Elszámoltatási kormánybiztost nevezett ki a kormány

Magyar Hírlap

Az előző kormányok tevékenységéhez kötődő ügyekkel kapcsolatos úgynevezett elszámoltatására Papcsák Ferenc fideszes képviselőt kormánybiztosnak nevezte ki a kormány – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Lovasberényben, ahol rendkívüli kormányülés zajlik.

Szijjártó azt mondta, az elszámoltatás keretében többek között olyan ügyeket vizsgálnak ki, mint a ferihegyi reptér és a Malév privatizációja és a Magyar Villamos Művek körüli gyanús ügyletek. Emellett vizsgálni fogják Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszternek offshore-céges kapcsolatait, valamint azt is, hogy mi történt a költségvetési adatokkal 2006-ban – tette hozzá a szóvivő.

Szijjártó szerint Papcsák nem kap önálló hivatalt, hanem az egyes minisztériumok ellenőrzési osztályainak munkáját fogja koordinálni kormánybiztosként.

26 hozzászólás “Elszámoltatási kormánybiztost nevezett ki a kormány” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    Az elődje is nagy lendülettel kezdett nyolc éve, oszt semmi nem lett az egészből…:( Remélem több sikerrel jár és legalább a fele korrupciót sikerül felszámolni…

  2. Vica szerint:

    Egyszer már írtam ide Nektek egy kis ízelítőt a 2f Iskoláról, s talán félreérthető voltam, s úgy tűnhetett, ez nem érinti a csepelieket.
    Csepelen is működik a 2F Iskola, ahol tudtommal informatikát és nyelveket oktatnak, s leginkább a tanfolyamra szerződésre helyezik a legnagyobb súlyt, aki ugyanis azt aláírja, s nem kap észbe 8 napon belül, több százezer forintja bánja. A szerződést ugyanis úgy fogalmazták meg, hogy 8 nap után semmiféle indokkal nem lehet visszalépni, s oktatás/munka nélkül sok-sok ezer embert fosztanak ki évek óta folyamatosan. A bírósági tárgyalásokat mind Szegedre és Kecskemétre irányították, bárhol lakjék is a szerencsétlen rászedett. A pereken az iskola képviselője már meg sem jelenik, úgy tűnik, a bíróság (legalábbis a szegedi) valamiért elfogult a 2F irányába. Úgy láttam eddig, hogy foglalkoztok a gyanús ügyekkel, ez viszont elkerülte a figyelmeteket. Őszintén remélem, hogy nem áll FIDESZ érdekeltség is a háttérben…

    Az egyik fórumról ollóztam be a következőket:
    “Szegeden is van/volt egy rakat tárgyalás!

    Hozzáteszem, hogy pár éve még a Vona Gábor -a Jobbik miniszterelnök jelöltje- is éveken sales-ként dolgozott a 2F Iskolának!

    Gondolj bele, hogy mi van még az egész mögött!!!
    Szánalmas ami Magyarországon megy…”

  3. háros szerint:

    egy idevágó cikk a CSIP-ről:

    Az elszámoltatással megbízott kormánybiztost is lenne miről elszámoltatni

    Kormánybiztost nevezett ki a kormány az elszámoltatással kapcsolatos feladatok koordinálására. Az indoklás szerint biztosak ugyanis abban, hogy magánérdekek mentén hoztak meg itthon korábban fontos országos döntéseket. A feladattal Papcsák Ferenc országgyűlési képviselőt bízták meg. Két fontos feladata van: megnevezni a felelősöket az elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseivel kapcsolatban, és jogi lépéseket tenni a felelősségre vonás érdekében – jelentette be Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő vasárnap a Fejér megyei Lovasberényben, ahol kihelyezett ülést tart a kormány.

    Ez eddig teljesen rendben is lenne a Fidesz-kormány részéről, ha nem éppen olyan személyt neveztek volna ki erre a feladatra, akit szintén lenne miről elszámoltatni.

