Magán kezdi a spórolást a kormány

Magyar Hírlap

A kormány több mint negyven milliárd forintot zárolt a költségvetésben, amelyet a minisztériumoknak kell kigazdálkodni, derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Ezen felül a kormány azonnali hatállyal felfüggesztette a jutalmak kifizetését és a fel nem használt jutalmazási kereteket zárolta. Az informatikai eszközök, bútorok és gépjárművek vásárlására is beszerzési tilalmat rendeltek el.

A kabinet nyolc minisztériumnál rendelte el a kiadások, jutalmak és juttatások azonnali befagyasztását, valamint előírta a hatályos szerződések felülvizsgálatát is. A legtöbbet, 11,8 milliárd forintot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak kell megspórolnia, de 5,5 milliárd forintot zároltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM). A legkisebb elvonást az EU-fejlesztések területén irányozta elő a kormány. A KSH-nál is kiadási stopot rendeltek el.

Ezen felül a kormányhatározat előírja azt is, hogy egyes saját bevételből gazdálkodó intézményeknek mekkora összeget kell befizetniük a büdzsébe. A NFM egyéb befizetések címen 625 milliót, a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak közel 350 millió forintot kell a költségvetésbe fizetni.

A kormány beszerzési tilalmat rendelt el bútorvásárlásra, informatikai eszközbeszerzésre, valamint személygépkocsi-beszerzésre. A bérleti konstrukcióban történő autóhasználat sem bővíthető, derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Az e tételek beszerzésére rendelkezésre álló előirányzatokat is zárolják.

Egyes minisztériumok zárolási kötelezettsége:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 4.4 milliárd
Vidékfejlesztési Minisztérium 4,1 milliárd
Honvédelmi Minisztérium 4 milliárd
Belügyminisztérium 3 milliárd
Nemzetgazdasági Minisztérium 5,1 milliárd
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 5,5 milliárd
Külügyminisztérium 1,2 milliárd
EU fejlesztések 975 millió
Nemzeti Erőforrás Minisztérium 11,8 milliárd
Központi Statisztikai Hivatal 113,7 millió

Összesen: 40,5 milliárd

magyarhirlap.hu

18 hozzászólás “Magán kezdi a spórolást a kormány” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    No, fene! Már magázódik velünk a kormány! Eddig pertu voltunk!

  2. tibor szerint:

    A hír várható volt.
    Az előző kormány által felvett hiteleket valamikor vissza kell fizetni. A hitelek sajnos nem fejlesztési, hanem osztogatási célokat szolgáltak, ezért a gazdasági szerkezet átalakítását most ebben a nehéz helyzetben kell megkezdeni.
    Aki tud jobbat, tegyen javaslatot.

  3. Kovács Ernő szerint:

    Akkor spórolna a legjobban, ha lemondana!

  4. Nyugger szerint:

    Hol van az a jó hely, ahol még mostanában is futja jutalomra?

    Én már 2 éve tilalmat rendeltem el itthon, amely többek között kiterjed: bútorvásárlásra, informatikai eszközbeszerzésre, személygépkocsi-cserére.
    Mondjak ötleteket, mi mindenen kellett változtatni, mi mindenen kellett szigorítani csak azért hogy ne kerüljünk fel a rossz adósok közé?

  5. tibor szerint:

    T. Kovács Ernő!
    Játsszunk a gondolattal! Ha ez a kormány lemondana, milyen alternatíva mutatkozna?
    A tavaszi választásokból leszűrhettük, hogy a baloldali és liberális szavazóknak ma nincs pártjuk. Kóvályognak a politikai erőtérben, mint gólyaf.. a levegőben. sokan életükben először- és talán utoljára – a jobb-szélre szavaztak.
    Mások el sem mentek. Körükben ősszel még nagyobb lehet a távol maradók aránya.
    Lemondatni valakit könnyű, de épkézláb javaslatot tenni helyette sokkal nehezebb.

  6. spam szerint:

    Ernő! Miért kéne lemondania a kormánynak, mikor a magyarok elsöprő többsége rábízta az országunkat?

  7. ... szerint:

    Ernőről lekerült a szájkosár. Most éppen melyik párttal szimpatizálsz? Még mindig a lobbikkal, vagy már az lmp-nél kopogtatsz?

