Mádi Lászlót nem indítja a Fidesz a választáson

Háborogva szorít balhés pesti képviselőinek az MSZP

Index, Origo

A fideszes Mádi László nem indulhat a választáson, miután egy szakmai fórumon a pártjától eltérő véleményt fogalmazott meg az ingatlanadóval kapcsolatban. A gyors és határozott kirúgás a többi pártpolitikusnak is szól. Az pártelnökség szigorú nyilatkozategyeztetési kötelzettséget írt elő a jelölteknek.

Nagy a nyomás az MSZP vezetésén, hogy kezdjen valamit Budapesttel, ahol egymást érték az elmúlt hónapokban a pártot is érintő botrányok. Bár az egyéni jelöltek harmadát lecserélték, a fővárosi vezetőkhöz nem mernek hozzányúlni. Egy vidéki országgyűlési képviselő szerint az egykor erős bástyának számító főváros már elesett, és ezen az egész MSZP rajtaveszthet. A pesti MSZP-sek szerint viszont még megtépázva is túlteljesítik majd a párt országos eredményét.

A fideszes Mádi László nem indulhat a választáson, közölte a Fidesz az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott, Cser-Palkovics András szóvivő által jegyzett közleményben.

Az éles reakció előzménye a politikus egy csütörtöki nyilatkozat. „Az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető” – mondta az Alkotmánybíróság döntését értékelve a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete rendezvényén.

A Fidesz a 30 milliónál nagyobb értékű ingatlanokra kivetett vagyonadót bevezetése óta élesen támadta, mert azt igazságtalannak tartotta. A párt politikusai azóta folyamatosan azt hangoztatták, hogy kormányra kerülésük esetén azonnal eltörölnék ezt az adófajtát.

Az Index információi szerint Mádi gyors és határozott kirúgása egyben figyelmeztetés is a párt többi címvárományosának. Az elnökség a kampányra szigorú kommunikációs fegyelemre utasította politikusait, a fontosabb, országos témákat érintő megnyilatkozások előtt kötelezővé tették az egyeztetést Szijjártó Péterrel, a párt szóvivőjével. Forrásaink szerint a pártvezetés az utóbbi időben azt tapasztalta, hogy többen is önállósították magukat, ezért kellett példát statuálni.

Mádi nyilatkozata ráadásul szöges ellentéte volt a Fidesz hivatalos álláspontjának, ezért nagy megrökönyödést váltott ki a párt belső köreiben.

Mádi László 1988 óta tagja a Fidesznek, 1990 óta folyamatosan parlamenti képviselő, és tizenkét éve a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettese. A rendszerváltás óta tagja a költségvetési bizottságnak, az utóbbi években a Fidesz lakásügyi szakpolitikusaként dolgozott.

Az Orbán-kormány utolsó hónapjaiban a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára is volt. A közgazdász végzettségű politikus a most elmúló ciklusban költségvetési-, adó- és lakásügyekben, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét érintő kérdésekben volt aktív a parlamentben.

Ingatlanadóról szóló, vesztét okozó megszólalása előtt utoljára azzal került január elején a hírekbe, hogy 10 évre szóló lakáspolitikai koncepciót, és 2011-től lakásépítési adókedvezményt ígért a Fidesz nevében.

“Nagyon sajnálom, hogy szavaimat félreértették, illetve félreértelmezték. Én a vagyonadó ellen vagyok” – fogalmazott esti közleményében a politikus. A történtek ellenére fideszes voltam, vagyok és leszek, tette hozzá.

Forrás: Index

Háborogva szorít balhés pesti képviselőinek az MSZP

Nagy a nyomás az MSZP vezetésén, hogy kezdjen valamit Budapesttel, ahol egymást érték az elmúlt hónapokban a pártot is érintő botrányok. Bár az egyéni jelöltek harmadát lecserélték, a fővárosi vezetőkhöz nem mernek hozzányúlni. Egy vidéki országgyűlési képviselő szerint az egykor erős bástyának számító főváros már elesett, és ezen az egész MSZP rajtaveszthet. A pesti MSZP-sek szerint viszont még megtépázva is túlteljesítik majd a párt országos eredményét.

