“Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”
Múlt-kor
A román hadsereg és rendőrség tétlenül szemlélte az eseményeket. Később magyarokat tartóztattak le.
Húsz évvel ezelőtt, 1990. március 19-20-án Marosvásárhelyen véres összecsapásokra került sor a románok és a magyarok között, a zavargásoknak több halottja és több száz sérültje volt.
Etnikai összecsapások
Az 1989. decemberi romániai forradalom győzelmét követően előretört a szélsőséges román nacionalizmus. Erdélyben az 1945-ös magyarellenes hangulatot idéző tüntetések zajlottak, amelyeken azzal vádolták a magyarságot, hogy Erdély Magyarországhoz csatolására törekszik. A nacionalista megmozdulásokra válaszul 1990. február 10-én több városban: Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Brassóban és Kolozsváron csendes tömegdemonstrációkat tartottak, amelyeken a résztvevők a Ceausescu-diktatúra nemzetiségellenes intézkedéseinek felszámolását, az önálló magyar anyanyelvi oktatási hálózat létrehozását, a kisebbségi jogok biztosítását és védelmét követelték. A legnagyobb – több mint százezres – megmozdulásra Marosvásárhelyen került sor, ahol az emberek könyvvel és gyertyával a kezükben némán vonultak végig a városon.
Az etnikai feszültségek március 15-e közeledtével egyre fokozódtak. A szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Vatra Romaneasca nevű szervezet olyan nyilatkozatokat körözött, amelyek szerint az 1848-as forradalom románellenes volt, s erőszakos cselekmények árán Erdély elcsatolásához vezetett. A Vatra indulatokat szító kijelentései nyomán Szatmárnémetiben megakadályozták a magyarok emlékünnepségét, 16-án pedig Marosvásárhely egyik negyedében egy több száz fős csoport leverte egy gyógyszertár kétnyelvű feliratát, letépte a magyar nyelvű plakátokat, megrongált több gépkocsit, s a randalírozás során többen megsérültek.
A tüntetések 17-én folytatódtak, ezekbe bekapcsolódott a marosvásárhelyi diákok ligája is, amely a helyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak a magyar nyelvű oktatás visszaállításáért folytatott ülősztrájkja miatt tiltakozott. Az ülősztrájkot a magyar diákok 19-én felfüggesztették, mert megérkeztek a városba az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács képviselői. A tárgyalások alatt a Vatra több ezer fős tömeget toborzott, amely magyarellenes jelszavakkal követelte, hogy az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács helyi szerveit tisztítsák meg a magyaroktól, magyar rendszámú kocsikat ne engedjenek be Maros megyébe, s tiltsák meg, hogy magyar nyelvű újságokat és folyóiratokat vigyenek Marosvásárhelyre.
Támadták Kincses Elődöt, a helyi tanács alelnökét, lemondását követelve. A város vezetői időnként hazatérésre szólították fel a tüntetőket, akik viszont vandál pusztításba kezdtek szerte a városban, letépték a magyar feliratokat, megrongálták az utcatáblákat. Szemtanúk szerint a jórészt ittas garázdák nagy részét a környékről, a Görgény völgyéből szállították teherautókkal és buszokkal Marosvásárhelyre.
A helyzet 19-én délutánra mérgesedett el. A felheccelt tömeg megrohamozta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székházát, fejszékkel, husángokkal betörte az ajtókat, ablakokat, ütlegelte a benntartózkodókat. Az épületben maradtak között volt a neves erdélyi író, Sütő András, az RMDSZ megyei elnöke is, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy több bordája eltörött, a bal szemére pedig megvakult. A rendőrség és a katonaság tétlenül szemlélte a nekidühödött tömeg randalírozását, a többszöri segélykérő hívásokra nem reagált. Este a tüntetők behatoltak a rádió épületébe, s a magyar nyelvű adások beszüntetését követelték. A város főterére vonuló tömeg durván bántalmazta az utcán tartózkodó magyarokat, számos sérültet kellett kórházba szállítani.
Tiltakozásul a soviniszta támadás ellen a magyar munkások 20-án reggel 8 órától általános sztrájkot hirdettek, amely kiterjedt Erdély más, magyarlakta részeire is. Nagygyűlést hívtak össze a Bolyai térre, illetve a rádió stúdiója elé: rövid időn belül több tízezer magyar gyűlt össze, s követelte a Vatra Romaneasca azonnali feloszlatását, valamint azt, hogy Ion Iliescu, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács elnöke személyesen hallgassa meg panaszaikat.
A délutáni órákra a Görgény völgyéből ismét megérkeztek a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok, s megpróbálták kiszorítani a tüntető magyarokat, akik cigány csoportok segítségével, a főtér sebtében szétszedett padjaival védekezve visszaverték a támadásokat. A rendfenntartó erők ezúttal sem avatkoztak közbe. A bukaresti kormány harckocsikat küldött erősítésül a városba, de azok csak az összecsapások után érkeztek meg a helyszínre.
Visszhang és következmények
21-re virradóra a városban helyreállt a viszonylagos nyugalom (kisebb rendzavarások miatt több sérültet kellett még ekkor is kórházba vinni), az utcákon katonai egységek járőröztek, a központban pedig harckocsik és csapatszállító harci járművek foglaltak el állásokat. A hadsereg rendkívüli állapotot hirdetett ki, s megkezdte a tevékenységét az a kormánybizottság, amelyet az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács Végrehajtó Irodája küldött ki a történtek feltárására.
23-án a bizottság felmentette az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács városi és megyei vezetőségét, mivel a véres események idején nem tudtak hatékonyan közbelépni. Az új testület román tagjait a magyar kisebbség képviselői, magyar tagjait pedig a román küldöttek jelölték már a tisztségekre.
