Orbán Viktor: Aláírtuk!

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

Magyar Nemzet

„Most ért véget a megbeszélésünk az Idősügyi Tanács tagjaival” 

– közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A miniszterelnök hozzátette: idős honfitársainkat különösen megviselte az elmúlt másfél év.

„A gazdaságot sikerült visszaterelni arra a növekedési pályára, ahol a koronavírus-járvány előtt jártunk, a gazdaság jól teljesít”

– rögzítette a kormányfő.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy idén novemberben már minden nyugdíjas megkapta a nyolcvanezer forintos nyugdíjprémiumot, de itt nem szeretnénk megállni, jövőre öt százalékkal emeljük a nyugdíjakat, és visszavezetjük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is, amit februárban kap kézhez minden nyugdíjas honfitársunk.

„Az erről szóló rendeletet ma alá is írtuk”

– hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.

Forrás: Magyar Nemzet

 

35 hozzászólás “Orbán Viktor: Aláírtuk!” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Meglátták a sok nyuggert az előválasztási sátraknál: Ide a krumpli már nem lesz elég… A fedezet majd a következő kormány izzadja ki vagy meg.

  2. csepelikerdezo szerint:

    Várom Ábel Attila véleményvezér cikkét V Pálról :mrgreen:

  3. PáLoS TReND szerint:

    Miközben az infláció az agyalágyult Matolcsy-Varga páros és kritikán aluli “szakértőiknek” hivatalosan elismert 5%-val szemben; – a tényleges pénzromlás alsóhangon is min. 25%!!!
    …és ebben a Forint direkt elértéktelenítése még koránt sincsen benne!!!

  4. Saco szerint:

    Persze mindez hitelből. Orbán egy modern, újkommunista. Orbán=Kádár

  5. Gratulálok szerint:

    Orbán nem újkommunista, hanem régi! Kommunista családból származik.

  6. Májkrém szerint:

    Keresem de nem találom Völner Paliról a csodálatos hírt! 🙂

  7. pl szerint:

    Mulatságos (nem) a 14éve nem látott infláció miatti nyugdíjemeléssel kampányolni. Ti a büdös életben nem emeltetek nyugdíjat (csak elvettetek), kizárólag az infláció miatt és négy évente a választásoknál dugtok némi pénzt a zsebünkbe, bár ehelyett inkább némi krumpli a menő…
    Amikor átvettétek a hatalmat a nyugdíj az átlagbér 70-75 százaléka volt, most nem éri el az 50-et!
    Csak novemberben 7,5% volt a pénzromlás üteme a nyomorék hazug statisztikátok szerint is… Ti ezt elbuktátok, csak a baj az, h az ország is. A történelem szemétdombjára került OgV visszavonhatatlanul az elmúlt hetekben, a többiek meg dalolni fognak, ahogy az infosok is, ha nem akarnak ülni, a csinovnyik Ábellel együtt!

  8. László szerint:

    Völner Pál a végrehajtók belharcának ÁLDOZATA.

  9. pl szerint:

    Nem! Az egész Fidesz által felépített rendszer lényege. Ő lebukott.
    Te azt mondanád, h OgV a bankok áldozata, v az EU áldozata, v demokrácia áldozata, az egészségügyiek áldozata, vagy a pedagógusoké, vagy az USA-é, vagy Németországé, Hollandiáé, vagy, vagy vagy…
    NEM!
    Hamarabb áldozata, h művéhez megtalálta a kritikátlan, ESKÜJÜKET szakmányban megszegő “bátor” embereknek!
    Erdélyieknek mennyit köszönhetünk… Hány polgármesteretek segítette elő nyilt törvénysértésével a választási csalásokat, hány polgármester zsarolta a nincsteleneket krumplival, közmunkával?
    ELADTÁTOK MAGYARORSZÁGOT, az ORSZÁGOT OgV-nek, de MILYEN VICCES, h CSAK TI FOGTOK FELELNI ÉRTE, egymást taposva kötve a vádalkukat…

  10. László szerint:

    A kormánylapok egy belharc áldozataként írnak Völner Pálról. Nem hihető történet? Vigyázz mert mindjárt jön Nagyapó és megmagyarázza…

  11. pl szerint:

    Miről írnának? Azt nem írhatják, h valaki mentette a bőrét, és ezért feldobta Vö-t.
    A Télapó meg már elment, még ha Demens Salabakter Noé hisz is benne, és magyarázza a mechanizmust… Szóljon már neki vki, h a BUM (Boldog Új Mechanizmust! 1968) már nem aktuális, akkor már inkább a Télapó…

