TRAGÉDIA CSEPELEN: „NEM TUDTAM KOMOLYAN VENNI, HOGY ELDOBJA AZ ÉLETÉT”

Ripost

Felgyújtotta bérelt lakását, majd kizuhant annak negyedik emeletéről egy 36 éves férfi Csepelen vasárnap délután. Norbert csúnyán összeveszett gyermekeinek anyjával, majd hiába próbált békülni, barátainak előre megmondta, hogy végezni fog magával. A tragédia előtti este a ház előtt ordítozott, ezzel zavarva a környékbeliek nyugalmát.

Norbert és Nikolett kapcsolata sosem volt tökéletes, mégis megpróbálkoztak a közös élettel. Két gyermekük született, és együtt béreltek lakást a csepeli Szent László utcában. Az egyik lányuk a házzal szemközti iskolába, a másik a szomszédos utcában levő óvodába jár. A házban lakók szerint a gyerekek jó nevelést kaptak az anyjuktól, miközben állandó veszekedést, feszültséget láttak maguk körül.

Elhagyás

Norbert vasárnap délután bement a lakásba, majd felgyújtotta az ingatlant, végül pedig kivetette magát annak ablakából. A férfi egyik legjobb barátja megszólalt a Borsnak:

„Le vagyok sújtva. Vasárnap délelőtt még beszéltem Norbival. Azt mondta, a felesége elment a gyerekekkel, és ha estig nem térnek vissza, végez magával. Elmesélte, hogy hiába próbálta a szerelmével felvenni a kapcsolatot. Soha nem láttam még sírni a barátomat, most igen. Valamiért ennek ellenére nem tudtam komolyan venni, hogy eldobja az életét. Már bánom, hogy nem tartottam vissza, de hogy is tehettem volna?” – gondolkodott hangosan a neve elhallgatását kérő férfi, aki egy időben együtt is dolgozott Norberttel az építőiparban.

Állandó veszekedések

A lakóházban még hétfőn is érezni lehetett az erős füstszagot. Sok lakó egész nap szellőztetett. A negyedik emeleten lakó Vera készséggel elmondta, mit tapasztalt a sajnálatos esemény napján:

„Éppen vendégségben volt nálam az unokám. Ő vette észre, hogy milyen büdös van. Kiszaladtunk a folyosóra, akkor már vágni lehetett a koromfekete füstöt. Hirtelen nem tudtuk, hogy mit tegyünk, de szerencsére addigra mások felhívták a segélyhívó központot. Hamarosan megjelentek a tűzoltók, akik mindenkit kiküldtek az utcára. Ott feküdt Norbert az utcán élettelenül” – mondta az idős, több betegségben is szenvedő asszony.

„A család csak bérelte a lakást. A férfi és a nő rengeteget veszekedett, igaz, Norbert már nem állandóan tartózkodott itt. Igazából csak szegény gyerekeket sajnálom, akik most apa nélkül fognak felnőni” – fakadt ki Vera néni.

Senki sem szerette

Egy másik szomszéd kifejtette: a férfival állandóan problémák voltak.

„Pokollá tette a házban lakók életét, mert mindig hangoskodott. Nem csoda, hogy a felesége már nem kívánt vele együtt élni. Legutóbb szombat este jött ide balhézni, akkor megállt az ablakuk alatt, és hosszasan üvöltözte a felesége ke­resztnevét.”

Niki egy közeli élelmiszerboltban dolgozik. Egy kollégája elmondta, hogy a családanya korábban panaszkodott gyermekei apjára, hogy a gyakori italozása miatt nem lehet vele együtt élni.

„Ma érthetően nem jött be, hiszen most fontos intéznivalói vannak. Meg kell oldania a lakhatását, hiszen az eddigi otthona teljesen kiégett. Minden segítséget megadunk neki” – árulta el a dolgozó.

Forrás: Ripost

Egy hozzászólás “TRAGÉDIA CSEPELEN: „NEM TUDTAM KOMOLYAN VENNI, HOGY ELDOBJA AZ ÉLETÉT”” bejegyzésre

  1. Fater trollja szerint:

    Most ez a poszt a riposzt üres és semmitmondó maszlagában mit akar sugallni?

Itt lehet hozzászólni !