Csepelen tett feljelentést: politikai-korrupciós krimi lett a kirúgott FKF-alkalmazott ügyéből

Ripost, Csepel.info

Százával törték el a nagy szemétkonténereket az FKF-nél, mert rossz módszerrel ürítették őket. A több tízmilliós hibát egy dolgozó jelezte a fővárosi vezetésnek. Őt azonban ez után kirúgták, és fenyegető telefonokkal zaklatták. Majd kiderült: saját főnökétől jöttek a hívások.

Metropol szerdán írta meg: a Fővárosi Közterület-fenntartó kukásai gyakran szakszerűtlenül ürítik ki a hatalmas műanyag konténereket, ezért a tartályok sorozatosan tönkremennek. A cég egy volt alkalmazottja számolt be arról, hogy mivel a szemétgyűjtő kocsik – a belső utasítás ellenére – nem a helyes „villás”, hanem a helytelen „fésűs” megfogást alkalmazzák, évente több tízmilliós kár éri a fővárost. 

A kirúgott dolgozó, Kovács Attila 2013-tól idén februárig dolgozott az FKF-nél, a feladata a sérült tartályok cseréje volt. A lap közben hozzájutott egy friss videóhoz is, ami bizonyítja: valóban rossz módszerrel ürítik a kukákat. Cikkükre válaszként megérkezett az FKF „cáfolata” is, aminek hatására a volt dolgozó úgy döntött: arccal-névvel vállalja véleményét.

A főváros vezetése is tudott a problémáról

„A főnököm négyszemközt kifogásolta, hogy én a saját tartálykiszállítói munkám mellett „ellenőri feladatokat” is ellátok, amire nem kért meg senki. Az igaz, hogy a sokadik panasznál valóban elmondtam, hogy a rengeteg kukatörés azért van, mert nem az előírás szerinti emelővillás ürítést alkalmazzák. Emiatt sokan panaszt is tettek, néhány járatot felelősségre vontak, de általánosságban nem történt semmi.„

Mivel a dolgozót nem hagyta nyugodni a pazarlás, leírta a problémát Tüttő Kata főpolgármester-helyettesnek, az FKF felügyelőbizottsága elnökének, illetve a humánpolitikai igazgatónak.

„2020 februárjában behívattak a városházára, ahol Tüttő Kata fogadott”

– meséli Kovács Attila.

„Normális volt, jegyzetelt. Elmondtam a tapasztalataimat és javaslataimat. Március végén, az FKF vezetősége behívatott, és megígérték, hogy kivizsgálnak mindent.”

A volt dolgozó szerint ezután semmilyen választ nem kapott, csupán másfél hónap elteltével egy 3 mondatos levelet, amiben a cég annyit közölt, hogy lefolytatták a vizsgálatot. De semmi nem változott, ugyanúgy sorra érkeztek a törött kukák.

Rejtélyes éjszakai telefonok karácsony előtt

„A hangulat innentől fogva puskaporos volt„ – emlékezik vissza Kovács Attila. „A főnököm, az üzemvezető megkért, hogy távozzak a cégtől, én azonban maradtam. Karácsony előtt elkezdtek a telefonomra szám nélküli hívások érkezni. Volt, hogy késő este vagy éjszaka hívogattak, ha kinyomtam, csörgött újra, ha felvettem, nem szólt bele senki. Ez 3 napon át tartott.”

„Féltem kilépni este az utcára”

„Nyilván a megfélemlítés volt a célja valakinek. Abban az időszakban az utcán mindig hátranézegettem, este, sötétedés után pedig egyáltalán nem léptem ki a lakásból.

Feljelentést tettem a csepeli rendőrkapitányságon ismeretlen személy ellen, zaklatás miatt. Nem sokkal ezután, február 8-án a főnököm behívatott magához, és kirúgott, pedig szívem-lelkem volt a cég. Hivatalos indokként a cég a létszámleépítést jelölte meg.”

A volt dolgozó nem hagyta annyiban, ezért a munkaügyi per jelenleg is folyik. A múlt héten azonban meglepő fordulat állt be az ügyben. Attila kézhez kapta a névtelen hívások miatt indított nyomozást lezáró iratot.