A marosvásárhelyi események heves külföldi visszhangot váltottak ki, mindenekelőtt Magyarország lépett fel erélyesen az erdélyi magyarok védelmében. Horn Gyula külügyminiszter 20-án minisztériumába kérette Románia budapesti nagykövetét. Átadta neki Németh Miklósnak Petre Roman román kormányfőhöz intézett üzenetét, amelyben a magyar miniszterelnök mélységes nyugtalanságát fejezte ki a történtek miatt, és kérte a román vezetés haladéktalan intézkedését a további vérontás megakadályozására.
A magyar külügyminiszter üzenetet intézett az ENSZ főtitkárához, az ENSZ BT elnökéhez és az ENSZ genfi Emberi Jogi Központjának vezetőjéhez is, felhíva a figyelmet arra, hogy a román hatóságok tétlenül szemlélték az egyébként legális román szervezeteknek a magyar kisebbség elleni erőszakos akcióit. Magyarország több nagyvárosában demonstrációk voltak, Budapesten a Hősök terén több ezer ember tüntetett.
A román kormány kezdetben egyértelműen Magyarországot vádolta a marosvásárhelyi vérengzésben kicsúcsosodó súlyos fejleményekért. 21-i nyilatkozata szerint a március 15-i ünnepségek alkalmából Romániába érkező magyar állampolgárok “a román nép nemzeti érzelmeit sértő nyílt támadásokra ragadtatták magukat”. Bukarest szerint ezt követően keletkezett feszültség és nyert teret az erőszak Marosvásárhelyen, amelynek alapját a Románia ellen irányuló nacionalista, soviniszta és revizionista uszítás szolgálta.
A március 22-ei határozott magyar visszautasítás, valamint a történtek negatív nemzetközi visszhangja reálisabb állásfoglalásra késztette a román vezetést. Az újabb, 23-i bukaresti kormányközlemény cáfolta, hogy Kovászna és Hargita megyében magyar állampolgárok erőszakra uszítottak és provokálták volna a lakosságot, s amikor 24-én Petre Roman fogadta Magyarország bukaresti nagykövetét, annak a véleményének adott hangot, hogy normalizálódhat a helyzet és idővel jó kapcsolatok alakulhatnak ki a két állam között.
A véres események jogi következményei meglehetősen furcsán alakultak. Az első bírósági ítéletek elsősorban marosvásárhelyi magyarokat és cigányokat érintettek: 1990. április 6-án hét vádlottat jogerősen 3-5 hónapi börtönre ítélt a marosvásárhelyi városi bíróság, mivel “botokkal, láncokkal románokat vertek” a védtelen magyar nemzetiségű lakosok kiszabadítására. A legsúlyosabb ítéletet, 10 évet gyilkossági kídsérletért 1992-ben a cigány származású Cseresznyés Pál kapta, aki egy videofelvétel tanúsága szerint beletaposott egy földön fekvő románba.
A marosvásárhelyi történések kivizsgálásával megbízott parlamenti bizottság 1991. január 11-én terjesztette jelentését a román törvényhozás két háza elé: a beszámoló 190 román és 88 magyar sebesültről, 3 román és 3 magyar halottról tett említést; románokat és a magyarokat egyaránt hibáztatott, de nem tisztázta, kik robbantották ki a véres eseményeket.
“A délutáni órákra a Görgény völgyéből ismét megérkeztek a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett román parasztok, s megpróbálták kiszorítani a tüntető magyarokat, akik cigány csoportok segítségével, a főtér sebtében szétszedett padjaival védekezve visszaverték a támadásokat.”
Gondolom a Jobbik szerint ez is “cigánybűnözés”. Ezektől a szélkakasoktól (lásd. az egyik csepeli jelöltjük politikai előélete) minden kitelik.
Bocs, Gordon, de ez a beszólás rohadtul méltatlan a marosi terror áldozataihoz, és egyáltalán, az erdélyiek tragédiájához (megjegyzem, a mai állapotok, “álláspontok” /egyéniben és közösségben is/ szépen rímelnek erre /és az ilyenszerű/ “megágyazás/ok/ra”) Ja, aztán meg kövezett út vezetett december 5.-ig
Hogy Neked erről a Jobbik ugrik be – hát nem tudom…
Ennél már az is jobb lett volna, ha ez egyszer csendben maradsz, és így “méltóképpen”, egyetlen hsz nélkül, csupaszon, visszhangtalanul marad itt ez a bejegyzés – méltán demonstrálva Csepel népének határtalan együttérzését, rokonszenvét.
Ha már mégsem így történt, én egy aprócska, fájdalmasan felemelő kis momuntumra emlékezem (magam is merész képzettársítást követve), nevezetesen a szatmári sváb falvak egykori öregjei (talán már nem is élnek) jutnak eszembe (jártam köztük párszor). Ezek négy elemi osztály “végzettséggel” három nyelvet beszéltek (az írás tudománya persze csak nagyon keservesen ment). De ami fontosabb (nekem), az identitásuk hierarchikusan így épült fel (ebben a sorrenben):
először magyar (elkötelezettség, hazafiság, anyanyelv, stb), másodszor sváb (nemzetiség, kulturális gyökerek, anyanyelv, stb), végül román (állampolgár, adófizető, stb).
Nos, ilyen szintű lelki egészséggel a csonkaországban (sajnos, még?) nem találkoztam. Igaz, nincs túl sok ismerősöm. Ezzel együtt, szomorú. A marosi áldozatok emlékének: főhajtás…