Karácsony nem engedi a nemzeti színeket a Lánchídra

888

Korábban ebből nem volt gond, de úgy tűnik csak a konfliktuskeltés és az ellenségeskedés fontos az ünnepeken is

Óvja a piros-fehér-zöld fénytől Karácsony Gergely a hidat – nem tudni miért.

Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a legtöbb Szent István-napi ünneplés, ezért természetes vágya mindenkinek, hogy Magyarország születésnapját idén méltó módon megünnepeljük – jelentette ki Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Magyar Nemzetnek azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, hogy Budapest vezetése úgy döntött, nem engedélyezi a Lánchíd fényfestését.

A kormány tervei szerint biztonsággal megtarthatók az augusztus 20-i ünnepségek, és Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megszervezni, ami a dunai rakpartok több mint négy kilométeres szakaszán lesz látható a Petőfi hídtól a Margit hídig. A főváros hídjai is díszkivilágítást, fényfestést kapnak, de információk szerint a Lánchíd fényfestését a főváros nem engedélyezte – idézte a Magyar Nemzet a Ripostot.

Láng Zsolt ezzel kapcsolatban kijelentette:

Tegye fel a kezét, aki tud mondani egy olyan ügyet, amelyet Karácsony Gergely nem a kormánnyal való hadakozásra használt fel.

Úgy fogalmazott:

már megszokhattuk a baloldaltól, hogy mostohán bánnak a nemzeti ünnepeinkkel. Gondoljunk csak az idei március 15-re, amikor a legtöbb budapesti utcáról hiányoztak a nemzeti zászlók.

A Magyar Nemzet írásos kérdéssel fordult a fővároshoz a témában, ám Karácsony Gergelyéktől nem kapott választ.
Láng Zsolt kijelentette:

ha a főpolgármester úr nem szerencsétlenkedéssel töltött volna másfél évet, akkor a Lánchíd felújítása nemcsak olcsóbb lett volna, hanem már rég készen is lehetne, és akkor nem lenne semmi akadálya az augusztus 20-i tűzijátéknak sem.
Forrás: 888

14 hozzászólás “Karácsony nem engedi a nemzeti színeket a Lánchídra” bejegyzésre

  1. V. P. szerint:

    Ha a fidesz banda nem stadionokat építene, akkor talán sokkal nemzetibb szinben tűnhetne fel. Biztos vagyok benne, hogy megint kiforgatják Gergely intézkedéseit, mert a fidesz sajátja ez a módszer.

  2. V. P. szerint:

    A rákoskeresztúri Szent Kereszt tér közelében épült egy stadion, ahelyett, hogy egy komolyabb rendelőintézetet építettek volna. A lakosság hiába kérte.

  3. kismiska szerint:

    Talán azért mert addigra szét lesz kapva a híd,vasbeton pályalemez felszedve,minden felesleges mozdítható leszerelve hogy nekiállhassanak a fém alkatrészek cseréjének-és akkor le kellene állni a melóval hogy fényfestés szerelők akadálytalanul kábelezhessenek stb.?Az ünnepség után megint amíg leszerelik?

  4. Béla szerint:

    Ha látványosan épülne, akkor még jó marketing is lenne Kamugerinek. De vélhetően nem akarja, hogy aodafigyeljenek.

  5. lutria szerint:

    “Ami a fényfestést illeti, a híd munkaterület, az A-Híd a gazdája, a fényfestőknek nem a fővárossal, hanem velük kell(ene) beszélgetniük” – olvasható a nekünk küldött közleményben, amihez hozzátették, a fényfestés most az A-Híd szerint azért is lenne nehéz, mert a Lánchíd fel van állványozva, illetve a Főpolgármesteri Hivatal sajtóreferensének tájékoztatása szerint a kormány által a fényfestéssel megbízott Antenna Hungária a legutóbbi erről szóló egyeztetésen meg sem jelent.”

    Tehát ennyit a Láng Zsolt alkalmasságáról,rossz helyen veri az ajtót-ráadásul akinek a feladata lenne a fényfestés leszervezése az nem is intézkedett mert el sem ment az illetékes helyre…

  6. kormánypárti szerint:

    Nem stadion épül Rákosmentén, hanem multifunkciós sportcsarnok, ami kb. 1500-2000 nézőt lesz képes befogadni. Egy focipálya helyére építik, tehát olyan ingatlanra, ami korábban is sportcélokat szolgált. A kerület lakosságszámának növekedése miatt szükség volt olyan további létesítményre, amely fűthető és egy katasztrófahelyzetben (pl. paneltűz, gázrobbanás, újabb járvány, stb.) alkalmas jelentős embertömeg átmeneti elhelyezésére vagy adott esetben akár elkülönítésére őrzött módon.

  7. Nagyapó szerint:

    Eetáak! Ennyi marhaságot összehordani nehéz. Tudják mi a fényfestés? Nem, de írják, hogy “fényfestés szerelők akadálytalanul kábelezhessenek”😀😀
    lutria! Eldönthetné, hogy ha a munkaterület az A.Hídé, akkor mi köze a tiltáshoz Vigyorinak, ill. fordítva, ha a Fővárosé,akkor miért az A-Hid-hez kellene fordulni.
    V. P.+ A rendelőintézet, mint egészségügyi szolgálat önkormányzati hatáskörben van. Új építésért forduljon Vigyorihoz, majd megígéri!😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. V. P. szerint:

    Mert annyi követőst kezeltek a stadionokban, inkább ócska kínai lélegeztető vásároltak, hogy a vörös kínának kedvezenek. Szerintem sikerült elérni, hogy a fidesz kína bábkormánya légyen. Nagyobb komcsik, mint Rákosi.

  9. Bagoly szerint:

    Figyu V.P !

    Tájékozatlanságoddal már dobogós vagy!
    Sőt etalon leszel a politikai antitalentumok között!
    Más fórumot kellen keresned a hülyeségeidnek !

  10. Hozzászóló szerint:

    KariGerinek a magyar lobogóban túl kevés a szín, csak ez lehet az ok. Szivárványos léleknek szerte a világban minden nemzeti szín vörös posztó.

  11. Gary Ridgeway szerint:

    “A kormány tervei szerint biztonsággal megtarthatók az augusztus 20-i ünnepségek, és Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megszervezni”
    – egyrészt messze van még az ünnep, vissza ne nyaljon a fagyi
    – másrészt kinek nyomjuk a bezzeget, főleg a top halálozással
    – úgy sem leszek itthon 😁

  12. lutria szerint:

    Nagyapó#Mi nem világos,az építkezés idején (“munkaterület átadása”után)kizárólag az építő cég parancsol a hídon,a Karácsony nem dönthet hogy ki-és mit művel a hídon,úgyhogy a Láng Zsoltnak vagy az Antenna Hungáriának a kormányközeli A-hidat kellene rugdosnia hogy miért nem engedik be őket a felállványozott munkaterületre.

  13. Gary Ridgeway szerint:

    A neoproliknak, igen…
    Ahol van 3 db “villanyótó”, ott mehet is a sávos SZJA, nemde?

Itt lehet hozzászólni !