Rátámadtak Ica nénire!

Blikk

Áldozat. Daróczi Dávid édesanyja a támadás óta sír, az utcára is alig mer kimenni

A nyílt utcán megverték és megfenyegették Daróczi Dávid (†37) édesanyját. Ica néni (63) a Blikknek elmondta: egy ideje már követte egy fekete ruhás férfi.

– Vasárnap a temetőbe követett egy férfi. Másfél órát figyelt, amíg Joci sírjánál voltam. Szerencsére egy idős párral – akik szintén látták a fekete ruhás embert – kimentem, és felszálltam a buszra, ahol már sokan voltak – mondta Ica néni, aki fél, de a nyilvánosságtól remél védelmet: mindenki tudni fogja, ha valami baj éri, az nem lehet véletlen.

– Nincsen üldözési mániám, és nem a levegőbe beszélek. Csütörtök este egy hivatalos ügyet indultam elintézni, hétre várt a polgármester a fogadóóráján. A 173-as busz megállójánál, a Miskolci úton megláttam ugyanazt a fekete ruhás férfit, aki a temetőben is figyelt. Negyvenéves lehetett, őszülő, kopaszodó, fekete nadrágot és ugyanilyen színű, elöl nyomott mintás pólót viselt.

Odajött hozzám, erősen pofon vágott, majd azt mondta: „Ha nem hagyja abba a nyilatkozgatást, úgy jár, mint a fia! Jól megjegyezte, amit mondtam?! Ez figyelmeztetés volt!” – közölte, majd gyorsan sarkon fordul, és gyalog elment a Bosnyák tér felé.

Éreztem, hogy a meleg vér kibuggyan az orromból, de nem volt a környéken senki. Papírzsebkendővel elállítottam a vérzést, aztán összeszedtem, letörölgettem magam, és hazaindultam. Még most is nagyon lüktet az arccsontom, és alul egy fogam kilazult – tette hozzá a asszony, aki egy ideje már retteg, hogy valami baja esik.

– Két hónapja úgy alszom, hogy egy fém ruhafogas ágaira befőttesüveget akasztok, és a bejárati ajtó elé húzom, hogy ha betörnek, hatalmas zajt csapjon. Ugyanis a kisfiam Batiz Andrástól kölcsönkapott kocsijában volt a lakásom kulcsa, és az üzlettársa nem adta vissza. A szomszédok figyelnek, vigyáznak rám.

A rendőrségen tett látogatásom óta ráadásul furcsa telefonokat kapok, ezért az ismeretlen számokat már fel sem veszem. Azt pedig csak remélni tudja, hogy van térfigyelő kamera a környéken, és a rendőrségi nyomozás során azt is megvizsgálják, ki és miért bántalmazta. Merthogy nem hagyja anynyiban a dolgot: orvosi látleletet vetet fel, és megteszi a szükséges feljelentést is. Egyébként az idős asszony megverése után másnap, vagyis tegnap délelőtt két idegen férfi próbált bejutni a lakásába.

– 11 óra előtt néhány perccel csengettek fel a kaputelefonon, azzal, hogy eresszem be őket, mert takarítók. Kinéztem az erkélyen, de sosem láttam őket. Nem is úgy néztek ki, mintha takarítók lennének, ezért nem engedtem be őket – tette hozzá sírva az asszony, akinek korábbi nyilatkozatai szúrhattak szemet valakinek.

Ica néni ugyanis korábban többször elmondta: meggyőződése, hogy a fia nem öngyilkos lett április elején, vagy ha igen, akkor is valaki belehajszolta egy olyan helyzetbe, amelyből nem látott más kiutat. Heteken keresztül kilincselt a rendőrségeken, hogy hallgassák meg, bizonyítékai vannak teóriájára. A napokban egy teleírt jegyzetfüzettel ment be, amikor meghallgatták a rendőrök. De vélhetően az sem tetszett sokaknak, hogy Daróczi Dávid anyukája fia céges ügyeiről is sokat tudott, és beszélt is.

Sch. Zs.

blikk.hu

6 hozzászólás “Rátámadtak Ica nénire!” bejegyzésre

  1. Csepel-sziget szerint:

    Tipikus túldramatizált Blikkes cikk… Ha egy pofontól kilazult a foga, akkor olyan állapotban lehetnek a fogai, mint a Maunika só hőseinek.

    Egyébként meg a leírás alapján biztosan egy fasisztoid elem támadta meg, de lehetett akár a Gárda Fantom is.

    A médiának mindig kell valamin csámcsognia, ha épp Stohl Andrásról nincs újabb hír, itt van a megboldogult Daróczi Dávid, aki holtában érdekesebb számukra, mint amíg élt. Kiderül még a végén, hogy olyasmibe keveredett, ami alapjában rengeti meg a példás életű cigánypolitikus képét. Veszélyben Klódia, Choli bácsi, az anyuka és a szerető is. Jó zsíros meló lehetett ez 😀

  2. zed szerint:

    Tegnapelőtt volt a fogadóórája Tóth Mihálynak?

  3. káró_katona szerint:

    tipikus cigány mumus: a feketeruhás férfi.
    én inkább a barnabőrű férfit keresném a rendőrség helyében aki megpróbált hozzánk betörni és mivel rajtakapták hát betört két ajtóval arrébb. ja, nem is kellett keresni mert pár utcábal arrébb lebuktak, de mit ad devla, három nap múlva kiengedte a drága ügyész úr.
    én meg szereltethettem rácsot 100 ezerért.

  4. anticsóka szerint:

    zed, te agyalágyult! Nem Tóth Mihályhoz ment a vénasszony, a Miskolci u. és a Bosnyák tér Zuglóban van.
    Na, így olvasol te!

  5. panelproli szerint:

    Bizonyosság hogy az inKÁL secus ember vót az feketében a devla vigye el….

  6. grün szerint:

    Egy fekete fényvisszaverős, láthatósági mellényt viselő, fekete kalapos férfi, fekete trikoján hatalmas arannyal nyomott “Z” betű, fekete álarcban követett frltűnés nélkül. Leretett esetled a Fatia Negra is a Szegény gazdagokból? Kadveltem azt a filmet!

Itt lehet hozzászólni !