“Óriási a nyomás a párt vezetésén, hogy kezdjen valamit a fővárossal” – mondta az [origo]-nak az MSZP egyik névtelenséget kérő elnökségi tagja. Szerinte egyelőre hiába, nem lesz változás, “marad a status quo”. Ez azt is jelenti, hogy a fővárosi szervezet vezetése és a legtöbbet támadott fővárosi szocialisták, így Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes is, a helyükön maradnak. “Hiába piszkálnák ki őket sokan, ebbe az országos elnökség nem tud beleszólni, a budapestiek pedig nem nyúlnak hozzájuk” – mondta az elnökségi tag.

Eddig erős MSZP-s hátország volt Budapest. A 2006-os országgyűlési választások második fordulójában az MSZP 32 egyéni választókerületből 26-ban győzött – ehhez kettőt még hozzátett akkori koalíciós partnere, az SZDSZ -, míg a Fidesz csak négy budai választókerületet tudott megszerezni. 2002-ben még sikeresebbek voltak az MSZP jelöltjei, akkor 27 szocialista került be a parlamentbe a fővárosi választókerületekből (a Fidesz akkor is 4, míg az SZDSZ 1 mandátumot szerzett).

Podolák György

Podolák György, Csepel: legelemibb állampolgári kötelességének sem tesz eleget, egy gyilkossági ügyben sem tesz tanúvallomást

Tavaly azonban több olyan botrány robbant ki a fővárosban, amely ártott a szocialistáknak. A korábban az MSZP-s Hagyó által felügyelt BKV-nál tavaly botrány lett számos munkatárs végkielégítéséből és a cég által kötött tanácsadói szerződésekből is. Ezekben az ügyekben a rendőrség is nyomoz (a BKV-ról szóló összes cikkünket itt megtalálja). Az ingatlanbotrányokba keveredett, előzetes letartóztatásban lévő VII. kerületi polgármester, Hunvald György is MSZP-s. De kellemetlen lehet a párt számára a Kopaszi-gát eladása miatt folyó nyomozás is, amelyben a Magyar Nemzet szerint kihallgathatják a XI. kerületi MSZP-s polgármestert, Molnár Gyulát is.

Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke korábban azt mondta, sem Hagyót, sem Molnárt nem hallgatták ki azokban az ügyekben, amelyek miatt támadják őket, hipotézisekkel pedig nem foglalkozik. Az [origo]-nak nyilatkozó elnökségi tag szerint ugyanakkor a pártban többen attól tartanak, hogy a sorozatos botrányok miatt Budapest a 2010-es választásokon már nem felfelé fogja húzni a párt eredményét, többen úgy érzik, hogy a főváros kolonc az amúgy sem túl fényesen álló szocialisták nyakán.

“Felérne egy beismeréssel”

A pártvezetés szorult helyzetére utalhat, hogy idén több olyan hír jelent meg, amely szerint komoly huzakodás kísérte az MSZP fővárosi listájának összeállítását. Végül a négy évvel ezelőtt induló egyéni jelöltjeik mintegy harmadát lecserélték. Lendvai Ildikó pártelnök és Horváth Csaba egykori főpolgármester-helyettes arra hivatkozva nem indult megszokott kerületükben, hogy rájuk az országos, illetve a fővárosi kampányban nagyobb szükség van. Kimaradt az MSZP fővárosi egyéni jelöltjei közül pár alapnév: hiányzik a névsorból például Filló Pál, Kökény Mihály egykori egészségügyi miniszter, Csiha Judit és Baráth Etele.

