Általában csökken, Csepelen nő a választási névjegyzékben szereplők száma

Népszava, Csepel.info

Németh Szilárd csapatában már van gyanítható voksturista

Egyelőre nem érzékelhető komoly átjelentkezési hullám a június 9-i – az EP-választással egy napra kiírt önkormányzati voksolásra, ám Csepelen már most kisebb növekedés látható – állítja a Népszava összefoglalója. Ez azért lehet érdekes, mert Páncsics Krisztián, Németh Szilárd egyik képviselőjelöltje a lejárató szórólapozás mellett éppen “voksturizmussal” híresült el.

A Népszava szerint a Dunakanyar erősen kormánypárti településeiről tavaly ősztől sokan létesítettek tartózkodási helyet olyan budapesti kerületekben, ahol szoros versenyt várható a polgármesteri és képviselői helyekért. Ilyen az I., a II., a III., a XII., vagy éppen a XIV. kerület. A baloldali lap szerint ez a vándorlás a Fideszhez köthető, bár logikai alapon legalább annyira lehetne az ellenzéki pártokhoz is kötni – ha már ott nincs esélyük nyerni.

“Az NVI friss adatai szerint az a megyei jogú városokban mindenütt kevesebben szerepelnek a választói névjegyzékben, mint bő egy hónapja, a fővárosban az I., a III., a VIII., a XI., a XII., a XIII. és a XXI. kerületben nem releváns mértékben többen, a budapesti agglomerációban pedig Biatorbágy, Budakalász, Budaörs, Csömör, Fót, Gödöllő és Törökbálint esetében látható alig érzékelhető növekedés.”

fogalmaznak.

Van olyan csepeli jelölt, aki részt vehetett voksturizmusban

A “voksturizmus” általában nem tudja befolyásolni a polgármesteri választásokat, helyi képviselők megválasztása esetében viszont döntő lehet. Így történhetett 2022-ben, az I. kerületi időközi önkormányzati választáson is, ahol mindössze 60 szavazat döntött a győzelemről. Ezzel a jobboldal került többségbe a képviselő-testületben.

Ám a voksolás előtti hetekben gyanúsan sokan jelentkeztek be az ottani Ostrom utca 16. szám alatti magánklinika ingatlanaiba, és így szavazatukkal befolyásolhatták a végeredményt. A 24.hu többek között Baczkó Norbert akkori Fidelitas-alelnököt és ismerőseit azonosította a klinika címére bejelentkezők között. A Fidelitas Sport, Család és Ifjúsági Kabinetjét vezető Fróna Levente kicsivel több mint egy hónapig volt lakója a klinikának. Édesanyja és nagymamája is bejelentkezett ideiglenesen az Ostrom utcai címre. Nem lakott sokáig papíron a klinika címén Hurta Adrienn, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanácsadója, valamint a Fidelitashoz sok szállal köthető Orbán Gergely sem. A hirtelen jött átjelentkezések száma ennél jóval több, de egyrészt a további nevek nem köthetők cégekhez, másrészt nem közszereplők.

Nem így van ez Páncsics Krisztián, Németh Szilárd képviselőjelöltje esetében, aki egyben a Fidelitas Fenntartható Fejlődés Kabinetjét vezeti. Ő is ideiglenesen költözött be a választás előtt az I. kerületbe. Az adatok szerint szintén az Ostrom utcába kapta a választási értesítőt. A 35 éves Páncsics néhány éve lett Németh Szilárd bizalmi embere. 20 éve itt élő csepeli lakosnak mondja magát, de a fentiek alapján bárhol feltűnhet, ahol választások vannak. Az ifjú titán, aki a budapesti Fidelitas egyik alelnöke, azzal is elhíresült, hogy ő terjesztette tavaly fidelitasos társaival együtt azt a névtelenül kiadott szórólapot, amivel Németh Szilárdék a csepeli polgármestert próbálták besározni.

Csepelen választási program lett a vagyonlenyúlás

A csepeli Fideszt 2022-ben oszlatta fel Németh Szilárd, a párt országos alelnöke. Mint később kiderült, a feloszlatás, majd az önkormányzat vezetőinek és a párt háromnegyedének kizárása valójában azért történhetett, mert visszautasították a rezsibiztos vagyoni jellegű követeléseit. Németh az önkormányzat több értékes ingatlanát akarta átjátszani saját alapítványának, ami mellett a csepeli Kis-Duna-part jelentős részének eladását követelte – szintén az alapítványa részére. Utóbbi helyszínt elzárta és beépítette volna – az önkormányzat vezetői szerint – a környezetüknél jóval magasabb szállodaépületekkel.

Nem elég azonban az önkormányzat vagyonát akarni, ahhoz partnerek is kellenek. Főként úgy, hogy a rezsibiztos vagyonszerzése nagy eséllyel köztörvényes bűncselekmény lenne. Németh Szilárd polgármester- és képviselőjelölt keresése emiatt hosszúra nyúlt. Végül Dudás Zoltán mondott igent a polgármester-jelöltségre, és akadt 12 olyan ember is, aki bevállalta a siker esetén az egyéni képviselőkre háruló kisebb, de szintén egyértelmű büntetőjogi felelősséget. Hiába azonban a nagy bevállalás, ha jelenleg minden jel arra utal, hogy Németh Szilárdnak 2024 októberétől nem lesz se polgármestere, se egyéniben győztes képviselője Csepelen.

Csepel.info

Itt lehet hozzászólni !