Nem most vasárnap támadt fel az MSZP

Index

Valamit üzenni akar az MSZP. Ugyan vasárnapi kongresszusuk a teljes tisztújítás előrehozatalával jelentőségét vesztette és zártkörűvé is nyilvánították, látványos gesztusként köztársaságielnök-jelöltet jelöltek. Egy ismeretlen embert, a küldöttek kevesebb, mint felének a támogatásával. Ennek jelentenie kell valamit.

Eredetileg elnökválasztónak szánták, végül a tisztújítás előrehozása miatt kibeszélőssé alakították át az MSZP vasárnapi kongresszusát. Az eseményt, biztos ami biztos, zártkörűvé tették, de bent ülő forrásaink szerint ezzel csak több óra tömény unalomtól kímélték meg azokat, akiket még esetleg érdekli a párt sorsa.

A legérdemibb történés Balogh András volt thaiföldi nagykövet köztársaságielnök-jelölése volt. Hogy ennek mi értelme van, azt nem tudjuk. Az MSZP-nek a jelöléshez is csak épphogy van elég képviselője, arra semmi esélye, hogy megszerezze a parlament kétharmadának, vagy akár csak a felének a támogatását. A szocialistáknak még akkor sem sikerült saját köztársasági elnököt választaniuk, amikor többségben voltak. 1995-ben a szabaddemokrata Göncz Árpádot választották elnökké, 2005-ben viszont elbuktak, Sólyom László külsős jelöltként legyőzte Szili Katalint.

Üres persely: ilyen az adománygyűjtés az MSZP-ben, ha nem közpénzből adakoznak? (Részletek az Index-videón)

Részegység

A jelölés tehát legfeljebb szimbolikus gesztus lehetett. Azaz annak üzenetértéke kell legyen, hogy az MSZP egy tökismeretlen embert tud csak rávenni a jelöltségre. Ha ugyanis egységet akartak volna felmutatni, az nem sikerült. A vasárnapi kongresszuson 582 küldött vehetett volna részt, de csak 382 regisztrál. Közülük is csak 299 vette fel a szavazólapot, végül 282-en szavaztak. Ők már egységesen.

A kongresszus további részében nyílt végű, szabadon hömpölgyő vitában tárgyalták ki azt a háromszáz hangulatjelentést, amit a helyi szervezetek küldtek vissza az mszp tucatnyi ideológusának tucatnyi iránymutatására. Ezek felidézésétől forrásaink mindenkit meg akartak kímélni. Bár a cél egységes ellenzéki stratégia kidolgozása lett volna, de ennek eddig kevés nyoma látszott. Legutóbb Szili Katalin nyilvánított erről véleményt nagy közönség előtt, amikor frakciója határozott és kötelező döntésével szemben részt vett a parlament trianoni emlékülésén.

Van, aki szerint még mindig nyílik a sárga rózsa (az Origo galériáját itt láthatják)

A párt segélyalapot hoz létre és gyűjtést indít az árvízkárosultak megsegítésére, valamint tanácsadó jogsegélyszolgálatot indít a szakmai indok nélkül elbocsátott köztisztviselőknek. Az MSZP elfogadta saját, a párt politikai és szervezeti megújításának irányát rögzítő 12 pontját is.

Forrás: Index

10 hozzászólás “Nem most vasárnap támadt fel az MSZP” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Ki mondta?
    “Hazudtunk nyolc éven keresztül, éjjel-nappal, délelőtt-délután, ünnep és hétköznapokon! Majd beledöglöttem, játszani, hogy mi vagyunk az ellenzék, besulykolni a Zemberekbe, hogy gazdaságunk az utolsókat rúgja!
    Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon! A hiánycél tartható, a gazdasági helyzet konszolidált!
    Már a Kósa és a Szíjjáró segítsége is kevés volt! Nincs más hátra mint előre, talán a Főnök forradalma és néhány csontváz ronthat a helyzeten!”

  2. zed szerint:

    Bárki láthatja, hogy a fényképen látható adománygyűjtő persely nem üres. Ennyire nyilvánvalóan azért nem kellene hazudni, tisztelt csepel.info!

  3. Vica szerint:

    Kedves zed!
    Azért lássuk be, hogy egy ilyen perselyt a kicsit sem nyomorgó politikusok azért jobban megtömhettek volna… Hát elég ciki, ami azt illeti, még ha van is benne valami

  4. Manitu szerint:

    Zed! Én nem tudom mennyi pénzt veszel fel közpénzből minden hó elején, de a te munkád annyit ér, amennyi abban a perselyben van.

    Abban viszont iogazad van, nem üres a persely, csak olyan, mint Magyarország pénzügyi mozgástere. Azt is az MSZP hozta össze, meg ezt is.

    Lesülne az arcomról a bőr, ha milliárdosok között egy adománygyűjtés ilyen eredménnyel járna. Azt hiszem, hogy csak a csepeliek a Trianon szobor avatásán megmutatták, hogyan kell jótékonykodni.

  5. Gordon szerint:

    Zed! Valóban van benne pár garas. De szerintem ebbe inkább nem kellene belelkötnöd. Szánalmas ez így is. He-he. 🙂

  6. " ?! " szerint:

    Az MSZP büszkeségei:

    Akiknek a tettei erkölcsi mércét jelentenek az MSZP-ben:
    Zuschlag János és társai, Hunvald György és társai, Hagyó Miklós és társai, Wieszt János, Kabai Károly, Deme Gábor (Csepel), Gulyás Gábor (Csepel), stb.

    Akik a határon túli magyarok magyar állampolgárságának a megadása ellen szavaztak: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor, Molnár Csaba.

    Akik nem vettek részt a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából az Országházban tartott emlékülésen:
    Szili Katalin kivételével a teljes MSZP frakció.

    Akinek a megnyilvánulásai hitelesítik az MSZP frakciót és a frakció követőit: Gyurcsány, az őszödi böszme.

    Idézet Gyurcsánytól:
    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

  7. Papi szerint:

    Zed!
    Nem szoktam senkinek rosszat kívánni de te kényszerülj segélyre (adományra) és annyit kapjál amennyi abban a perselyben látható.
    De te még annyit sem érdemelsz!
    Csak lopni tudtok semmi mást!

  8. Papi szerint:

    Még annyit, hogy remélem soha nem támad fel ez az antimagyar söpredék!
    Kell egy baloldali becsületes párt de nem az ilyen tolvaj gazemberekből!

  9. Jobb Csepelért szerint:

    Papi!

    Egy normális, nemzeti alapokon működő valódi szociáldemokrata párt nem lenne rossz, ami mentes lenne a korrupt MSZP-sektől és a karrierista volt SZDSZ-esektől.

  10. csepeli szerint:

    Csak jelzem, hogy az MSZP-frakció 1 millió forintot tett be az árvízkárosultaknak létrehozott segélyalapba. Ennyit az üres perselyről.

Itt lehet hozzászólni !