Avarkeszi Dezső: még mindig büszke Demére

A budapesti szervezet felsővezetéséből ugyanakkor szinte mindannyian indulnak egyéni jelöltként: Burány Sándor elnök, Steiner Pár elnökségi tag, Józsa István gazdaságpolitikai alelnök is megméreti magát, akárcsak Pál Tibor elnökségi tag és Molnár Zsolt alelnök-kampányfőnök. A budapesti területi listára is felkerültek, ezt Lendvai Ildikó pártelnök vezeti, de rögtön utána Burány Sándor következik, majd Hagyó Miklós, Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Steiner Pál.

Hagyó Miklósról – aki szintén indul egyéniben a 18. számú választókerületben – a Népszabadság hétfőn azt írta, hogy hátrébb sorolhatják a fővárosi listán a botrányok miatt, de erre végül nem került sor. Sőt, az MTI információi szerint a budapesti párttanács hétfő esti ülésén – bár a sajtóban megjelent hírek elhangzottak – még csak hozzá sem szólt senki a témához.

“Hagyó nem egy szerethető valaki, és jócskán szerzett ellenségeket az országos vezetésben is… mindent megtett azért, hogy a fővárosban minél jobban központosítsa a hatalmát. Ugyanakkor nekünk sem érdekünk, hogy boruljon a párt Budapesten” – magyarázta az elnökségi tag, majd hozzátette: ha nekirontanak a fővárosi MSZP-nek, az ráadásul “felérne egy nyílt színi beismeréssel”. Ráadásul több párttag makacsul kitart amellett, hogy az országos eredménynél még így is jobbat érhet el a párt a fővárosban.

A vidék nem is érti

A BKV-ba fogunk belebukni – jellemezte a vidéki bázissal rendelkező párttagok hangulatát egy névtelenséget kérő vidéki MSZP-s képviselő. “Hiába kezdenék a pártban sokan a rendrakást az ő elmozdításával, már úgyis késő” – mondta Hagyóról. Szerinte a fővárosban egymást érő “balhék” ártottak a legtöbbet a pártnak, “sok vidéki szocialista nem is érti, hogy a fővárosi szervezet hogyan nem vett észre akkora hibákat, mint a BKV-ügy vagy Hunvald”.

A Zuschlag-ügy vagy a kereszttűzbe került sukorói telekcsere sem a fővárosban zajlott, és még lehetne sorolni – reagált a bírálatokra Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnöke. Szerinte “óvatosan kell bánni” ezzel a szembeállítással, mert sokkal inkább arról van szó, hogy Budapest jobban reflektorfényben van, “a BKV látványosabb, a Hunvald-ügy konkrétabb”.

Molnár elismerte, hogy ezek az ügyek rengeteget ártottak a párt megítélésének, de mint mondta, az egész párt támogatottsága esett vissza, a fővárosban pedig a korábban “kényelmesen meglévő előny” veszett el. “Nem az a helyzet, hogy országosan milyen magasan vezetünk, csak Budapesten nem” – mondta Molnár, szerinte a közvélemény-kutatások azt bizonyítják, hogy a fővárosban továbbra is jobban áll az MSZP, mint országosan. A tavaly júniusi európai parlamenti választások eredménye is ezt mutatta, ha nincs Budapest, akkor az MSZP és a Jobbik ugyanannyi szavazatot szerzett volna. Molnár szerint “most tavasszal is a főváros fogja húzni a kampányt”.

Budapest, az ország motorja

Erre próbált lelkesíteni Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje is az egyéni jelölteket bemutató múlt csütörtöki rendezvényen, amelynek az volt a mottója: “Budapest, az ország motorja”. A pulpitusról a párttagok közé sétáló Mesterházy azt hangoztatta: visszautasítja a kollektív bűnösség elvét, szerinte legfeljebb korrupt emberek léteznek, de nincsenek korrupt közösségek. “Elhisszük, hogy az MSZP úgy ahogy van, korrupt? (..) Ez egy becsületes párt” – mondta, és azzal a fordulattal zárta beszédét: “Budapest az ország szíve, és a szív mindig bal oldalon dobog” (a beszédet itt megnézheti).