  12. PáLoS TReND szerint:

    A HALÁL-KORRUPT ORBÁN-KORMÁNY PARASZTVAKÍTÁSA a VÉGREHAJTÓ-GATE!!!…- MINTHA MŰKÖDNE az ún. IGAZSÁG és JOGSZOLGÁLTATÁS MAGYARMATON a FULLASZTÓ CIONISTA DIKTATÚRÁBAN!!! PEDIG: NEM!!!
    UGYANIS NINCSENEK VÉLETLENEK!!!…- AHOGYAN BECSÜLETES POLITIKUSOK SEM!!!
    1 MILLIÓ DEVIZA-ÁLDOZAT SZAVAZATÁÉRT SÓVÁROG a FIDESZ!!!
    A 220 VÉGREHAJTÓ és kb. 300 KÖZJEGYZŐ “ÁVÓS” 1992 óta REÁL ÉRTÉKEN 12-15 EZERMILLIÁRD FORINTOT RABOLT EL a MAGYAR ADÓFIZETŐKTŐL!!!
    NANÁ, HOGY a MINDENKORI KORMÁNYOK POLITIKUS-BŰNÖZŐINEK TUDTÁVAL és HATHATÓS KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL!!!
    EZÉRT VAN SZÜKSÉG TÖBBEK KÖZÖTT EZEKNEK a GERINCTELEN ORSZÁGRABLÓKNAK az AZONNALI FEGYHÁZBA ZÁRÁSUKRA, TOTÁLIS CSALÁDI VAGYONUK-ELKOBZÁSÁRA, KÁRTÉRÍTÉSRE KÖTELEZÉSÜKRE, MERT IGENIS MIATTUK LETT MÁR TÖBB MINT 5 EZER KIFOSZTOTT ÁRTATLAN HITELFELVEVŐ MAGYAR CSALÁD-ANYA és CSALÁD-APA ÖNGYILKOS!!!
    A JÓ ISTEN MEGBOCSÁJT6!!!…- MI NEM FOGUNK!!!

  13. Gyula szerint:

    Most mehet a gondolkodás, hogy a hülyéket mivel dumálják meg Pali ügyében. 😁 Az öreg ratyi, majd hozza a kiadott félnótás dumát, várjuk meg! 😜

  14. Nagyapó szerint:

    A moslékkoalíció csepeli ágazata összes tagja megszólalt (mindannyian, a minoritás)! Ellenzik a nyugdíjasok jövedelmének növelését – ettől “baloldaliak”. De:
    – László! Nyugodjon bele, hogy a következő polgári kormány megoldja a fedezetet.
    – PáLoS TReND! Miért nem 50 %? Annak sem lenne több értelme!😀Az EU országaiban mennyi az infláció?
    – Májkrém! Kár, hogy nem olvas, mert tudhatná, hogy Völner lemondott, ellentétben Vigyorival, aki csak hazudozik, meg a kispesti maffiával, sőt Cseh Katalinnal!
    – pl! Mit hazudozik? A maszop kampányolt lejárt szavatosságú tésztával!😛 Az Önkori minden karácsony előtt (ha tudja az milyen ünnep) oszt ingyenesen almát, burgonyát. Csak idétlen moslékkoalíciós vezetőjük – Jakab – lengette a krumplis zsákot!
    – A legcsodálatosabb állat a kacsa. Mindent tud, fut, repül, úszik, csak mindent rosszul, miközben állandóan jár … a csőre. No ez új kedves vezetőjük – MZP!😛😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. pl szerint:

    Demens Salabakter Noé! Hát ez nagyon gyenge volt…
    Karácsonyt meg Csehet kár a szádra venned, ha csak gyalázkodni tudsz. Ne izgulj, nem találnak semmit náluk vérebeitek, hiába uszítottátok rájuk…

  16. László szerint:

    Miért mondana le vigyori? Semmitmondó anonimusz videók miatt? Sok értelme nem volt, de legalább nem kerültek sokba. Nagyapó nem sokára üdvözölheti új szomszédait: “„A Magyar Máltai Szeretetszolgálat összesen 35 családot, 168 főt: 36 nőt, 51 férfit és 81 kiskorú gyermeket helyezett el önálló lakásban, Budapest területén bérelt ingatlanokban” – tudja, ezek a honvédségi repülővel kimenekített nekünk nagyon sokat segítő mádzsár testvíreink. Nem bírták a befogadó tábort. Nem a Soros hozta, Orbán ajándéka. Kiváncsi lennék mi történt a venezuelai idáig menekített természetesen echte mágyár tesvíreinkel is. BBC szerint 1000 fő. Vajon megkapták-e már a szavazati jogot, meg lakást?

  17. Nagyapó szerint:

    László! Álljon a tükör elé és hányja le! Ennél alantasabb szöveget még MZP is nehezen agyal ki. Kíváncsi vagyok az új német kormány melletti hűségnyilatkozatára migránskérdésben!! Sajnálatos, hogy nem tud különbséget tenni a migráns és a menekült között!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Nagyapó szerint:

    pl! Igaza van, mint egy óvodásnak, azaz nem hanem mint egy névtelen senkinek! Csehéknél nem találnak semmit, mert a felvett EU-s kölcsönt egyszerűen ellopták. A telephely üres.😀
    Völner a gyanú felmerülésekor lemondott – akár Schulz kancellár – ellenben Vigyori, meg a többi szoci röhög a markába és marad. Mert ez a szocialista erkölcs, amin maga is nevelkedett!😛😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  19. László szerint:

    Aztán mi a különbség? Tanítson engem mester! Amúgy miért nincs a Pestre költöztetésről szó a kormánysajtóban? Migránsbetelepítő a gazdája…

  20. Gratulálok szerint:

    Azért az érdekes, hogy újabban lehet bírálatot írni a Csepelinfón! Nagyapó admin úgy látszik le van tiltva a letiltásról! Ezek szerint Ábel alpolgármester úr is gondol a Fidesz-mentes jövőre! Jövőre! 😉 Nagyapó hogy örülne, ha valaki azzal búcsúzna, “jövőre Jeruzsálemben!” Ehelyett, Szebb Jövőt!

