“Fideszes árulók”: paranoiás kirohanás lett Márki-Zay kórházi bejelentkezése (videóval)

Mandiner, Csepel.info

“Az ellenség keze betette a lábát”

A 444-en megjelenő, baloldal számára kedvezőtlen kutatás Márki-Zay szerint nem is kutatás, az ellenzék pedig egységes, noha tele van árulókkal.

Rendhagyó módon, ezúttal egy kórházi ágyból tartotta szokásos vasárnap esti videós bejelentkezését Márki-Zay Péter, miután szombat este egy budapesti strandfürdőben balesetet szenvedett, amelynek következtében meg kellett műteni a kezét.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje a rövid helyzetjelentés után gyorsan rátért a nemrégiben a 444.hu-n megjelenő, a baloldal számára kedvezőtlen közvélemény-kutatási eredményre, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Ezt a kutatást mi még kutatásnak sem nevezzük. Az eredmény nagyon alaposan felvetette a gyanút, hogy az ellenség keze betette a lábát a főhadiszállásunkra is”.

„Orbán Viktor az ellenzéki árulókat is aktivizálni fogja”

Véleménye szerint a kutatás elkészítése, megalapozatlansága és a kiszivárogtatás nagyon komoly gyanút ébreszt, hogy a felmérés hátterében a Fidesz áll. Miután arról beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, Márki-Zay megnyugtatta követőit, hogy az ellenzék egységes, „nem áll rosszul”, viszont a jövőben fel kell készülniük arra, „hogy az ellenzéki árulókat is aktivizálni fogja Orbán Viktor”. 

Márki-Zay szerint a Fidesz érdeke az ellenzék megosztottságát hangsúlyozni:

„Aki elégedetlenkedik, aki jelöltcseréről beszél akármilyen vonatkozásban, az csak a Fidesz érdekében tevékenykedik”

– fogalmazott a politikus, akinek videóját teljes terjedelmében a cikkbe ágyazva tekinthetik meg.

Forrás: Mandiner

3 hozzászólás ““Fideszes árulók”: paranoiás kirohanás lett Márki-Zay kórházi bejelentkezése (videóval)” bejegyzésre

  1. PáLoS TReND szerint:

    Fúj de utálatos és szerethetetlen ez a véglény!!!
    Kétbalkezes?…- vagy nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal?
    Döntse már el végre valahára valamelyik másik agyhalott ennek a demens pitbull állkapcsú szörnyetegnek a stábjából, hogy melyik keze is legyen (fotózáskor!!!) begipszelve, szánalmat ébresztve a trágyában növekvő “gombáiban”!!!…- mert a bolsevik gyilkos (Horn Gyula!) már elsütötte ezt a visszatetsző, (…a holo-ipar megélhetési bűnözőire oly jellemző!!!) áldozati szerepet játszó nyomoronckodást 1994-ben!!!

  2. kismiska szerint:

    #pálos#Úgy látszik új infó önnek hogy a mobiltelefon előlapi/szelfi kamerája tükörképet készít tehát FELCSERÉLI az oldalakat-ezért látszik úgy mindha a jobb karja lenne begipszelve…
    Úgyhogy a felsorolt jelzők jobban passzolnak önre.

  3. PáLoS TReND szerint:

    Figyelsz kismiska?
    A csatolt képen ballal fényképez a donorod (Márki-Zay!), akinek a végbélnyílásából az általad elmondottak alapján még mindig nem sikerült teljesen kicuppannod, mert őrült nyakatekert a világlátásod.
    Miközben azt nyilatkozta a gyermekeivel játszadozó ellenzéki miniszterelnök-jelölt:
    “A hamar elvégzett orvosi vizsgálat a bal kezem egyik csontjának olyan jellegű törését állapította meg, amit operálni kellett. ”
    …tehát “nem tűnik úgy”, mintha a jobb karja lenne begipszelve…- mivel az is van (legalább is ezen a képen!!!)!!!…- és a telóját biz’ám a balban fogja!!!
    Ugyanis KÉPletesen szándékozott üzenni és tudatni a szavazóival, hogy a BAL oldal erős; – míg a JOBB “törékeny” s gyenge.
    …csak hát, mint mindenbe, amibe ez a szedett-vedett gyülevész belefog…- rosszul lett “kommunikálva” és “idegállapotba” kerültetek!!!
    …és most Karácsony ünnepe előtt irány a neurológia kismiska (Dr. Mirolovics Ágnes neurológiai specialistához!!!)!!!…- hogy szenteste már ne feltétlenül ordítva és fordítva faragd a fenyőfádat a talapzatba!!!

Itt lehet hozzászólni !