online-on megjelent felvétel kapcsán Kisberk lapunknak elmondta, hogy az alapvetően nem változtat azon a tényen, hogy Helmeczy hajlandó lett volna másfél millió forintot fizetni egy bűnözőnek azért, hogy börtönbe juttassa a hírTV két munkatársát.

Az újságíró a vádak kapcsán kijelentette, hogy meg fogják tenni a megfelelő jogi lépéseket Helmeczy ellen.

Krakkó Ákos, a hírTV munkatársa a Magyar Rádió Krónika című adásában korábban kifejtette: jelenleg külföldön tartozkódik egy már előre lefoglalt programon, de amint visszaérkezik Magyarországra, áll a vizsgálat elé.

Tekintse meg a hírTV felvételét! 

Forrás: Hír TV, Mno.hu

3 hozzászólás “Negatív lett a hírTV riporterének drogtesztje +Videó” bejegyzésre

  1. infósferi szerint:

    Mibe keveredik az ember, ha alkoholista…

  2. Olivér szerint:

    Ez költői kérdés volt, amely motivációja az saját individum ismerete?

  3. Lexon szerint:

    Új verzió:
    http://index.hu/politika/belfold/drogtv7341/

    Olivér: individuum. Ha már túlzottan választékos akarsz lenni, legalább pontosan fogalmazz! Egyébként meg magyarul: egyén.

Itt lehet hozzászólni !