„A rendőrség azt állapította meg, hogy a volt főnököm állt az éjszakai telefonhívások mögött, szándékosan letiltott hívószámkijelzéssel”

– mondja Attila. „A zaklatás tényét sajnos nem állapították meg, mivel a törvény szerint, ha a háborgatás nem rendszeres és tartós, és nem hangzik el konkrét fenyegetés, akkor az nem számít bűncselekménynek…„

Az FKF nem adja ki a kukák selejtezési jegyzőkönyvét

A Metropol megkereste az FKF sajtóosztályát is. A cég többek között ezt írta:

„(…) Az 1100 literes műanyag tartályok ürítésekor azok emelőfüles megfogását részesítjük előnyben. A tartályok emelőfüleinek sérülése vagy hiánya esetén, kivételes esetben alkalmazhatják a kollégák esetileg az emelőperemmel történő ürítési módszert. (…) Helyszíni ellenőrzések során nem tapasztaltunk ilyen jellegű problémát.”

Ezekkel a sorokkal ellentétben a lap birtokába került több olyan e-mailváltás is, amelyben az FKF képviselője elismeri, hogy szabálytalanul ürítették a kukákat, ezért azok sérülhettek.

Az FKF azt is közölte még:

„Nyilvántartásunk szerint 2018-ban 252 db, 2019-ben 256 db, 2020-ban 86 db konténer minőségi cseréjét végeztük különböző, helyszínen már nem javítható műszaki, vagy természetes elhasználódásból adódó hiba miatt. (…) A zöld színű műanyag 1100 literes tartályokkal évente legalább 400 000 db ürítést végzünk, így az adatokból jól látszik, hogy nagyjából minden 1600. ürítésre jut egy tartálycsere.”

Kovács Attila szerint az FKF számadatai nem tartalmazzák az eseti rendezvényekre kiszállított, illetve a szerződésmegszűnés vagy a típusmódosítás miatt behozott kukákat – ott ugyanis nem történik fizikálisan tartálycsere. A volt dolgozó szerint nem kellett volna 2020-ban új közbeszerzési eljárást kiírni erre a tartálytípusra, ha a cég betartatta volna az emelővillás ürítést a rakodókkal és nem használt volna a 10 emeletes házak szemétledobóinál műanyag konténereket. Az ellenőrzések során pedig azért nem találtak soha hibákat, mert ellenőri autó kb. 5 méterre követi a járatot, és a rakodók ilyenkor betartják a szabályokat. A volt dolgozó azt is elmondta, hogy a konténereket sokáig a cég Károlyi Sándor utcai telephelyén tárolták, és rengeteg közülük már a tárolás ideje alatt tönkrement. Azokat úgy selejtezték le, hogy az utcára sem kerültek ki soha.

Az is magáért beszél, hogy – ahogy a fényképek is mutatják – a kukákon nem össze-vissza sérülések vannak, hanem mindegyiknek az eleje van letörve. Kovács Attila annyit pontosított, hogy 2020-ban már nem volt szó az 1,1 köbméteres műanyag konténerek ezres nagyságrendű töréséről, mivel azok januárban elfogytak. Az ezres nagyságrendű, ürítés közben megsérült tartálymennyiség az összes fajta szemétgyűjtőre vonatkozik (a 60 literestől az 1,1 köbméteresig), a több tízmilliós károk pedig az évek távlatában kalkulálhatók. A 2013-ban vásárolt 1,1 köbméteres, zöld konténerek paraméterben feleltek csak meg a hivatkozott szabványnak, az anyagminőség miatt azonban nem lett volna szabad megvásárolni őket.

Mivel a volt alkalmazott és a cég állításai között ellentmondások vannak, a Metropol megérte az FKF-et, hogy adjon betekintést a hivatalos selejtezési jegyzőkönyvbe, hiszen ez tisztázhatná a céget. Az FKF ettől elzárkózott. Azt írták: a hivatalos válaszukban a valós tények és adatok szerepelnek, és a továbbiakban nem kívánnak a kérdésekre reagálni.

Forrás: Ripost

18 hozzászólás “Csepelen tett feljelentést: politikai-korrupciós krimi lett a kirúgott FKF-alkalmazott ügyéből” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Magyarország tele van olyan cégekkel ahol eltűrik, ha a dolgozó elkezd úgymond “okoskodni”, netán valami rendszer hibára hívja fel a figyelmet. Főnökeit megkerülve pl. “tüttőkatázik”.

  2. Nagyapó szerint:

    pl, Gyula, Májkrém, Gratulálok, Horváth János, kerdes, stb….! Nincs valami kérdésük a DK vezetésű BVH-tól, aminek most a FKF egyik tagja?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Kellene, hogy legyen? Túl kerek ez a történet, ahhoz, hogy teljesen igaz legyen.

