Augusztustól lehetőség van a harmadik oltásra is

csepel.hu

A kormány döntése alapján augusztus 1-jétől igényelhető a koronavírus elleni harmadik oltás. Azok jelentkezhetnek harmadik oltásra, akik már megkapták mindkét vakcinájukat (Janssen esetén egyet), betöltötték a 18. életévüket és a második oltás beadásától számítva eltelt négy hónap. A harmadik oltásra az EESZT online időpontfoglaló rendszerén keresztül lehet majd regisztrálni. A harmadik körös oltásokba azon fővárosi intézmények kapcsolódnak be, amelyek jelenleg is részt vesznek az oltások lebonyolításában. A felajánlott időpontok gyors telítődése esetén további intézmények is bevonhatók a programba.

A szakrendelő is részt vesz

Előreláthatóan a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat (TIESZ) is részt vesz a harmadik körös oltásokban. Jelenleg az AstraZeneca és Moderna vakcinák második adagját adják be a szakrendelőben. „Egyelőre még nincs egységes eljárásrend, konszenzus a harmadik adag vakcinával és az egészségügyi dolgozók oltásával kapcsolatban” – mondta dr. Dobák András, a TIESZ főigazgatója. Ugyanakkor kiemelte, kérdéses, milyen oltóanyagok állnak majd rendelkezésre. Valószínű, hogy a továbbiakban csak Pfizer, Moderna és Janssen vakcinákkal zajlik majd az oltási program. A kormány döntése alapján, az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni vakcina, csak így végezhetik el a továbbiakban feladataikat. Külön kategóriát jelentenek azok az egészségügyi dolgozók, akiknek valamiért nem javasolt az oltás. Nekik ezt két külön orvosi véleménnyel kell igazolniuk, és a kórházigazgató dönti el, engedélyezi-e a további munkájukat.

Egészségügyi dolgozóknak kötelező

Az egészségügyi dolgozók kötelező oltása kapcsán Dobák András kiemelte, a TIESZ-ben is felajánlják a koronavírus elleni vakcinát mindazoknak, akik még nem éltek az oltás lehetőségével. „Ha továbbra sem kérik a vakcinát, munkaalkalmassági vizsgálat következik, melyen alkalmatlannak minősülnek. Ebben az esetben nem dolgozhatnak az állami és a magánegészségügyben sem” – tette hozzá a főigazgató. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a PCR- és egyéb gyorstesztek a jövőben térítéskötelesek lesznek, abban az esetben, ha a betegnek valamilyen beavatkozásra van szüksége, de nincs védettségi igazolványa. A sürgősségi ellátásra azonban ez nem vonatkozik.

Elegendő oltóanyag áll rendelkezésre

Itthon eddig a felnőtt lakosság 55 százaléka kapta mindkét oltását, az idős korosztálynak pedig mindössze 18 százaléka nem oltatta be magát. A legveszélyeztetettebbek a koronavírus terjedése szempontjából azok, akik még nincsenek beoltva, ezért a háziorvosok ezeket a 60 év feletti pácienseiket külön megkeresik. A gyerekek beoltására is akciót szervez a kormány. A cél, hogy a 12–15 és a 16–18 évesek közül minél többen megkapják az oltást. Az iskolakezdés előtti két nap, augusztus 30-án és 31-én is egész napos oltási programot terveznek. Jelenleg elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. Mindenkit arra biztatnak, hogy oltassa be magát, hiszen nem a bezárások és korlátozások jelentik a járványban az igazi védettséget, hanem az átoltottság minél magasabb szintje.

Potondi Eszter

csepel.hu

10 hozzászólás “Augusztustól lehetőség van a harmadik oltásra is” bejegyzésre

  1. Réka szerint:

    Az alkoholt sem illik keverni, nemhogy a vakcinát, de hajrá…😀

  2. Horváth János szerint:

    Csak a kínait vagyok hajlandó beadatni.

  3. pl szerint:

    adja magát a kérdés:
    ha a nem elfogadott vakcinákkal való oltás rengeteg életet mentett a NER szerint, akkor várom, h közöljék, a nem elfogadott vakcinával való oltás HÁNY EMBER ÉLETÉBE KERÜLT?!

  4. Gary Ridgeway szerint:

    Olvasom, oltottak az Önkori otthonában, harmadikkal?
    Ameddig “gáz” volt, innen ki-be járhattak a lakók.
    Kicsit kettős propaganda.

  5. Nagyapó szerint:

    Magyarországon csak elfogadott vakcinákkal lehetett/lehet oltani!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Kenobi szerint:

    Müller Cecília országos tiszti főorvos tavaly március és idén július között 5,99 millió forintos „motivációs elismerést” kapott, míg két helyettesének összesen bruttó 12,1 millió forintot utaltak el.

    24ponthu

  7. Lali szerint:

    Aztaaaaa, ezt a müller ciciliát is jól megkenték pénzzel.

  8. pl szerint:

    Mármint amit ti fogadtatok el minden protokolt felrúgva… ja

  9. Rony szerint:

    Igaza van PL-nek, mindig jól látja a helyzetet.

  10. Gary Ridgeway szerint:

    Olvasom máshol:
    Astra-ra Astra-val? BRAVO!
    Kicserélték az adeno-t? 😁👏👍

Itt lehet hozzászólni !