„A magyarok gulyást csináltak Angliából” – A brit sajtó történelmi összeomlásról ír a 0-4 után

Blikk

Ez a magyar győzelem a legnagyobb angol lapokban is a címloldalakra került.

Magyarország labdarúgó-válogatottja kedd este történelmi, 4–0-s győzelmet aratott Anglia felett. Az Eb-ezüstérmes angolok eddigi roppant gyenge Nemzetek Ligája-szereplése az angol sajtóban is igen nagy port kavart, és a szigetország legnagyobb lapjai sem mentek el a magyarok nagyszerű produkciója mellett.

„Magyarország nagyon elverte Angliát. Először fordul elő 2014 óta, hogy az angol válogatott négy, egymást követő mérkőzése egyikét sem nyeri meg, és nyugtalanító, hogy a világbajnokság közeledtével sem a formája, sem az önbizalma nem a régi. Anglia nem volt képes többre, mint beletörődni a megalázó és valószínűleg romboló erejű vereségbe, amely után a drukkerek nemcsak fütyültek, hanem Gareth Southgate menesztését is követelték. (…) Anglia már az első mérkőzésen rájöhetett, hogy Marco Rossi egy sokoldalú, nehezen verhető magyar válogatottat épített. Az első meccs 1–0-ja után most megint sokszínű és pontos futballal mutatták meg a magyarok, hogy szó sem volt mázliról (Budapesten). S ha Southgate állása veszélybe kerülhet egy ilyen produkció után, egyértelmű, hogy Rossi csillaga még mindig emelkedőben van, hiszen a világ legjobbjaival is versenyre kelni képes magyar csapatot épített.”

SkySports az angol válogatott történelmi összeomlásáról írt:

„Magyarország megalázta a szerencsétlen angol válogatottat. A válogatott végig teljesen szétesően futballozott, és nem elképzelhetetlen, hogy kiesik az első osztályból. Sokkal aggasztóbb ennél, hogy a formája egy világbajnoki évben hagyja cserben. Négy mérkőzés győzelem nélkül, egy góllal – az is tizenegyesből. Itt nem kisiklásról van szó, hanem történelmi összeomlásról, az utóbbi kilencvennégy év legsúlyosabb hazai vereségéről.”

Guardian azt írja, az angol válogatott történelmi mélypontra került:

„Magyarország megalázta Angliát, amely az elmúlt kilencvennégy év legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el. Micsoda szétesés. Az angol kapitány tudta, hogy a korántsem meggyőző Nemzetek Ligája-rajt után csak győzelemmel lehetett volna helyreállítani a nyugalmat. Amit ehelyett kapott, az egy aggasztó új mélypont: közel hatéves kapitányi időszaka legsúlyosabb veresége, az angol futball elmúlt kilencvennégy évének legnagyobb verése, valamint a drukkerek soraiban tapasztalható lázadás.”

The Telegraph szerint Anglia örülhet, hogy szeptemberig nincs válogatott futball:

„Southgate ellen fordultak dühös angol szurkolók a négygólos megalázás után. A hármas sípszó pfujolásba fulladt, Anglia győzelem és akciógól nélkül fejezte be eddigi szereplését a Nemzetek Ligájában. Southgate keretének összetétele és a taktika kérdéseket vet fel, de ugyanígy e mérkőzések időzítése is, hiszen fáradt játékosoknak hosszú idény végén kellett négy meccset játszaniuk júniusban. Szeptemberig nincs válogatott futball, amiért Anglia nem lehet eléggé hálás.”

The Sun szerint a magyarok mindkétszer megérdemelték az angolok elleni győzelmet:

„A szurkolók Southgate-en vezették le dühüket, miután a félelmetes háromoroszlánosok 1928 óta a legsúlyosabb hazai vereségüket szenvedték el. Igen, ez pontosan olyan rossz, amilyennek látszik. Tizenegy napon belül negyedszer volt jobb az ellenfél Gareth Southgate csapatánál, a magyarok teljesen megérdemelten verték meg oda-vissza az elmúlt nyár Eb-döntősét. Anglia négy meccsen egyetlen akciógólt sem szerzett, és nyolc éve nem volt ilyen hosszú nyeretlenségi sorozata.”

Daily Mail szerint Angliából gulyás lett:

„Gulyást csináltak Angliából. A háromoroszlánosok megalázó vereségbe csúsztak bele, a vendégek az utolsó húsz percben három gólt szereztek. Voltak szurkolók, akik »Reggelre ki leszel rúgva« rigmusban törtek ki a kínos hazai produkciót látván. Ez nem fog megtörténni, Gareth Southgate kapitányi hitele még nem fogyott el, lehetősége lesz magyarázatot találni a történtekre, és választ adni arra, hogy az angol válogatottnak van-e reális esélye világbajnokságot nyerni az idén. Ami biztos: ez a wolverhamptoni este nem múlik el nyomtalanul. Ne tévedjünk: a félelem, a kétségek velünk maradnak.”

Forrás: Blikk

8 hozzászólás “„A magyarok gulyást csináltak Angliából” – A brit sajtó történelmi összeomlásról ír a 0-4 után” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Az angol vereség került a címoldalakra, nem a magyar győzelem. 400 felett az euro, hajrá Magyarország!

  2. Fater trollja szerint:

    Nincs kedvem az idézett ottani sajtókat végignézni, hogy valójában mit írtak?

  3. Hozzászóló szerint:

    Szép kis este volt. Térdre rogytak a játékunk előtt. Csóri négerkék annyit szivárványoztak, hogy azt se tudta némelyikük, hogy fiú-e vagy lány?

  4. Nagyapó szerint:

    Két újság nem tett említést a meccsről, a DK-s Nyugati Fény és a jobbikos Alfahír.
    Farkasházy Tivadar pár évvel ezelőtt Kálmán Olgának azt nyilatkozta az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy „Mindig boldoggá tesz, amikor kikap a magyar válogatott, mert ez is mutatja Orbán Viktornak a labdarúgással kapcsolatos elhibázott politikáját.”
    Betke! Ja, a gólokat futballakadémiások rúgták!😀
    Saka lecserélésekor az angol közönség huhogott!! Be kell a pályát tiltani!

    kormánypárti kitiltott 2.0 szerint: szerda – 06:34
    “Tegnap meg kipicsázták őket az olaszok.Nagy lett a mellény, mindig ugattam, szerényebben.” Most mit ugat?😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Fater trollja szerint:

    Ugat anyád, köcsög!

  6. László szerint:

    Mennyi milliárd lett rá áldozva a focira? Mennyit keresnek ezek havonta? Többet mint Orbán Viktor. Minimum ami elvárható, időnként gólokat kell lőni. Lehet táncolni kisgrofóra fater! Nézését meg a járását…😀

  7. Fater trollja szerint:

    László!
    Amennyiben Katarban is így fog nekik menni, akkor nincs gond.
    Itt azzal van gond, hogy klubszinten is állami pénzek vannak benne, ami a többi, vehetjük úgy, hogy más külföldi bajnokságnál nincs, sőt van ahol tiltott. 😎💰

  8. László szerint:

    Katarban: “Vedd le a mezed, nem vagy méltó rá…” 😀

Itt lehet hozzászólni !