    Ugyanis Papcsák Ferenc mentelmi jogát 2003-ban kikérte Polt Péter, idézem:

    “A fideszes képviselő ellen magánokirat-hamisítás vétsége miatt indult büntetőeljárás, mert a gyanú szerint Papcsák ügyvédi irodája az Orbán kormány informatikai államtitkárságától 240 millió forint értékben jogi tanácsadásért és jogszabály-előkészítésért megbízást kapott, ám az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) felé benyújtott, teljesítést igazoló jegyzőkönyvekben valótlanul olyan ügyvédek és ügyvédjelöltek munkavégzését is feltüntette, akik munkát nem végeztek”

    A hitelesség látszatát igyekeztek most visszatornázni, ezt értem. De így? Nem lehet legalább a látszatra adni? Felőlem nyugodtan vizsgálhat bárki bármit a fent említett urakon, vagy akárki máson akiről a közvagyon herdálásának gyanúja fölmerül, de pont egy ilyen ügybe keveredett embert kell ehhez választani?
    forrás: Index, varanus.blog.hu

  4. miniszter szerint:

    “Idézet”:

    svibro 06. 07. 14:56:40
    És ezek után még Szíjjártót és Kósát nem hajtják el a p…-ba, valahova nagyon messzire, mondjuk Szibériába egy jó kis bányába élete végéig! Ezek után is még betölthetik büntetlenül a “jól kiérdemelt poziciójukat”?? Őket nem vonják felelősségre, amiért ilyen nagy kárt okoztak az országnak és a magyar embereknek?? A Forint hatalmasat zuhant, ma már bejelentették az üzemanyag áremelkedést, amit a forint-gyengülés okozott, és ezt tovább lehet vetíteni az összes importtermék árára!!??A Fidesz által létrehivott “elszámoltató bizottság” most őket is vonja felelősségre a hatalmas károkozásért! Mennyi időbe és mennyi pénzünkbe fog kerülni, hogy ezt helyre tudják hozni, a Forint visszaálljon a Bajnai kormány idejében elért szintre, és a devizahiteleseket ne temesse maga alá a jócskán megemelkedett törlesztőrészlet!?? Hát sikerült a Fidesz kormánynak és a sleppjének szépen bemutatkozni, az egész világon megvan a visszhangja! De azt hiszem az átlag magyar ember valahogy nem ilyen hírnévre vágyik!! Nagyon szomorú, amikor egy ország vezető emberei hazug módon híresztelik hazájuk “menthetetlen” gazdasági állapotát! Itt a fényes bizonyítéka annak, hogy a Fidesz 8 évi hazudozását próbálta megindokolni egy BANÁLIS HAZUGSÁGGAL!! De dilettáns módon nem gondoltak bele, hogy ezzel mekkora kárt tudnak okozni!! Hát akkor “KEDVES JOBBIKOSOK ÉS FIDESZ SEGGNYALÓK most lehet ordítozni: hogy ORBÁN ÉS SLEPPJE TAKARODJ!!

  5. Ditte szerint:

    Nem kétlem, hogy mindenki jobban ért a gazdasághoz itt, mint én. Én csak azt tudom, hogy Csibi néni azt mondta: “Semmiből nem lesz Semmi!”
    Ha nem állítanak elő semmit az országban, mitől lenne gazdaságunk? Ha nem beszél róla senki, akkor is így van. Lassan az élelmiszer termelés még az ország ellátására is kevés lesz. Hallgassunk róla, hátha nem veszik észre! Pszt!

  6. Gordon szerint:

    Kovács takarodj!

