Nagyon durván drágulni fog a gáz

Index

A gázártámogatás megszűnésével, a választások utánra időzített 10-15 százalékos gázáremelkedés hatására rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek májustól a legrászorultabb fogyasztók, akik esetében így nem elképzelhetetlen a gázárak 40-45 százalékos emelkedése sem. Ezt tetézi, hogy a következő fűtési szezonig szintén a további áremelkedés irányába mutatnak a szakértői várakozások.

Tegnap 15 százalékos gázáremeléstől volt hangos a sajtó azt követően, hogy az egyik napilap kormányközi forrásokat emlegetve ilyen mértékű növekedést emlegetett. Ennek hátterében részint a forint/dollár árfolyam változását, valamint egy, a Magyar Energia Hivatal által – állítólag – bevezetni tervezett 4 forintos korrekciós díj újbóli alkalmazását említették.

Ezzel párhuzamosan a kormányzat IMF-nek tett vállalással összhangban április 30-át követően, a fűtési szezon végével várhatóan megszűnnek a gázár-támogatások is, amelyek hatalmas költségnövekedést generálhatnak az érintett lakosság körében.

A támogatás jelen esetben egyébként az öregségi nyugdíj arányában van meghatározva attól függően, hogy egy adott család egy főre jutó jövedelme hányszorosát teszi ki ennek. Ez alapján négy különböző kategória került meghatározásra, amelyek az alapárhoz mérten fogalmaznak meg fix köbméterenkénti kedvezményt egy bizonyos fogyasztásmennyiségig (alapesetben évi 2000 köbméter, nagycsaládosok esetében 4000 köbméter, bár az idei év támogatási időszakának megrövidülése miatt ez 1200 és 2400 köbméterre változott).

Piaci információink alapján egy 10-15 százalékos áprilisi emelkedés korántsem lehetetlen, aminek hátterében az olajár és a forint/dollár árfolyam változása áll, míg a külön “négyforintos elem” tervezett bevezetéséről nem tudtunk meg többet.

A pontos változás tehát egyelőre ismeretlen, és az is kérdéses, hogy a választási kampányidőszak közepén milyen nyomás nehezedik majd az ármegállapítást eszközölő, illetve a beérkezett árváltoztatási kérelmeket elbíráló Energia Hivatalra, de jelenleg úgy tűnik, hogy a min.10%-os emelkedés elkerülhetetlen, ami komoly költségtényező lehet azoknak a családoknak az életében, amelyek eddig a legmagasabb támogatási besorolásba (I.) tartoztak.

A januári tarifákhoz képest az I. kategóriába tartozók májusban, a támogatás megszűnését követően, a korábbi 100 forintos köbméterenkénti ár helyett egy áprilisi 10 százalékos emelkedés esetén 138 forintot fizetnének, ami 15 százalékos emelkedés esetén már 145 forintra emelkedne, de természetesen ugyanezek az árak lennének érvényesek az összes többi lakossági fogyasztóra is (csak ők magasabb bázisról indulnak).

Ez százalékban kifejezve a leghátrányosabb csoport esetében 40-45 százalékos áremelkedést sejtet, de a II. besorolásban is 30-35 százalékosat, illetve a III. kategóriában 15-25 százalékos emelkedést eredményezne. Nagy kérdés, hogy a jelenleg támogatásokban részesülők, akik összesen meghaladják a magyar lakosság 10-12 százalékát miként lesznek képesek kezelni az áprilisban, illetve májusban várható áremelkedést.

Habár a probléma várhatóan elodázható majd a következő fűtési szezon kezdetéig, a feszültségek kialakulása jelen körülmények között elkerülhetetlennek tűnik, ráadásul a legtöbb szakértő enyhén emelkedő olajárral számol az év folyamán, ami irányt mutat a gázárak további növekedésének is.

Forrás: Index

13 hozzászólás “Nagyon durván drágulni fog a gáz” bejegyzésre

  1. ződ szerint:

    No, tessék! Itt egy jó kombány téma az ellenzéknek! Hölgyeim, Uraim, Barátaim! Lassan mondom, hogy a Zemberek is megértsék: Nem-lesz-gáz-ár-emelés! Legfeljebb akkor ha a mutyizó MSZP nyer! Hajrá Magyarország!!!

  2. tibor szerint:

    Még szerencse, hogy az összecsuklott kormányzat olyan előrelátó, kiváló szakemberekkel rendelkezett. Különben mi lenne velünk!
    Fontos volt számukra a gázpiac teljes liberalizációja. Köszönjük.
    Ha távoznak a hatalomból, mi lesz a szakértelmükkel?

  3. Iványi Gabi szerint:

    Kezdődik! A fenyegetések nem mást szolgálnak, mint provokációt! Ugrik-e a fidesz, felkapja-e a kampányban, hogy nem lesz gázemelés, ha…Ez, egyértelmű, hogy erre kimenő játék! Szépen lekoccolunk a “szakértelemmel” Gyerünk Podolák úr! lehet még lobbizni, hogy garantálja, hogy nem lesz gázár-emelés…mondás helyett (tagolva, vagy tagolás nélkül) csináljon már valamit…(ügyes..a zajmérés…olyan légből kapott!)

  4. donquijote szerint:

    sajnos nemcsak a gázpiacot adták külföldi kézbe, és mindig az volt a szöveg hogy milyen jó lesz nekünk a verseny, bár lehet hogy azzal védekeznek majd Fletóék, akit kilakoltatnak annak már nem lesz gondja a gázárra.

  5. LB szerint:

    Jön a Zorbán, drágul a gáz!!!!

  6. Iványi Gabi szerint:

    LB:

    Ez, egy lejátszott keresztbe-tevés….Nem Orbán Viktor akar emelni!

  7. nagyapó szerint:

    Igazi baloldali értékeket képviselő, szociálisan érzékeny, szegényeket támogató kormánydöntés. Megvonják a támogatatást a kiskeresetűektől, így nagyobb a költségvetés bevétele, ami pótolja a kormányfőék által kisíbolt milliárdokat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. LB szerint:

    Hofi Géza vs.Gyurcsány: Avagy Hofi mit mondana ma?

  9. miska72 szerint:

    Nem lesz GÁZÁREMELÉS!

  10. Anna: szerint:

    Tisztelet Uraim,hölgyeim és mindenki!Nem kell megijedni a gázár emeléstöl jön az “Orbán kormány ” és azt igérték mindent vissza fognak állitani ugy,hogy csak egy kicsit kell kibirni és zity-zuty minden a régi lesz és jön a várva várt kánaán???!!!!

  11. csepeli szerint:

    Így van, még a kenyér is 3,60 lesz!

  12. Földhözragadva szerint:

    Mégy szerencse, hogy van egy 1Ft 50fill-es buszjegyem…:)

Itt lehet hozzászólni !