  8. Vica szerint:

    Éppen ideje volt azon a szinten is belekezdeni a spórolásba. Kár, hogy ez már 2 éve nem került napirendre. Küszöbrágásban már mi is otthon vagyunk, ha valaki segítséget kér, melyik végén kezdje, csak szóljon 🙂 .
    Számoljunk csak! Ha egy év alatt 40 milliárdot lehet megtakarítani ilyen szintű spórolással, mennyi ment eddig pocsékba?

    No látjátok, ezért tartunk itt többek között, mert az “urak” csupán a mi nadrágszíjunkat húzgálják egyre kisebbre, s hogy már fúldoklunk tőle, az senkit sem zavar. Egymásnak meg osztogatják a több milkós havi fizetéseket, jutalmakat, kocsikat, lósz@rt és esti fényt…

  9. BaráTOM szerint:

    Spam! Te felültél ennek a “magyarok elsöprő többségének”. Már maga a részvételi arányból sem adódik, hogy elsöprő többség jelent volna meg a szavazófülkékben.
    A 2/3-os többség messze nem azt jelenti, hogy az ország 2/3-a, a Fideszre hajazna.
    Pláne, hogy a programnélküli ígérgetés után rárontottak az országra. 30 nap alatt több kárt okoztak az országnak, mint az árvíz az 1950-es évektől kezdve, egész Európát tekintve.

  10. grün szerint:

    Vica!
    “Számoljunk csak! Ha egy év alatt 40 milliárdot lehet megtakarítani” Ez még csak megtakarítási felkérés, tehát nem tudjuk mennyit!
    Lehet, úgy járunk mint az azonnali, drasztikus adócsökkentéssel amire két évet kell várni! A Kánaánt pedug nem is említve!

  11. Papi szerint:

    T. BaráTOM!
    Egy kissé furcsa, hogy most egyszerre ilyen szöveget kell olvasnom most mint a tiéd. Valahogy nem láttam egyszer sem beírást tőled akkor amikor Gyurcsány, Bajnai arról beszélt, hogy a többség velük van pedig akkor sem volt igaz: De ami tény, hogy 2/3-os többsége van a Fidesznek bármennyire nem tetszik ez egyeseknek. Ha okosakat nem tudsz írni hülyeségeket minek irkálsz? Arra senki nem kíváncsi!

  12. BaráTOM szerint:

    “Orbán öt alapértéket fogalmaz meg, amelyekre szerint a következő ciklus kormányzatának építenie kell. Ezek a munka, az otthon, a család, az egészség, a rend.”
    Fülkeforradalmár Orbán Viktor belekezdett vadul:
    Munka? Háááát ami a radikális adócsökkentést illeti, nos arra 4-6 évet várni kell. Hogy hol lesznek munkahelyk teremtve, az most nincs képben.
    Otthon? Hjaaa, igen! Ha nem a Gyorskocsi utcai, és a solti fogdák újranyitására gondolt (nem titkolva a Fidesz szigorúbb büntetései miatt), akkor remélem, hogy a forint bedöntése jót tett a családnak is.
    Rend? Világos! A Fidesz érában felfüggesztett szabadságvesztés jár 100 milliós hűtlen kezelésért, az MSZP oldalon már a gyanúra is előzetes letartóztatás is természetes. De azért Pintér szájából jól hangzik az ártatlanság vélelme.
    Kedves Papi!
    A többség nem velük volt (Gyurcsány Bajnai), ez kiderült. A többség otthon maradt! Azok, akik elmentek szavazni, azok többsége viszont valóban a Fideszre szavazott. Ilyen drága tévedése még nem volt a Magyarságnak. Hát most ezt is ki kellett próbálni. Ezt hívják drága mulatságnak!

    Nemrég hallottam egy olyan javaslatot, hogy a mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos táblákat le kellene szerelni a bevárosban. Ahogy Orbán Viktor hátatfordít a gazdágnak, a belvizet illetően, valószínűleg hamarosan jól jön a gazdáknak, ha tudnak jönni a felvonulási térre.

  13. " ?! " szerint:

    BaráTom! Akár Birka-Szász Tom vagy, akárki más, ezt magyarázd meg!

