Szálasi most már indulhatna a DK támogatásával – ha élne

Mandiner, Csepel.info

“Hozhatom a DK-ba a legjobb barátomat?” – a kérdés persze Adolf és Ferenc halála óta költői

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szerint onnantól kezdve, hogy a Jobbik szövetkezett a balliberális ellenzékkel, már nem számít a politikusaik múltja. Bármekkora nácik is, onnantól rendes és toleráns ellenzékieknek számítanak.

A DK politikusát a Spirit FM Aktuál című műsorában kérdezték a nemrég még nyíltan neonáci elveket valló Tóth Péter ügyéről. Ő az a szegedi jobbikos, aki korábban azt nyilatkozta például a Pride kapcsán, hogy „a végsőkig harcolunk a liberális söpredék és a genetikai hulladékok ellen”, korábban pedig Facebook-oldalán nyilvánosan követelt fajvédelmet, megszüntette volna Szlovákiát, „bibsizett” és a görög neonáci Arany Hajnal pártot dicsőítette.

Arató ennek kapcsán elmondta, hogy az ellenzéki pártok hoztak egy döntést, amelyben elfogadták, hogy

a Jobbik „megtagadta a saját múltját”, ezeket a korábbi, súlyos kijelentéseket most nem tartják érvényesnek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem találtak másik jelöltet Tóth Péter helyett, akinek a múltjában nincsenek ilyen kijelentések, Arató kitérő választ adott, és azt mondta: szerinte a választók értik azt, hogy fontos a hatpárti együttműködés, és elfogadják azt, hogy ennek az együttműködésnek a Jobbik is része.

Forrás: Mandiner

10 hozzászólás “Szálasi most már indulhatna a DK támogatásával – ha élne” bejegyzésre

  1. Lulu szerint:

    Na végre😀lopom a képet😀

  2. pl szerint:

    melyik az orbán?

  3. Lulu szerint:

    Mindkettő😀

  4. kismiska szerint:

    Nem inkább a Mi hazánk és a betyársereg támogatásával?

  5. Áldott emlékű Szálasi Ferenc vérbeli hazafi és nemzetmentő-vezető volt, akinek a neve hallatán (hála a Jó Istennek!) még ma is reszketve ajvékolnak a hazánkban élősködő idegenszívű patkányforradalmi unokák és sehonnai bitangok!!!
    Úgyhogy a DK gén-nyomorultjait együtt emlegetni a magyarok hősével főbenjáró bűn és egy megátalkodott bolsevista kretén tudatlanságról tesz tanúbizonyságot!!!
    https://nemzeti.net/a-nemzetvezeto-mellett-akart-nyugodni-bosnyak-imre-szalasi-ferenc-egykori-harcostarsa-16970859.html

  6. pl szerint:

    Folytál volna le apád térdén inkább…

  7. Julcsi szerint:

    Én továbbra is maradok foteln..i. Hát, azért az előzö életből áthozott energia részben megmaradt. Én tudom, hogy hol van a sokak által keresett aranyvonat, de ez maradjon örök titok.😀

  8. Damu szerint:

    Ez a két pártvezér kellene a fidesz ellenzékének lennie, azt hiszem mindegyik tolvajfideszes csúszna-màsznak, mint egy f….g.
    De szép is volna😀

    Lehet nyöszögni!

  9. Lali szerint:

    Az tutti, hogy ők ketten kicsinálnák az orbán elvtársat. Aki meglopná a birodalmi kincstárat, annak jaj lenne😀😀😀😀😀😀

  10. Kavics szerint:

    Teljesen igaz!!!!!! A fideszes nyáj(nyál) rögtön szétszéledne😀

Itt lehet hozzászólni !