Kiállítás. Barcsay Jenő (1900–1988) válogatott alkotásaival és a róla készített fotókkal egyaránt találkozhatunk a csepeli galériában
Magyar Hírlap
Huizinga holland művészeti író és történész szavai tökéletes mottót adnak Barcsay Jenő most megnyílt emlékkiállításának – „Hadd beszéljenek a színek”. A tárlatot a festő- és grafikusművész születésének 110. évfordulója alkalmából rendezték meg az Erdei Éva Galériában. A Király-Erdei Műhely családi, szellemi alkotóközössége egy hónapon át várja az érdeklődőket.
„Nem kortárs alkotó mutatkozik be, nem is valamely műhelyből kibontakozó tehetség várja a műélvező közönség kritikus visszajelzéseit, hanem a magyar és európai művészettörténet doyenje tanít a látás és érzékelés absztrakt dimenzióiról” – mondta Keppel Márton végzős művészettörténész-hallgató nyitóbeszédében. Barcsay Jenőt számos alkalommal elismerték már életében: nemcsak az érdemes és kiváló művésznek járó díjakat kapta meg a hatvanas években, hanem kétszer is magáénak tudhatta a Kossuth-díjat, először 1954-ben, majd 1985-ben. Kétségtelenül a magyar konstruktív-geometrikus művészet megkerülhetetlen alakja, mestere.
A most megnyíló tárlaton a művész késői korszakának igényes válogatása látható, az alkotásokat Vass László műgyűjtő ajánlotta fel a galériának. A kiállításon megtekinthető olajfestmények többsége a hetvenes évek végén és nyolcvanas évek elején készült. Ebben a korszakában a festő már egy letisztult világot alkotott, olyan fő kérdésekre kereste a választ, mint az emberi lét mibenléte, a művészet lehetőségei és a meghatározó érzelmek filozófiai megközelítései. Mint minden olyan alkotó, aki az absztrakt festészetben találta meg hangját, Barcsay is a formák és színek együttes érzelmi többletével tesz hatást a szemlélőre. Keppel Márton szerint „nem tájképeket, csendéletet vagy portrékat látunk, hanem arányok, kiterjedések, fények, színek és terek anyagtalanított elrendezését”. A színek, túljutva a tárgyak logikai és fizikális korlátain, ledobva rabláncukat, nyersen, erősen csak önmagukban állnak, egymást támogatva. Barcsay képei – amelyeknek olyan egyszerű neveket adott, mint a Vörösben fények vagy Kép lilában és kékben – először a tudatalattit szólítják meg, majd fokozatosan veszik birtokba a tudatot, és alakítják ki az érzelmi többletet. A néző a kép előtt állva ráérez, hogy amit lát, elindítja egy úton, amelynek a végén a nyugalom és a tisztaság található. A fiatal művészettörténész-hallgató ezt a hatást Barcsaynak azzal a képességével magyarázta, mely szerint a művész képes új dimenziók megalkotására pusztán „a színek intuitív elhelyezésével”. Hiszen először csak a geometriai pontossággal elhelyezett színes kockákat, téglalapokat figyeljük meg, amelyek további alakzatokat vesznek körbe, s később gondolkodtatnak el bennünket.
A kiállításon a művész életébe is betekinthetünk: számos fotó mutatja be Barcsay mindennapjait a Képzőművészeti Egyetem anatómiai tanszékén. Lapunk kérdésére, hogy miért pont ezt az összeállítást adományozta egy hónap erejéig a galériának, Vass László elmondta, hogy „ez az egységes anyag nem ismeretlen a Barcsay-rajongók között, hiszen egy évvel ezelőtt már megtekinthették a Műcsarnokban, ahol hatalmas sikere volt”.
Zsellér Jenő, a tárlat főszervezője a megnyitón elmondta, hogy a galériának ez a 111. rendezvénye, ami azt is bizonyítja, hogy „a 34-es kilométerkőnél is lehet jó kiállításokat csinálni”. Az ünnepélyes megnyitón közreműködött Kecskés Sándor operaénekes, aki Mozart Varázsfuvolájából Tamino Képáriáját adta elő Szűcs Lajos zeneszerző, zongoraművész kíséretében.
Barcsay Jenő-emlékkiállítás
Erdei Éva Galéria
Budapest XXI., Kondor u. 29.
Látogatható június 10-ig
Kormos Nikolett
🙂
Ez ide jó – nem oda.
Ejha!
Színek kompozíciói, geometria és a színek dimenziói.
A festő már egy letisztult világot alkotott, olyan fő kérdésekre kereste a választ, mint az emberi lét mibenléte
A néző a kép előtt állva ráérez, hogy amit lát, elindítja egy úton, amelynek a végén a nyugalom és a tisztaság található. 😀
“Arányok, kiterjedések, fények, színek és terek, anyagtalanított elrendezését”.
A színek, túljutva a tárgyak logikai és fizikális korlátian, ledobva rabláncukat, nyersen, erősen csak önmagukban állnak, egymást támogatva.
A művész szerint pedig ott van békében kéken vörösen egymásra halmozva mértani pontossággal színek intuitív elhelyezésével a sok geometriai fogalom.
Ezt baromi sok művészeti értékű halandzsát olvasva, lassan már én is kezdem értékelni – azt, amit látok – vagy mégse látok.
Ez a művészet!
A művészeti elemzésekről mindig az jut eszembe, amikor a Kispál és a borz dalszövegeit elemezték a nagyon elismert műelemzők, majd az elmondottakat elővezettél Lovasinak, aki akkorákat röhögött, hogy majdnem leesett a székről…:) Igazából csak halott művész esetében működik a dolog. Hasonlóan a hidegsebészethez és a politikához…:)