Kolodkó új szobra a háborúról szól: Putyinnak üzen a középső ujj

Player.hu

Kolodkó Mihány új szobrot helyezett el Budapesten: a mini műremekeiről ismert kárpátaljai szobrász ezúttal az orosz-ukrán háborúra reflektált.

A szobor kő talapzata egy középső ujj, az alján Ukrajna címere látható, a helye pedig a Moszkva-sétány, azaz egyértelmű utalás.

Kolodkó még a szülővárosában, a kárpátaljai Ungváron kezdett kis szobrokat elhelyezni a köztereken. Eleinte főként mesehősöknek, művészeknek állított emléket, valamilyen apróbb csavarral: többek között Mekk Elek, a Kockásfülű nyúl vagy a Nagy ho-ho-ho horgász társa, a főkukac is kapott egy-egy szobrot.

Tavaly nyár óta viszont Ázsiában is van szobra: Liszt Ferenc alakját formázta meg a Koreai Magyar Kulturális Központ elé.

Az ungvári szobrász 1996-ban végzett a helyi Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolában, 2002-ben diplomázott a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán, majd 2017-ben települt Budapestre. Eleinte megrendelő híján kicsiben kezdte megvalósítani az ötleteit, hogy azok ne vesszenek el, abból merítve ihletet, hogy a nagy méretű szobrokat is el kell elkészíteni kicsiben előbb. Kolodko szerint a miniszobrok

„ugyanolyan drámai erővel tudnak hatni a szemlélődőkre, mint az óriási alkotások.”

Forrás: Player

14 hozzászólás “Kolodkó új szobra a háborúról szól: Putyinnak üzen a középső ujj” bejegyzésre

  1. Gratulálok szerint:

    Küldje el az ukrán náciknak, hogy dugják a seggükbe!

  2. László szerint:

    “a Moszkva-sétány, azaz egyértelmű utalás.” – ennél szebben fogalmazni.

  3. pl szerint:

    Gratulálok szerint…
    Igen, van mit javítania Ukrajnának a nemzetiségekkel való bánásmódon, de attól még Ukrajna egy hatalmas ország, 40-50 millió lakossal, akiket éppen most öldökölnek, döntik romba városaikat.
    Te vagy fasiszta, ha nem Putyint, vagy a magyarok közt is könnyedén megtalálhatókat tartod fasisztának, hanem csak az Ukrajnában (is) megtalálhatókkal példálódzol…
    Ezért hát dugd te is a seggedbe, meg a magyar fasiszták is, no meg az összes fasiszta!!!

  4. Gyula szerint:

    Én bízom benne, hogy Putyint és a hordáját kib.sszák valahogy. De legalább letérdeltetik a picsába az országát és ők csinálnak vele valamit.

  5. Gyula szerint:

    Kíváncsi lennék ” ’56 – nem tud meghalni végre? ” Marcsi véleményére! 😁

  6. kormánypárti szerint:

    Nem viselsz kokárdát hő?

  7. László szerint:

    Remélem olyan büszkén viseli mint Győzike meg az ufós Pataky…

  8. Nagyapó szerint:

    Kolodkó miután elszaladt a magyar ellenes Azov zászlóalj elől, új fényesítendő feneket talált. Ő a “mi művészünk”.
    Idézetek az ukrán nácikról:
    – “Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának 2016-os jelentése emberi jogok megsértésével vádolja az Azov ezredet. 2015 novembere és 2016 februárja között az Azov civil épületekbe telepítette a fegyvereit, ahonnan kitette a lakosokat. Szintén dokumentált, hogy milícia 2014 szeptembere és 2015 februárja között civilek által lakott területeket vett célba, és tömegével fosztott ki polgári otthonokat.” (Ezért lőnek az oroszok lakóházat, amit a média bombázásnak mond. Érdekes a horizontális bomba.😛)
    “Szintén dokumentált, hogy a milícia 2014 szeptembere és 2015 februárja között civilek által lakott területeket vett célba, és tömegével fosztott ki polgári otthonokat.”
    – “„Ukrajna a világ egyetlen olyan országa, amelynek fegyveres erőiben neonáci alakulat működik” – írta róluk 2019-ben az amerikai The Nation című magazin tudósítója.”
    Persze a magyar moslékkoalíció, melynek kommunisták és a fasiszták is tagjai, szeretik őket!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Gratulálok szerint:

    Ne feledkezzünk el azon orosz anyanyelvű emberekről, akik 2014-ben Ogyesszában az anyanyelvi jogaikért tüntettek! Az ukrán nácik beszorították őket a szakszervezeti székházba, s rájuk gyújtották az épületet! Elevenen égtek el!

    Remélem az Azov zászlóalj egyetlen emberét sem hagyják futni Mariupolból!

    Az ukránok Sztyepan Banderát is nemzeti hősnek tekintik, akinek az emberei 100 ezer lengyelt gyilkoltak le 1943-ban Volhíniában!

    Az ukránoknak semmi keresnivalójuk az EU-ban, de a NATO-ban sem! 1654-ben saját akaratukból léptek be Oroszországba, a nagy hős, Bohdan Hmelnyickij hetman vezetésével (perejaszlavi szerződés)! Amit főztek, egyék meg!

  10. Gratulálok szerint:

    Pl, én az átkosban sem voltam az oroszok és az ukránok barátja sem, párttag sem voltam, náci sem, nyilas sem! Ahogy a családom se!

    Putyin, Zelenszkij is kommunista, mint ahogy Orbán és a párttitkár apja is! Nekik a cél szentesíti az eszközt! Mindent a hatalomért!

    Magyarországon mindenki, aki a hatalom körül nyüzsög, mind kommunista volt! A liberálisok is! Nem véletlen hogy a kommunista szülők gyermeke, Németh Szilárd is a politikai pályáját az SZDSZ-ben kezdte! Egy időben még azt is terjesztette, hogy ő alapította a csepeli SZDSZ-t! Ma ugyanezek az emberek az ellenkezőjét állítják, holnap meg a mai ellenkezőjét! Lásd, az utóbbi két hétben végrehajtott fordulatot!

    Mélyedj el magadban, hogy te mit csináltál a Kádár-rendszerben, meg azóta! Ugyanezt javaslom a többi Csepelinfó kommentelőnek is!

    “Magyar az, akinek fáj Trianon!” Patrubány Miklós

  11. László szerint:

    Itt össze vannak gyűjtve a fordulatok…
    Jutubon nézd meg: “Beleszédültünk, amikor végignéztük, hányszor váltott irányt Orbán”

  12. pl szerint:

    A színes ruhákat sem mossuk össze, különösen nem a fehérrel…

  13. Gratulálok szerint:

    A mellébeszélés azt jelenti, volna miért a múltba nézni!

  14. PáLoS TReND szerint:

    Moszkvában már benne lenne a saját alkotásában ez az antijós ukránimádó!!!
    A szankciók meglehetősen komolyak, de ha egy pillantást vetünk Oroszország történelmére, látni fogjuk, hogy Oroszország mindig is szankciókkal és ellenségekkel volt körülvéve!!!
    Oroszország ezúttal is győzedelmeskedni fog a Sátán fattyak felett!!!…- úgyhogy Kolodkónak éppen annyi ideje maradt, ha életben akar maradni, hogy kifarag 1 nyelvet az újjából…😛

Itt lehet hozzászólni !