“Ez a beszéd üzenet volt egyrészt a társadalomnak, másrészt azoknak, akik tehetnek valamit” – válaszolt az egyik fővárosi egyéni választókerületben induló, névtelenséget kérő jelölt arra kérdésre, nem érzi-e kínosnak, hogy bizonygatniuk kell a párt becsületességét. “Lehet, hogy ezt egyesek bizonygatásnak veszik, de miért ne lehetne úgy is érteni, hogy kikérjük magunknak azt, ha néhány ember hibái miatt kollektíven sütik ránk a korrupciót” – kérdezte. Hunvald Györgyre, a VII. kerület polgármesterének letartóztatására utalva még hozzátette: “ha egyvalakit elvisznek bilincsben, az nem jelenti, hogy mindenki ilyen, minden pártban akadhatnak gazemberek, erről szólt az a beszéd”.

Antal Attila BKV vezérigazgató és Hagyó Miklós – az ellenőrzést átvette a rendőrség, az MSZP mégis kitart Hagyó mellett

A névtelenül nyilatkozó fővárosi képviselőjelölt is elismerte ugyanakkor, hogy “akiknek felróják a problémákat, azok a helyükön maradtak”. Szerinte azért Hagyó került leginkább kereszttűzbe, mert még mindig erős embernek számít a fővárosban. “Én sem fogok mögüle kiállni, és vagyunk így ezzel néhányan” – mondta a fővárosi képviselőjelölt, aki részt vesz a párt országos politikájának alakításában is. Mint mondta, a budapesti szervezet és a párt vezetése közt nem felhőtlen a viszony, Hagyónak sok az ellenlábasa. “Ezt tudják a fővárosban, nem véletlen, hogy nem akarnak asszisztálni ahhoz, hogy tönkretegyék”, annak ellenére sem, mint fogalmazott, hogy budapesti vezetés követett el hibákat, és ezért politikai felelősség terheli – mondta.

Horváth szerint a Fidesz Budapestre koncentrál

Horváth Csaba Budapestért felelős kormánybiztos a Fideszt okolta azért, hogy Budapest ennyire a politikai csatározás középpontjába került. “Még ha nem lennének is botrányok és szándékos hangulatkeltés, akkor is előtérben lenne a főváros, mert a Fidesz ide koncentrál. Kétszer vesztettek Budapest miatt, nem véletlen, hogy ennyi energiát fordítanak erre” – mondta. A politikus szerint – aki valószínűleg az MSZP főpolgármester-jelöltje lesz az őszi önkormányzati választásokon – a szocialistáknak most az a feladatuk, hogy újraépítsék a bizalmat.

Nyáron volt a mélypont, mikor ezek a botrányok tetőztek, de ha most megnézzük, a párt támogatottsága 7-8 százalékkal meghaladja az országos átlagot – mondta Horváth, aki ezért arra számít, hogy már az országgyűlési választásokra fel tudnak jönni. “Tavasszal is nyerhetünk, tudom, hogy ez ambiciózus, de nem lehetetlen célkitűzés” – jelentette ki.

Forrás: Origo

21 hozzászólás “Mádi Lászlót nem indítja a Fidesz a választáson” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Sajnálom a fideszest, de nagyot hibázott, és ezért megérdemli: ha valaki húsz évet tölt a politikában, tudnia kell, hogy kampányban egyértelműnek kell lenni. Viszont az MSZP a bűnözők mellett is kitart: tudjuk jól, hogy mire vezetett ez Csepelen.

  2. hehehehe szerint:

    nem Mádi hibázott, hanem a Fidesz. óriásit. soha nem szavaznék olyan pártra, aki hátbaszúrja egyik alapítóját, mert igazat beszélt.

    a fidesznek le se kellett volna szarnia ezt, és ha az MSZP rárepül a dologra, akkor ki kellett volna állnia Mádi mellett, és a beszédének az elejét kihangsúlyozni: nem lesz ingatlanadó a közeljövőben.

    szijjártót már régen el kellett volna tiltani a kommunikációtól, és minden felelős stratégiai döntéstől, mert egy kontár.

    megint +2-2% az MSZP-nek és a Jobbiknak.

    utóbbinak legalább lehet örülni.