  4. Gyula szerint:

    Öreg farok!
    Miért kellene, hogy érdekeljen? Kamut nem eszek meg, nem vagyok mongolFidióta!
    Az már jobban zavar, amit eltapsoltatok. 😜

  5. pl szerint:

    Demens, Slabakter!
    Ehhez eddig nem is szóltam hozzá, te ütődött… 🙂

  6. concept szerint:

    Melyik ebben a politikai és melyik a korrupciós rész?

  7. kormánypárti szerint:

    A törött tartályokat díjmentesen cseréli a Főkefe, vagyis nem a szemétszállítási szolgáltatás igénybe vevője fizet. Tudjuk, hogy nem létezik ingyen ebéd, a Főkefe közpénzből, a főváros pénzéből gazdálkodik. A kukásoknak az az érdeke, hogy minél előbb végezzenek a melóval és húzhassanak haza. Ennek érdekében kézzel borítanak illetve a gyorsabb eljárási módokat választják a kukák ürítésére, függetlenül a belső utasítástól, ami nincsen szankcionálva. A hulladékgyűjtő tartályok gyártójának pedig az az érdeke, hogy minél több tartályt adjon el, vagyis, hogy úgy gyártsa le a tartályokat, hogy azok helytelen megfogási mód alkalmazása esetén hamarabb menjenek tönkre. Esélyes, hogy a gyártó X százalékot visszaoszt annak a döntéshozó személy(ek)nek, aki tőle rendel. Minél több a megrendelés, annál nagyobb a nyereség és annál számottevőbb a “jutalék” is. Ezzel a kör bezárult.

  8. robi szerint:

    Ahol nincs munkaerő, nincs szankcionálás sem.
    A kör bezárult.

  9. Gyula szerint:

    kormányos!
    Beszélj a gazdáddal, hogy miért kell német műanyag kuka az egész országba? Miért kell cseh pléh kuka az egész országba? Gyártson Lölő, úgyis minden IS kell neki. A gépekről ugyanez elmondható, bár az már Kádár alatt is osztrák volt. 😁

  10. László szerint:

    “”Az ellenőrzések során pedig azért nem találtak soha hibákat, mert ellenőri autó kb. 5 méterre követi a járatot, és a rakodók ilyenkor betartják a szabályokat.”” – gondolom ilyenkor nem törtek a kukák sem…

  11. Gyula szerint:

    Vittem ma le szemetet…
    A fos gyártmány francia kuka és a nem fos német. A fos pedig Pista alatt került be, mikor elindult a szelektív okosság. Ezt, ha az FKF-es csávó elmondja, mindjárt szopóágon van az egész sztori. 😁👏👍

  12. pl szerint:

    Halleluja!
    Levették a hetek, hónapok óta elöl lévö gyurcsányozós cikket… 🙂
    Köszönjük!

  13. Nagyapó szerint:

    Eetásak! A Kovács Attila nevű FKF dolgozó (Juhász szerint melós) melyik szakszervezethez tartozik? Mit tett a szakszervezet? Semmit, de az ATV-ben majd kifejtik, hogy a kormány a hibás!😀
    Így kovácsolják az újabb 2/3-ot! Köszönjük!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. László szerint:

    Hol vannak a már a szakszervezetek? Orbán szétverte őket…

  15. Nagyapó szerint:

    László! A butasággal vegyes gyűlöletét nem kell így ismertetni! A szocik idején, Horn, Gyurcsány kormányzásakor, hogyan működtek a szakszervezetek? Az Audinál, Suzukinál, Mercedesnél, Boschnál, stb. milyen szakszervezetek és hogyan működnek? Ezeket Orbán verte szét?
    Látható szakszervezetük csak az állami alkalmazottak, a mindig síró pedagógusok, eü alkalmazottak egy részének van. Felveszik a kockás inget, vagy a fekete köpenyt, villognak az ATV-ben, azután eltűnnek, mert nincs követőjük.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Gyula szerint:

    Orbánod is a nevezett cégek mellett állt ki te baromarcú!

  17. László szerint:

    ATV-t néz Nagyapó, kezd javulni ja mégsem. Amúgy mit néz fater? M1 híradó?

  18. csepeli kerdezo szerint:

    Öregpetyhüdthímtag!
    Maga olyan mint egy medve, lassan 12 éve téli álmot alszik?

Itt lehet hozzászólni !