  7. Nyugger szerint:

    Monnyon le! Vagy szólaljon meg már végre! Csak az elmúlt négy napot értékelje! Aztán ha ez megvan, visszamehet a múltba!(vizsgálni, felelőst megnevezni, büntetni)

  8. "*" szerint:

    A Fidesz-kormány néhány nap alatt nagyobb kárt okozott az országnak, mint a szocik 8 év alatt. Az egész világ rajtunk röhög. Lesajnáló cikkek jelennek meg országunkról és kormányunkról a nemzetközi sajtóban. De most nem érzi úgy a Fidesz, hogy a felelősöknek azonnali hatállyal le kellene mondania. Persze ha a szocik tették volna ezt akkor már napok óta az utcán lennének és követelnék a lemondásukat.
    Köszönöm Kósa, köszönöm Szijjártó, Varga, Matolcsy, hogy megugrott a lakáshitelem. Most sokan garantáltan rosszabbul élünk, mint két hete!

    Papcsák kinevezés a korábbi ügyei miatt pedig már tényleg a vicc kategória.

  9. Papi szerint:

    Ez jellemző rátok mennyire tetvek vagytok kis vörös csillag. Nyolc év alatt teljesen kiraboltátok és tönkre tettétek az országot és most pofáztok. Egy ócska piti kis tolvajok vagytok!
    Kovács Ernő!
    Te meg egy jellemtelen gerinctelen senki vagy!

  10. Jobb Csepelért szerint:

    Tipikus kommunista mentalitás, a legjobb védekezés a támadás taktika!
    Már most mindenki tudja, hogy az MSZP az októberi választásokat csúnyán el fogja bukni, ezt már az elvtársak sem tagadják. Mégis traumát okoz nekik, mert az önkormányzati zsíros állásoktól és a kenőpénzektől végleg búcsút kell inteniük. Az elszámoltatási kormánybiztos kinevezése pedig még inkább növeli a szocik félelmét. Van is mitől tartani!

  11. Hugi szerint:

    Vöröscsillag; azért mocskoljátok a Fideszt, mert nem hazudik. Ez szégyen? Tagytok a szégyen!

    Amúgy meg vagyunk páran, akik emlékszünk az igazi szégyenre, amikor egy amerikai kabaréban Gyurcsányt mint néger Hitlert mutatták be.

  12. Gordon szerint:

    Emlékeztek még amikor azért vonyított az mszp (2001 környékén volt), hogy az Orbán-kormány miatt “túl erős” a forint. Én még emlékszem.

  13. csepeli szerint:

    Szépen bemutatkozott az Orbán-kormány, négy nap alatt sikerült elveszítenie a hitelét. A Financial Times-ban “Kontárok Magyarországon” címmel jelent meg cikk. Már az egész világ tudja, hogy balfékekből áll a magyar kormány.

  14. csepeli szerint:

    Úristen, ha ezek már az első héten egy ekkora baklövést követnek el, mi lesz ezután? Nem jósolok nagy jövőt ennek a kormánynak!

  15. " ?! " szerint:

    Háros! Te még nem hallottál olyat, hogy valakit feljelentettek, de kiderült, hogy nem bűnös. Szerintem jól választottak amikor Papcsákot bízták meg, mert van mit visszaadni a szociknak a 2003-ban történt meghurcolásáért.

    “*”-os, “nyugger”, “miniszter”!
    Ne sivalkodjatok tetves gazemberek, hanem nézzetek az alábbi tükörbe!

    Akiknek a tettei erkölcsi mércét jelentenek számotokra:

    Zuschlag János és társai, Hunvald György és társai, Hagyó Miklós és társai, Wieszt János, Kabai Károly, Deme Gábor (Csepel), Gulyás Gábor (Csepel), stb.

    Akinek a megnyilvánulásai hitelesítik a hozzászólásaitokat:
    (Idézet Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől.)

    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    Kovács ernő! Hiába ugatsz. Te így is úgy is csak egy jobbikos béna kacsa maradsz.

  16. "*" szerint:

    “Szerintem jól választottak amikor Papcsákot bízták meg, mert van mit visszaadni a szociknak a 2003-ban történt meghurcolásáért.” – jaja, attól függ honnan nézzük. Ha azt vesszük, hogy rablóból lesz a legjobb pandúr, akkor valóban jó választás Papcsák!