  3. Vátesz szerint:

    Hát még Kövér László mekkorát fog bukni az idén tavasszal!

  4. ződ szerint:

    Manitu! Most akkor ugyebár bejött a karó tetején sivalkodó jobbágy esete, aki szembe mert fordulni a Tekéntetes úr egyszemélyi, kimondottan demokratikus alapokra épített politikájával? ” Hol van ki zengje tetteim?”

  5. Hugi szerint:

    Mennyire fájhat ez az MSZP-nek, pedig már biztos a szórólapok is készültek, hogy a Fidesz is bevezetné…

    Az üzenet egyértelmû és világos.Legalább egy ilyen is van a pártok káoszában.

  6. LB szerint:

    Mádi elszólása egy szerencsétlen eset volt. Bármit is csinát a Fidesz, minden képpen fogást akar majd keresni rajta az MSZP, hasonlóan mint Varga és a nyugdíj esetében. Már beindult a nyugdíjasok riogatása! 🙂
    Pedig a nyugdíjrendszer bármiféle hosszútávú átalakítása a jelenlegi nyugdíjasokat nem fogja érinteni, az ő nyugdíjuk nem fog csökkeni!
    Ennek ellenére az MSZP rácsapott a témára, mit keselyű a döghúsra!

    Ennek fényében talán még ez volt a legjobb lépés, amit a Fidesz tehetett.
    Eygébként én nem tartom ördögtől valónak az ingatlan adót, de nem abban a formában, ahogy az MSZP átverte a parlamenten.
    Felújítom a lakásomat, költök rá – ezzel növelem az értékét -, büntetésképpen töb adót kell(ett volna) fizetnem! 🙁

    Pl. számítsanak egy terület alapú értéket, amit csökkenteni lehet az ingatlanon levő jelzáloghitellel és a számlákkal igazolt felújítási költségekkel, és ez alapján állapítsák meg az adót, amit le lehet vonni a személyi jövedelem adóból. Így az a minimál béren “tengődő” vállakozó is fizetne, aki eddig nem. Az ingatlanadót a tulajdonukban levő ingatlan után természetesen a vállalkozásoknak is kellene fizetniük, de ők meg a társasági vagy az iparűzési adóból írhatnák le. Így a papíron veszteséges vállakozásoknak is fizetniük kellene!

    Így az “átlag” polgárt és “átlag” vállakozást nem terhelnék újabb adóval, de az eddigi “potyautasok” nehezebben tudnának kibújni az adófizetési kötelezettségük alól.

  7. Iványi Gabi szerint:

    Mi van…csepeli….zed…most nem jöttök? Igen, kemény döntés volt…de egy politikus legyen fegyelmezett…van éppen a szegfűsök körében..igen-igen sok öntörvényű…

    Most lehet példálózni….Na…és miért nem megy Podolák tanúvallomást tenni?…ezzel kellene foglalkozni.

  8. Iványi Gabi szerint:

    Most kellene majd odafigyelni…újabb bevételi lehetőség a cserszaknak…hiányszakmáért több ösztöndíj jár…vajon..megkapják-e? a szakmai gyakorlaton levő tanulók?

