Horváth Csaba egy kávézóban vehetett át vesztegetési pénzeket

Index

Horváth Csaba szocialista zuglói polgármester lehetett az a politikus, aki több alkalommal is milliós vesztegetési pénzeket vett át – derül ki annak a férfinak a vallomásából, akit az ügyészség az ügyben kihallgatott. Fuzik Zsolt állítja, a Kálvin téren egy kávézóban találkozott többször is az ellenzéki politikussal, hogy kenőpénzt adjon át neki. Az ellenzék szerint a kormány politikai támadásáról van szó.

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere lehetett az a politikus, aki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdai közleménye szerint három esetben átvett alkalmanként hárommillió forint kenőpénzt – írta meg a Magyar Nemzet arra hivatkozva, hogy sikerült megszerezniük Fuzik Zsolt gyanúsítotti vallomásának egyes részleteit, amelyekből az derül ki, hogy Fuzik a Kálvin téren találkozott a politikussal, aki azt ígérte neki, ha főpolgármester lesz, külön is viszonozni fogja neki a szívességet.

 A cikkben arról írnak, hogy vallomásában Fuzik úgy fogalmazott:

Ez a folyamat 2019 őszén ért véget, eddig az időpontig […] Horváth Csabának három-négy alkalommal adtam át összesen körülbelül tíz-tizenkétmillió forintot. Horváth Csaba autóval a Kálvin tér közelében, a Múzeum utcában levő Café Company kávéházhoz jött, ott adtam át neki a pénzt.

Mint ismert, szerdán az ügyészség házkutatást tartott a Zuglói Polgármesteri Hivatalban, a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-nél, valamint Horváth Csaba szocialista polgármester otthonában is. A hatóság később kiadott közleménye szerint korrupciós bűncselekmények miatt gyanúsított a zuglói polgármester és egy volt helyi politikus.

A KNYF befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást, amelyben a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja

– állt a közleményben, amelyben arra is kitértek, hogy a megalapozott gyanú szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Forrás: Index

10 hozzászólás “Horváth Csaba egy kávézóban vehetett át vesztegetési pénzeket” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Ugyan kérem! Ez csak aprópénz a kispesti szocik, vagy a fővárosi cápák lopásához képest!!
    Igaz, hogy Völner egy ilyen gyanusításra azonnal lemondott, Horváth Csaba nem mond le, mert a kommunista “legnagyobb bűne, a hatalom elvesztése” (6. Lenin)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Gyula szerint:

    Öreg broki!
    Egy szebb világban mindkettő vizsgálati fogságban lenne, de az a szebb világ nem itt van, látod, ezek vagytok. Selejtek.

  3. László szerint:

    Nagyapó! Pár hónapja ajánlottam magának is egy filmet a “parkolásról” a jutubról, megnézte? Mindkét oldal benne van. És ugyan kérem! Ez csak aprópénz ahhoz a 13 milliárdhoz képest amit a vejkó miatt kellet visszafizetni az uniónak…

  4. Gyula szerint:

    …hat, …net, …hatta, …hette?

  5. Nagyapó szerint:

    Szépen növekszik a szoci maffiózók száma. Horváth Csaba mellett már Molnár Zsolt neve is felmerült a zuglói korrupciós ügyben, valamint Tóth Csaba, szocialista politikus mentelmi jogának felfüggesztését kéri az ügyészség.
    Ez nem korrupció, csak “szerény” jutalék!😛😛😛 Igaz a …

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Gyula szerint:

    Völnerrel mi van? 🇺🇦

  7. László szerint:

    „Nyilván meg kell kérdezni a kollégákat, hogy sárosak vagytok, vagy nem”
    – mondta a megvádolt szocialista politikusokkal kapcsolatban Gyurcsány, és hozzátette, olyan viszonyt kell felépíteni egy pártban, hogy ez a kérdés feltehető legyen. Hozzátette, az ő pártjuk ilyen. – nem lép be fater a Dékába? Ez nam az a xar amit kézbe vesz és nyugtázza: még jó hogy nem léptem bele…

  8. Földi űrutazás szerint:

    A hazugságvizsgáló eldöntötte, hogy mit kell gondolni Horváth Csabáról!Azt, amit Zuschlagról, Schmitt plagiról, Völnerről és még néhány 10-20 %-os parlamenti nyomorultról.

  9. kerdes szerint:

    hazugságvizsgálóra minden politikust. Mindkét oldalról. Olyan kevés maradna, hogy megspórolnánk a választást. Vajon Csepelen ki maradna?

Itt lehet hozzászólni !