    Vicces amúgy hogy mennyire indulatosak lettetek hirtelen, hogy a Fideszetek már az első napokban bebukott. Nagyon szimpatikus megnyilvánulások ezek a nemzeti összefogást hirdetők táborától:

    “Ez jellemző rátok mennyire tetvek vagytok kis vörös csillag. ”

    “Ne sivalkodjatok tetves gazemberek, hanem nézzetek az alábbi tükörbe!”

    “Kovács ernő! Hiába ugatsz. Te így is úgy is csak egy jobbikos béna kacsa maradsz.”

  17. "*" szerint:

    Mivel ennek az oldalnak a szerkesztői nem számolnak be a kormány szerencsétlenkedéséről, mely minden hírportálon vezető hír, ide hogy mit gondolnak rólunk jelen pillanatban szerte a világon. Hála a Fidesznek!

    Leminősítették a kormányt

    Kontárok Budapesten, ostoba művelet, összeomló gazdaságpolitika, Orbán vert kutyaként távozott – nem kíméli az angolszász gazdasági sajtó és a szlovák liberális lap az új kormányt és vezetőjét.

    FN.hu, MTI 2010. június 7.

    “Kontárok Budapesten” címmel közöl kommentárt a hétfői Financial Times; a londoni gazdasági napilap szerint Kósa Lajos csütörtökön a “hazai hallgatóságnak” beszélt, célja pedig az volt, hogy összhangba hozza a Fidesz kampányígéreteit az IMF é az EU- irányította válságkezelő programmal.

    “A várakozások kezelésének ezen ostoba művelete” nyomán a magyar adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) árazása több mint 100 bázispontos megugrással 425 bázispontig szökött fel, és a globális befektetési termékek értéke “ezermilliárdokkal esett. Hoppá.” – minősített gúnyosan a befolyásos lap.

    A Financial Times és a The Wall Street Journal is arra hívta fel olvasói figyelmét, hogy a Görögországgal vont párhuzam egyetlen eleme sem releváns: itthon az államháztartás hiánya mindössze 4 százalék körüli, ami európai szinten is alacsonynak számít, míg a GDP-arányos államadósság 78 százalékos a görög 115 százalékkal szemben. Hazánk számára kedvező, hogy önálló devizával rendelkezik, így monetárisa politikai eszközöket is be tud vetni a gazdaság stabilizálásáért, ráadásul az IMF és az EU kölcsöneiből is dollármilliárdok állnak rendelkezésre, mivel idén még nem hívott le egy fillért sem a két szervezet által nyújtott hitelkeretből.

    A Financial Times cikkének szerzője úgy véli: az ügy tanulsága, hogy még ha Brüsszellel és Washingtonnal lehetne is alkudozni, a piacokkal nem lehet a nagyobb hiánycélról; ráadásul a piacok idegesek, és hajlamosak először lőni, és azután kérdezni.

    Nagyon kemény Orbánnal a SME

    Valóban nem szokásos, hogy egy kormány gazdaságpolitikája már hivatalba lépésének első hetében kártyavárként omoljon össze. Különösen vicces, ha ez a dolog egy olyan párttal történik meg, amelynek kétharmados többsége van a parlamentben, és amely egy hónapig abban a hitben élt, hogy azt csinál, amit akar – írja a Sme című liberális szlovák napilap hétfőn.

    Nem kell őket sajnálni, mert az, amit most oly nagy meglepetéssel megtapasztaltak, s józan ember már régen tudja: hogy a világ, a pénzpiacok, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió nem engedik meg, hogy hazárdjátékot folytassanak a magyar költségvetéssel – írja a szerző, aki szerint “Orbán úgy tért vissza Brüsszelből a Barrosóval folytatott tárgyalásokról, mint egy vert kutya”. Talán végre Orbán és társai is megértették, hogy nem olcsó pókert játszanak, és hogy a kormányzati felelősség másról szól, mint a politikai marketing – zárja kommentárját a Sme.