  9. hehehehe szerint:

    okoskák:

    1. az ingatlanadóval így is úgyis ijesztegetett volna az MSZP
    2. így még diktatúrázni is lesz lehetőségük
    3. Mádi egyébként semmi rosszat nem mondott…ezért kirúgni? kövért, mikolát miért nem rúgták ki?

    a legtöbb embernem is tudott mádi megszólalásáról addig, amíg a fidesz ügyet nem csinált vele.

    sokkal több emberben kelt undort egy 22 éve párttag, felkészült szakpolitikus aljas hátbaszúrása, és ‘kivágása, mint amennyiben szimpátiát.

    a Fidesznek egyemberként kellett volna kiállni Mádi mellett, ha esetleg az MSZP rászállt volna az ügyre. ugyanis Mádi úgy kezdte a mondandóját, hogy a közeljövőben nem lesz ingatlanadó. amit utána mondott, az meg abszolút nem olyan, amiért ki lehetne tenni valakit 22 év utána.

    főleg, hogy ezt Szijjártó meg Cserpalkovics féle bohócok döntik el és közlik…

    a Fidesz lassan ugyanolyan, mint az MSZP.

  10. Iványi Gabi szerint:

    Kacaj:

    Milyen jó, hogy nem te döntesz l a fidesz vezetése helyett..Különben, ha nem ez a döntés, akkor azzal jöttök..
    Van elég hóbucka az mszp előtt körül…belefulladásnyi…

    Ne hogy itt a nagy kampányolásotokban…ti írjátok már a fidesz programot!

    A fidesznek semmi köze az mszp-hez!

  11. Jaffa szerint:

    Mádi László csak ezt ismételte meg , a Bunkó Kővér meg kirúgatta.

    Ingatlanadó-ügyben szembement a Fidesz hivatalos álláspontjával, ezért nem lesz képviselő Mádi László a választások után.
    Szapáry György, Orbán Viktor pénzügyi tanácsadója néhány hete azt mondta: alapos előkészítés után, két év múlva bevezetné az ingatlanadót.

  12. Iványi Gabi szerint:

    Jaffa:

    A választások idején az egység egy pártban nagyon fontos…Biztosan nem volt könnyű ezt a döntést meghozni…de a meglépésének elmulasztása..még annál is rosszabb.. ezeket a döntéseket rá kell bízni a vezetőségre…Nézd meg..a Demszkynek a Hagyóval szembeni mulasztását

  13. Iványi Gabi szerint:

    Ez már nem hangulatkeltés! Ez…már DOMINÓ-elv..

  14. LB szerint:

    Varga Mihány nyugdíj ügyben tett elszólása és az azóta tartó MSZP-s kampány bizonyítja, hogy a Fidesznek a legkisebb hibát sem szabad elkövetnie, mert az MSZP egyből lecsap rá, mint dögkeselyű a prédára!

    Mádit sajnálom, de intő példával kell szolgálnia minden Fideszes képviselőjelölt számára, hogy a választásokig jól gondolja meg, mikor mit mond.

  15. loastman szerint:

    Annyit szűrtem csak le az egészből, hogy a Fidesz ugyanolyan diktatórikus párt, mint az MSZP. És ez elég nekem.

  16. Jeniszej szerint:

    loastman: ez az ügy neked nem hogy elég, de túl magas is. Ezért nem érted a lényeget. Javaslom, hogy ülj le egy nyugodt helyre és gondold át.

  17. loastman szerint:

    Jeniszej: ezt fogom tenni, de az első mondat után azt gondolom, jogom van fenn tartani az álláspontomat. Mert még mindig az az érzésem, hogy sosem engem képviselnek EZEK (akárki aki a parlamentben van, vagy oda igyekszik), hanem a párt érdekeket…

  18. Iványi Gabi szerint:

    loastman:

    A pártérdekkel semmi baj nincs…Azt kell eldöntened, hogy melyikpárt érdeke áll legközelebb a te érdekedhez. A teljes érdekképviselet lehetetlen…az a saját érdek képviselete, az egyéni érdek képviselete..Ezt tapasztalod most az mszp pártérdeke szinte teljes egészében arról szól,amiből már neked eleged van…Megértem…nekem is elegem van…a sok mszp-s egyéni érdekből…

  19. Iványi Gabi szerint:

    jav:melyik párt

  20. látó szerint:

    Mindenáron megnyerni a választásokat! Utána bevezetni a vagyonadót vagy ami tettszik, oszt jónapot!!!

Itt lehet hozzászólni !