    Még jó hogy neki nincs jövő, mert még kivenné a munkásőr ruhát a naftalinból!

  21. László szerint:

    Kölcsönösen, egymást tisztelve konstruktív párbeszédet folytatunk. Jelentsen bármit is. 😉

  22. robi szerint:

    Nagyapó!
    Amit mond megható, de süket duma.

    Ebben a bűncselekményben tucatnyi gyanúsított van és valaki már dalolt az államtitkárra.
    Valószínűleg nem lehetett volna titkolni tovább az államtitkár érintettségét.
    Mielőtt nyilvánosságra került volna, a legfőbb ügyész állt elő a gyanúsítással.

    Az öreg megkönnyezi a nemzetikeresztény erkölcs tisztességét.

  23. pl szerint:

    Nekem VAN nevem csak figyelni kellene… (sőt, valós a megadott címem is)
    Pont neked kellett (Demens Salabakter Noé) pontosítani a nevedet!

  24. pl szerint:

    Ánusz Brigád krokodilkönnyeket hullat… 🙂

  25. pl szerint:

    Mai hír
    A fijjug a házban most teszik eladhatóvá a Hungarocontrol-t (gyakorlatilaga magyar légiirányítást)

  26. Nagyapó szerint:

    A libsi trollkodások ellenére a legfontosabb az, hogy a nyugdíjasok komoly összegeket kaptak/kapnak és nem vonnak el tőlük!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. László szerint:

    Ki akarna elvonni tőlük?

  28. Betke szerint:

    Nagyapó, kár, hogy a plusz pénzeket nem építik be a nyugdíjba, az lenne az igazi! Nagy az olló az átlagkereset és átlagbér között! Nem érzi vagy nem akarja érteni?
    Viszont Völner úr végkielégítése megmosolyogtató, mivel ő mondott le! Micsoda világot élünk, hogy egy jogviszony megszüntetése saját jogon 4 milliót ér? Röhej! Pláne, ha bebizonyosodik a vád!
    Drága Boldog Istvánunk is a családjára koncentrál inkább, így ő sem méretteti meg magát jövőre.
    Simonka megvédése is megér egy misét! És ne a “moslék koalíció”-t emlegesse, már unalmas……..

  29. Gyula szerint:

    Mondtam, hogy az öreg munkásőr megvárja a pártközpont agitpropját! ))) LOL (((
    2 napig kussolt! 🙂

  30. Gyula szerint:

    Betke!
    Azt csak az öreg kommancs hiszi el, hogy ez az átlagbér!
    Az, ha egy kalapba veszünk mindenkit, de attól még a melós ezt meg sem kóstolja.
    És a többség pedig a közelében nincs.

  31. Nagyapó szerint:

    Betke! A nyugdíj-prémiumot nem építik be, mert az függ az ország teljesítményétől, viszont az 5% emelést beszámítják a 13. havi nyugdíjba is, amit visszaadunk!
    Nem tudom mi a problémája, amikor az átlagkereset és átlagbér is növekszik?
    Feltételezéseivel nem tudok mit kezdeni, igaz jól hathatnak a baloldalon!
    A moslékkoalíció jelzőt ellenzéki kedvence írta (milyen igaz) és unja, de az O1G ellen semmi kifogása nem volt! Ezért írom nyugodt lélekkel továbbra is, hogy moslékkoalíció!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. László szerint:

    Adatigénylést nyújtott be Székely Sándor országgyűlési képviselő a Központi Statisztikai Hivatalnál, hogy megtudja, mekkora a különbség a hivatal által közzétett adatok és a valós magyarországi átlagbér között, és a válasz szerint bizony nem kevés.
    A KSH leveléből kiderült, hogy csak 2.852.357 alkalmazott fizetésének az átlágát közli a statisztikai hivatal a NAV és az Államkincstár adataiból, a tovább 1.7 millió munkavállaló fizetését nem nézik. – ez 2019-es állapot. Gondolom azóta sokat javult a KSH…

  33. kivégzett tanár szerint:

    @ László!
    És még mekkorát fog javulni az a KSH adat 2022-ben a felfüggesztett és fizetés nélkül maradt állami alkalmazottakkal!
    Sajnos a nyomorba döntött gyerekek, unokák eltartására nem lesz elég az a 13. havi…

  34. Gyula szerint:

    Nagyapó!
    Mit csinálsz te?
    Te mit adsz vissza?
    Gyere mesél, öreg móka-miki!
    Ez egy hülye…

  35. László szerint:

    Nagyapó visszaad kilégzés formájában, meg ha ürít az árnyékszéken.

Itt lehet hozzászólni !