    MSZP POLITIKAI HIRDETÉS (Kivonat)
    Az MSZP Csepeli Szervezetének programja a 2002-es önkormányzati választásokra

    Tények bizonyítják, hogy A SZOCIALISTÁK TELJESÍTIK VÁLASZTÁSI ÍGÉRETEIKET.
    Kormány megálljt parancsolt a korrupciónak, a visszaéléseknek, a közpénzek elherdálásának és a hatalmi gőgnek.
    Az MSZP Csepeli Szervezetének legfontosabb célja, hogy a megkezdett kerületfejlesztést a következő években felgyorsítsa. ezért a következő célok megvalósításához kérjük a csepeli választók bizalmát és szavazatait:
    1. Határozott és eredményes intézkedéseket kezdeményezünk a kormánynál, Budapest vezetőinél és követeljük a gerincút megépítését.
    2. Az északi terület hasznosításából származó bevételeket Királyerdő, Csillagtelep, Ófalu, és Háros fejlesztésére fordítjuk.
    3. Nyomatékosan igényeljük a tömegközlekedés feltételeinek javítását. Megvizsgáljuk, hogy van-e mód újabb buszjárat saját erőből történő beindítására.
    4. Felgyorsítjuk a csatornázást és az útépítést a Királyerdőben.
    5. Csepel teljes csatornázottsága érdekében részt veszünk a régió szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programjának megvalósításában.
    6. Húsz kilométer közcsatornát építünk.
    7. Huszonkét kilométer földutat látunk el szilárd burkolattal.
    8. Előkészítjük Háros közművesítését.
    9. Megkezdjük a teherforgalmi mentesítő út építését.
    10. Csepel közbiztonságának az erősítése érdekében a körzeti megbízotti rendszert két csepeli rendőrőrs létrehozásával bővítjük.
    11. Kezdeményezzük és szorgalmazzuk a Weis Manfréd kórház korszerűsítését, fejlesztését.
    12. Kezdeményezzük, hogy törvény mondja ki a lakhatáshoz való jogot, továbbá azt, hogy az állam biztosítsa az első lakáshoz való jutás elérhető feltételeit.
    13. Felgyorsítjuk a kerületi iskolák rekonstrukcióját, az épületek korszerűsítését, a taneszközök cseréjét.
    Olyan Csepelt akarunk, ahol
    – tisztaság, és rend van, egészséges a környezet,
    – erős a közbiztonság,
    – gyors, kényelmes és biztonságos a közlekedés.

    2002. 08. 16. Tisztelettel: az MSZP Csepeli Szervezetének Elnöksége.

  14. " ?! " szerint:

    #
    BaráTOM: 2010. június 20., vasárnap 14:05-kor

    Spam! Te felültél ennek a “magyarok elsöprő többségének”. Már maga a részvételi arányból sem adódik, hogy elsöprő többség jelent volna meg a szavazófülkékben.
    A 2/3-os többség messze nem azt jelenti, hogy az ország 2/3-a, a Fideszre hajazna.
    #

    BaráTom!
    Ezúton tájékoztatlak, hogy a magyar választók képviseletét és a választókkal való kapcsolattartást alapvetően az a 176 egyéni képviselő látja el amelyből 173 fő a FIDESZ-KNDP pártszövetség frakciójába tartozik.
    Ez pedig azt jelenti, hogy a választók által név szerint megválasztott képviselők 98,3 %-a képezi kormánypárti többséget és ezt még a diktatúra örököseiként megtűrt söpredéknek is illene elismerni.

    Ha van egy csöpp eszed akkor magad is belátod, hogy

  15. abcd szerint:

    -A minisztériumok többségének néhány milliárd forintot, míg a legtöbbet, 11 milliárd forintot, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kell megspórolnia. * Nemzeti Erőforrás Minisztérium néven egyesül az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium-

    2010. január 10.
    A konvergencia-program keretében 2006 és 2010 között GDP-arányosan a harmadik legnagyobb elvonást az egészségügy szenvedte el, éppen ezért érthetetlen, hogy a további elvonások miért ezt az ágazatot sújtják – húzta alá Pesti Imre.
    (http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144123)

  16. nagyapó szerint:

    Volt egy nemzetközileg elismert akadémikus, egyben az Akadémia elnöke, bizonyos Kodály Zoltán ( BaráTOM, grün, talán dereng valami). Neki a rákosi időkben is járt szolgálati kocsi.
    Csak vasárnap vette igénybe, azzal ment a Bazilikába, misére, máshová saját kocsijával járt.
    Hát nem érdekes?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. grün szerint:

    nagyapó! Csak neki nem volt öt gyereke akiket különböző külön órákra, foglalkozásokra, teniszre, úszásra kellett hordani, ugyanannyi kormányalkalmazott segítségével!

Itt lehet hozzászólni !