Ellentmondások a volt csepeli rendőrkapitány nyilatkozataiban

Pokoli.hu, TV2 Mokka

Egyre több az ellentmondás Császár Mihály – a csepeli kettős gyilkossággal kapcsolatos – nyilatkozataiban. Korábbi tanúvallomásában azt részletezi a volt rendőrségi vezető, hogy a feljelentéssel kapcsolatban pontosan miről is esett szó közte és a nap folyamán agyonlőtt Takács József között, máskor viszont azt nyilatkozta, hogy csak egy üveg borról és ultipartiról csevegtek, szó sem esett semmiféle feljelentésről, amiről ő nem is hallott.

Napok óta hangsúlyosan szerepel a médiában, hogy mi is történt azzal a bizonyos feljelentéssel. Csak emlékeztetőül: Takács József bement a Csepeli Rendőrkapitányság épületébe, hogy ott feljelentést tegyen a későbbi gyilkosság egyik gyanúsítottja? Deme Gábor ellen, több bűncselekmény miatt. Feljelentésén már hosszú ideje dolgozott, mindenkinek erről beszélt. A kapitányság épületében találkozott is az akkori kapitánnyal, Császár Mihállyal, a feljelentés azonban mégsem született meg.

A Blikk megszerezte Császár Mihály – korábbi – hét oldalas tanúvallomását. Ebben Csepel volt rendőrkapitánya beszámol arról, hogy 2009. január 7-én, vagyis halála napján Takács József tényleg járt nála a kapitányságon:

„… Demével kapcsolatban elmondta (mármint Takács József), hogy Deme ellen feljelentést szándékozik tenni. Sikkasztás miatt, mert úgy tűnik, hogy két-három millió forinttal nem tud elszámolni. Például benzinpénz és más kiadások. Amikor mondtam Takács Józsefnek, hogy akkor jöjjön velem, és tegye meg a feljelentést, felvesszük, akkor azt mondta, hogy még elmegy az alpolgármesterhez, és másnap visszajön.”

És most jöjjön Császár Mihály, a TV2 Naplójának adott szó szerinti nyilatkozata, alig három héttel ezelőttről. Akkor azt mondta, nem is volt szó semmiféle feljelentésről csak az özvegy erőlteti azt…

Császár Mihály (szó szerint): „Ilyen marhaságot mond a Marika, hogy elküldtem én? Küldte az anyja p*csáját, nem is azért jött be az öreg hozzám! Azért jött be uram, mert hozott egy üveg bort, mert a karácsonyi borát lent felejtette a kocsiban. Azt beszéltük meg, hogy 21-én ultizunk, és együtt megisszuk.”

Újabb kérdésem nagyon egyszerű: melyik nyilatkozat az igaz? Akkor most beszéltek a feljelentésről vagy sem?

A másik ellentmondás: pontosan tudjuk, hogy Takács József a városházáról, Orosz Ferenc alpolgármestertől érkezett a feljelentést megtenni. Orosz Ferenc azt mondta nekem, hogy Takács József le sem vette a kabátját, annyira sietett. Mindenáron meg akarta tenni azt a bizonyos feljelentést. Ezért is volt meghökkentő a volt kapitány korábbi, borosüveges-ultizós verziója. De akkor mégis lehet, hogy a feljelentésről is szó esett? És miért kellett Takácsnak újra átmennie egyeztetni az alpolgármesterhez, ha egyszer onnan jött?

Amikor a Napló riportjának kapcsán elmondtam Császár Mihálynak, hogy Orosz Ferenc márpedig határozottan állította, hogy Takács József éppen tőle ment a rendőrség épületébe, a volt rendőr az alpolgármestert sem kímélte. Azt mondta nekem, hogy Orosz Ferenc inkább saját ügyeivel foglalkozzon…

A Blikk birtokába jutott korábbi tanúvallomás szerint a kihallgató tisztek arra is kíváncsiak voltak, hogy a vérfürdő után telefonált-e a gyilkos a rendőrkapitánynak (ezt egyébként több forrás is egybehangzóan állítja). Császár nem emlékezett arra, hogy beszélt-e Kun Tamással vagy sem. Létezik az, hogy nem is emlékszik erre?

Császár Mihály sokadik megkeresésünkre sem volt hajlandó nyilatkozni. Így többek között azt sem tudtuk megkérdezni tőle, hogy melyik verziója az igaz?! Sokasodnak a kérdések.

Továbbra is várjuk a válaszokat…

Forrás: Pokoli.hu

4 hozzászólás “Ellentmondások a volt csepeli rendőrkapitány nyilatkozataiban” bejegyzésre

  1. donquijote szerint:

    Az rendben van hogy most már talán előveszik a Császárt, de azért mehetnének följebb is a szálak a megrendelő felé is.

  2. obama szerint:

    Túlságosan Kunra és Császárra koncentrál mindenki az ügy kapcsán, pedig a felbújtó Deme! Neki okozott problémát, hogy Takács József felfedezte a csalásait, sikkasztásait, az Ő karrierje tört ezáltal ketté!! Szertefoszlott egy pillanat alatt az álma, hogy miniszter lehessen, sőt felvillanhatott elötte a börtön víziója. Az utolsópillanatban kihátráltak mögüle addigi patrónusai, kiesett a “védő bölcsőből”, magára, illetve Kunra maradt. A tökéletes bűncselekmény elkövetésében bízott, de Kun véletlenül meglőtte magát, amikor a “fegyverakadályt” akarta elhárítani, (ennél a fegyvertípusnál gyakori hiba volt) így újabb verzióval kellett előállni.
    Azért érdekelne, hogy Deme távozása és Kun segítségkérése között mennyi idő telhetett el, mennyi időt hagyott a környékről való eltűnésre?
    Nem lehetett egyszerű a nagy szervergéppel és a nagyméretű aktatáskával elmenni a környékről, esetleg segített neki valaki?

  3. donquijote szerint:

    Azért én nem hinném hogy ezt egyedül Deme eszelte volna ki, följebb vezetnek itt a szálak.

  4. miska72 szerint:

    És az a rohadt hazug gazember Császár Mihály volt itt csepelen rendőrkaptány?
    Ez is egy gerinctelen szellemi fogyatékos alak!
    Nem kicsit!
    NAGYON!
    És ne utáljuk a sünöket?

Itt lehet hozzászólni !