Tovább dagad Karácsony nyelvvizsgabotránya

Mandiner, Csepel.info

Most már nem az a kérdés, hogy etikus volt-e vagy sem olyan nyelvvizsgával dicsekedni, amit nem szerzett meg. Gondok vannak Karácsony adjunktusi kinevezésével is, hiszen ahhoz két nyelvvizsga is kellett volna: így pedig lehet, hogy a főpolgármester egy másik, tehetségesebb, de minimum tanultabb diák elől vette el az álláslehetőséget.

Az akkor hatályos szabályzat alapján Karácsony Gergely nem lehetett volna 2008 és 2012 között adjunktus a Corvinus Politikatudományi Tanszékén – számolt be a Magyar Nemzet. A lap információi szerint ugyanis a szóban forgó állás betöltéséhez a tanársegédi kinevezés feltételeinek teljesítése mellett egy második idegen nyelv szaknyelvi és előadói ismeretére is szüksége lett volna a főpolgármesternek.

Már tanársegéd sem lehetett volna

Mint arról korábban mi is írtunk, a nyelvvizsga hiánya miatt nem lehetett volna tanársegéd sem Karácsony Gergely. A követelmény ugyanis „legalább egy nyelv C típusú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű állami oklevéllel bizonyított ismerete” volt többek között. Ilyen típusú nyelvvizsgával pedig a főpolgármester akkor nem rendelkezett, állítása szerint utoljára 2000-ben a Corvinus egyetemi nyelvi lektorátusán szerzett a nyelvtudását igazoló bizonyítványt, amely azonban nem jelent azonos szintet egy „C” típusú nyelvvizsgával.

Karácsony Gergely angol nyelvtudásával kapcsolatos botrány akkor robbant ki, amikor a főpolgármesternek bocsánatot kellett kérnie, amiért a The Economistnek adott interjújában Orbán Viktor testalkatán gúnyolódott. Ezt követően témává vált, hogy Karácsony milyen szinten tud angolul beszélni.

Tovább dagad a botrány

Az incidens után több kellemetlen helyzete is volt az ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek. Előkerült egy videófelvétel, amelyen Szijjártó Péter külügyminiszternek kellett tolmácsolnia számára egy diplomáciai eseményen. Legutóbb akkor került kínos helyzetbe a politikus, amikor a Fudan Egyetem elleni tüntetés után a Deutsche Welle riportere kérdezte őt angolul, amelyre nem tudott válaszolni.

Forrás: Mandiner

10 hozzászólás “Tovább dagad Karácsony nyelvvizsgabotránya” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Én úgy gondolom, hogy felmerül a csalás bűncselekményének a gyanúja, mivel nem álltak fenn a feltételei annak, hogy KariGeri betöltsön egy fontos pozíciót, amit közpénzből illetve az önköltségen tanuló diákok befizetéseiből finanszírozott a felsőoktatási intézmény. A hallgatók nem részesültek megfelelő színvonalú oktatási szolgáltatásban, miközben a szolgáltatás díját ők és az adófizetők maradéktalanul ellentételezték. Ergo a társadalomnak és a hallgatóknak kára keletkezett. Ha ezt az esetet elnézzük, akkor ezen az alapon akár egy utcaseprőt is az egyetemi katedrára állíthatnánk jó pénzért, hogy tanítson! A fő kérdés tehát az, hogy KariGeri miképpen láthatott el úgy oktatói tevékenységet, hogy arra nem volt alkalmas, mert nem rendelkezett a munkakör betöltéséhez szükséges előfeltételekkel. Véletlenül? A Btk. szerint aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

  2. concept szerint:

    Miért nem kérdezik meg az egykori mentorát,oktatóját aki maga mellé vette és kinevezte tanársegédnek?
    Mert az most egy fideszközeli személy és nem lehet felelősségre vonni vagy csak lejáratni a sajtóban?

  3. Zsivány szerint:

    A büntetőjogi elszámoltatás az ügy elavulása miatt már nem lehetséges. Tekintve azonban, hogy közalkalmazotti állásról van szó, az egyetemnek belső vizsgálatot kellene indítania. Az intézmény kiírt pályázatot? Meghirdette a Közigállás állásportálon a pozíciót? Mik szerepeltek a hirdetésben pályázati feltételekként? Hány jelentkezőt hívott be állásinterjúra a pályázatok elbírálását végző testület? Milyen okiratokat kellett csatolni a pályázathoz? Stb.

  4. Lili Züllig szerint:

    Tiktok
    @influeszter
    2 nap után teljesen elfelejtettem a lengvidzs ju no 😂

  5. apostolos szerint:

    Fordított esetben a “belvárosi értelmiség” már parasztozna.

  6. Attila szerint:

    kormányos, orbánnak az angolja pár éve botrány fos volt. Sokat fejlődött az elmúlt időkben. Majd karigeri is rá lesz kényszerülve hogy tanulja meg.

  7. kormánypárti szerint:

    Nem KariGeri nyelvtudásán van a hangsúly, hanem azon, hogy összevissza hazudozik (miután pedig lebukik, sunnyog meg sajnáltatja magát). Azt állította, hogy nem is akart jogsit szerezni, aztán kiderült, hogy ez nem igaz, mert többször is megbukott a forgalmi vizsgán (nem tudok arról, hogy helyreigazítást kért volna vagy tiltakozott volna a cikkel kapcsolatban). Azt állította, hogy van nyelvvizsgája, valamint tökéletesen érti az angol nyelvet, azonban mint kiderült, ez sem igaz. Valószínűleg hazugsággal szerezte az adjunktusi állását is, hiszen nyelvvizsga nélkül nem tölthette volna be ezt a közalkalmazotti munkakört. A tudományos szakdolgozatát nem ér rá előkotorni a padláson, mivel rendkívül elfoglalt…na persze. Szóval én úgy látom, hogy a választóknak azt akarta beadni, hogy ő amolyan tudós ember, egy tanult értelmiségi, miközben a valóság az, hogy egy piacképes tudással nem rendelkező büfészakon végzett senki.

    Bizonyítékok:
    https://www.facebook.com/bohardanielriporter/videos/kar%C3%A1csony-gergely-v%C3%A1laszoljon/304547118015319/?__so__=permalink&__rv__=related_videos

  8. Zsivány szerint:

    A llibsikeltető helyeket teljes állami kontroll alá szükséges vonni! Gergő oktatói teljesítményét nem értékelték a Corvinus hallgatói (valószínűleg nem tanított ténylegesen, csak a fizetését vette fel), de itt van helyette Anettka 41 értékelésből 1,85 átlaggal:
    http://www.markmyprofessor.com/tanar/adatlap/1989420.html?p=1#rates

  9. concept szerint:

    #zsivány#Vagy csak nem akarod látni az értékekéseket…
    http://www.markmyprofessor.com/tanar/adatlap/1695.html?p=1#rates
    4.66 átlag

Itt lehet hozzászólni !