Amiért a nyugdíjasok milliókat fizettek és éveket vártak, azt most a hajléktalanok kapják meg

Ripost

Új lakók jelentek meg a csepeli Duna utcai Nyugdíjas Otthonban: Budapest egyéb kerületeinek hajléktalanjai. A beköltöztetést Karácsony Gergely sem a helyi lakosokkal, sem a kerület vezetésével nem egyeztette. Ugyanígy jártak el kétszer is Pikó András kerületében: a főváros és a kerület a lakók nélkül döntött ilyen súlyú ügyekben.

Karácsony Gergely és a baloldali kerületvezetők mindig saját hatáskörben, az ott lakók megkérdezése nélkül döntenek hajléktalanügyekben, ráerőltetve az ő megoldásaikat a helyiekre.

És ez a megoldás általában mindig az. A helyiek megkérdezése nélkül telepítenek oda hajléktalanokat. Csepelen még a kerület fideszes vezetőit sem kérdezték meg: például az eldöntött ténnyel a XXI. kerületi polgármester is csak a közgyűlésen szembesült.

A csepeliek nagyon felháborodtak a furcsa beköltöztetéseken, annál is inkább, mivel nem ez az első eset, hogy a főpolgármester titokban intézkedik a hajléktalanok betelepítéséről. Korábban is tervezett már hasonló lépést Karácsony, akkor azonban az a kerületivé terebélyesedő botrány és a lakók ellenállásán fennakadva meghiúsult. Talán épp a vitákat megelőzendő a főpolgármester ezúttal teljesen titokban adta ki az engedélyeket.

Az évek óta ott élők elmondása szerint – bár komolyabb balhé eddig nem volt – az új lakók ugyanazt azt az életvitelt folytatják, amit előtte: reggel elmennek, este hazajönnek, napközben meg az utcákat járják. Ki-be járkálnak az intézményben, miközben a Covid 4. hulláma komoly veszélyt jelent az idősekre.

A fővárosi vezetés cinikus “poénnal” válaszolt

Miután a Fővárosi Közgyűlésen Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere szembesült a tervvel, azonnal kifejezte a tiltakozását.

„Roppant cinikus választ kaptam Karácsony helyettesétől, aki azt mondta, hogy ezek az emberek nem hajléktalanok, ugyanis most már van hajlék a fejük felett„

– számolt be a Metropolnak a polgármester. A politikus hozzátette, tudomásuk szerint felháborodást keltett az otthonban élők körében, hogy a beköltöztetettek hiába jutottak lakhatáshoz, ugyanolyan életmódot folytatnak, mint előtte.

A hétköznapi emberek milliókért kerülhetnek be ugyanide

A Duna utcai Nyugdíjas Otthon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll. Sima “civileknek” csak komoly feltételekkel lehet bekerülni: van beköltözési díj, ami az ott lakók szerint akár 3-4 millió forintra is rúghat. A a főváros által betelepítettek azonban élhetnek a részletfizetés lehetőségével is, amivel a nyugdíjasok továbbra sem.

Forrás: Ripost

12 hozzászólás “Amiért a nyugdíjasok milliókat fizettek és éveket vártak, azt most a hajléktalanok kapják meg” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Felszedték a padlót, a fűrdőkádban szenet tartanak, sorra zavarják el a nyugdíjasokat. A polgármester nem csinál semmit!

  2. Előd Erika szerint:

    Talán azért, mert nem is tehet.

  3. admin szerint:

    Ez a nyugdíjasotthon a főváros működtetésében áll. Ezért tudta Karácsony Gergely megtenni, hogy mindent titokban tartottak.

  4. László szerint:

    Volt már műsor az ilyen beköltözésekről, forgattak már erről és nem titokban.

  5. Hozzászóló szerint:

    Mennyivel jobb dolguk van manapság a hajléktalanoknak, mint az egészségügyi frontvonalban dolgozó és Budapestre vezényelt szakápolóknak! Nekik csupán a Hős utcában juttattak helyet, hogy a fárasztó szolgálat után egy még lelombozóbb helyen pihenjenek meg.

  6. Gyula szerint:

    admin!
    Mit lehet titokban tartani? Senki nem lát semmit? Ti titkosítotok minden simlisséget 30-50 évre.
    Nincs migráncsozás? 😁

  7. kormánypárti szerint:

    Az otthon lakói attól félnek, hogy ha megpróbálnak kiállni önmagukért, ők is könnyen hajléktalanokká válhatnak, nekik viszont már nem fog más lakhatási lehetőséget kínálni KariGeri (akinek gyurcsányi és Gyurka bá adja az utasításokat). Ők csak biztonságban és nyugalomban szeretnék eltölteni, ami még hátra van számukra. Javaslom, szervezzünk tüntetést a nyugdíjasház tisztességben megőszült lakói védelmében, ne hagyjuk, hogy KariGeri és bandája megkeserítse az életüket!

  8. Gyula szerint:

    “A Duna utcai Nyugdíjas Otthon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában áll.”
    – tehát azt csinál vele, amit akar a tulajdonos?

    “Sima “civileknek” csak komoly feltételekkel lehet bekerülni: van beköltözési díj, ami az ott lakók szerint akár 3-4 millió forintra is rúghat.”
    – mint minden idősotthonban, de itt ez vagy igaz, vagy nem.

    “A a főváros által betelepítettek azonban élhetnek a részletfizetés lehetőségével is, amivel a nyugdíjasok továbbra sem.”
    – tehát itt már nincs hajléktalanozás? Csak fővárosiak? Csepeliek is? :-)))

    Ennyi…

  9. Horváth János szerint:

    Az a baj ezzel a cikkel, hogy csak általánosságokat ír, nem beszélve arról, hogy a Ripost nem éppen az igazmondás megtestesítője.

  10. Nagyapó szerint:

    Gyula, Horváth János! Menjenek el, tájékozódjanak (Vigyori megmondja merre van Csepel, ja nem!) azután írogathatnak. Addig hitelen dumát tolnak!😛

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Gyula szerint:

    Fater!
    Éppen ma fogok utánajárni, igaz-e, vagy sem. Elég ennyi. 😜

  12. Gyula szerint:

    Annyit erről, hogy munkaképes és dolgozó, de valóban ideiglenesen hajléktalanná vált emberek kaptak itt átmeneti szállást. Az, hogy a Főváros meg ilyen hülye, hogy nem ad ki erről egy tájékoztatót, akkor meg így járt.

Itt lehet hozzászólni !