  18. "*" szerint:

    bemásolom ide, ezt akartam írni, de kimaradt egy szó, elnézést érte. de a lényeg ott van 🙂

  19. donquijote szerint:

    látom az egész gyurcsányfanclub itt veri a nyálát 🙂

  20. Tóth Mária szerint:

    csepeli, neked sem jósolok nagy jövöt!

  21. Nyugger szerint:

    ” ?! “:

    Mondtam már neked, hogy én is tudok cifrákat mondani, de én nem szidlak, csak azt mondom, hogy addig oráld be OV legnevesebb szervét amíg le van lombozva. (Oszt jó napot)

  22. nem aranyhal szerint:

    Legyen ” ?! “ a Köztársasági elnök!!!

    Mert megérdemeljük!!

    Jó a stílusa.

  23. "*" szerint:

    “Meglehetősen kritikus hangvételű cikket jelentetett meg a Financial Times véleményrovatában az Orbán-kormány első pár napjáról. A neves brit üzleti napilap az új kabinet téves kommunikációs stratégiájáról ír a múlt heti politikusi kijelentések kapcsán és abban reménykedik, hogy Orbán Viktor gyorsan megtanulja, hogy manapság hogyan kell irányítani egy ország gazdaságpolitikáját.”

  24. Csepelino1 szerint:

    Papi!
    Ez jellemző rátok mennyire tetvek vagytok kis vörös csillag. Nyolc év alatt teljesen kiraboltátok és tönkre tettétek az országot és most pofáztok. Egy ócska piti kis tolvajok vagytok!

    MONDJÁL TÉNYEKET!

    Ha nem mondasz, CSITU legyen.
    A válságkezelés legdöcögősebb idején alig volt rosszabb a forint. Miről BŐGSZ itt nekem?

  25. " ?! " szerint:

    Kis vörös csillag! #
    Az alábbi szolid hangvételű cikket olvasgasd inkább, mint a Financial Times véleményrovatát.

    “Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    Gyurcsány véleménye után lássuk a jelenlegi helyzetet!

    Az államadósság az Orbán kormány utolsó teljes évének, 2001-nek a végén 8.164 milliárd Ft (a GDP 53 %-ára) volt.

    A 2009. év végére (Gyurcsánynak és nektek köszönhetően) az államdósság meghaladta a 21.000 milliárd Ft-ot (a GDP 80 %-át), de nem ez a fő baj hanem az, hogy 2010-ben hazánknak kb. 2.300 milliárd forint kamatot kell fizetni és ezen felül kb. 5.600 milliárd Ft tőketörlesztés válik esedékessé és ezt csak újabb hitelekkel lehet kiváltani.

    A korábban felvett hitelek esedékes tőketörlesztésén felül, azoknak a viszonylag rövid futamidejű kölcsönöknek az esedékes részeit is a néhány napja hivatalba lépett Orbán-kormánynak kell törleszteni, amelyeket 2008 őszén a második Gyurcsány-kormány és 2009-ben a Bajnai-kormány az államcsőd elkerülése érdekében vett fel.

    Az elmúlt 8 évben az MSZP-s barátaid több mint háromszor annyi államadósságot halmoztak fel mint amennyit a kádár-rendszertől örököltünk, és közben eladtak vagy elloptak mindent amit lehetett.
    Az általuk felvett kölcsönöket nem csak Mi, hanem még az unokáink is nyögni fogják.

    Természetesen mindez azért történt így, mert nektek az alábbi bűnözők tettei jelentenek erkölcsi mércét és jó példát:

    A Nomentánás és Fitelinás böszme Gyurcsány és bandája, Zuschlag János és társai, Hunvald György és társai, Hagyó Miklós és társai, Wieszt János, Kabai Károly, Deme Gábor (Csepel), Gulyás Gábor (Csepel), stb.

Itt lehet hozzászólni !