Demszky: Közösen állít főpolgármester-jelöltet az MDF és az SZDSZ

Inforadio.hu

Hagyó és Demszky

Demszky: 20 év, sok fotó, kevés konkrétum

A főpolgármester biztosra veszi, hogy az SZDSZ és az MDF közös főpolgármester-jelöltet állít a következő választásokon. A politikus szerint ugyanakkor az kérdéses, hogy az MSZP csatlakozik-e.

Bokros Lajos listája azok számára jelenthet alternatívát az országgyűlési választásokon, akik nem tartanák szerencsésnek, hogy a Fidesz megszerezze a képviselői mandátumok kétharmadát a parlamentben, de az Magyar Szocialista Pártra sem szavaznának – mondta a főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában.

Demszky Gábor hozzátette: az már biztos, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum közös jelöltet indít a főpolgármesteri posztért, a kérdés csak az, hogy a két párt választottját támogatja-e majd az MSZP is.

“Abban kell gondolkodni, hogy ki tudja legyőzni Tarlós Istvánt, akit szorongatni fog a Jobbik” – mondta a politikus, megjegyezve: ha a három pártnak közös jelöltje lesz, az semmiképpen sem lehet majd szocialista, hiszen a szavazók egy része számára egy MSZP-s főpolgármester nem elfogadható.

Ha az MDF és az SZDSZ által képviselt demokratikus centrum összefog, az MSZP pedig támogatja a két párt jelöltjét, akkor annak lehet esélye a fideszes Tarlós István ellenében – hangsúlyozta Demszky Gábor.

A főpolgármester az Arénában arról is beszélt, hogy Aba Botond leváltása után jobban oda kellett volna figyelni arra, hogyan végzi a munkáját Antal Attila, BKV új vezérigazgatója. Demszky Gábor emlékeztetett: azért mentették fel kedden őrizetbe vett Antal Attilát, mert kiderült, hogy a közlekedési társaság egy olyan cégtől készült használt autóbuszokat vásárolni, amelyben a vezérigazgató fia is érdekelt volt.

Forrás: Inforadio.hu

11 hozzászólás “Demszky: Közösen állít főpolgármester-jelöltet az MDF és az SZDSZ” bejegyzésre

  1. Iványi Gabi szerint:

    Megint alakít az szdsz!
    Maradjunk annyiban, hogy Tarlós Istvánnak nagy esélyei vannak:
    sem a jobbik, sem ez az egyveleg párt jelöltje nem tudja felvenni Vele a versenyt

    Antal Attila esete a fővárossal:

    Miért nem lehet az ellen, akivel szemben a gyanú felmerül..átfogó vizsgálatot, akkor, ott, helyben kezdeményezni? Ha ezt egyszer valaki megmagyarázza…bár, nem lehet!..Demszkynek ez a véleménye a megszokott csúsztatás elvére épül..

  2. tibor szerint:

    MSZP-sek! Fel van adva a lecke.
    Embereitek 2006.-ban oly lelkesen gyűjtötték Gabi bácsinak az ajánló cédulákat.
    Most újra összefoghattok. Van, aki rátok vár.
    Jelszó: Madarat tolláról….

  3. zed szerint:

    Demszky nem indul újra. Erről ennyit…

  4. Manitu szerint:

    Zed, mibe fogadjunk, hogy Demszky lesz az MSZP-SZDSZ-MDF jelölt?

  5. Manitu szerint:

    Ezt a katasztrófa embert az MSZP-nek köszönhetjük. Csakis rajtuk múlt, hogy 20 évig a nyakunkon ült és semmit nem csinált. Az MSZP levehette volna akár 2002-ben akár 2006-ban, méghozzá úgy, mint egy tollpihét.

    Ja, persze az MSZP így is jól járt, azt látjuk. Hagyó és a többiek kiszopkodták az árát a BKV-ból meg a többi önkormáyzati cégből rendesen.

  6. Vátesz szerint:

    Vigyorgó Demszky feje felett a sárga-fekete nyakkendőben nem más van mint Antal Attila. Vigyoroghatnának hármasban Hagyóval egy cellában!

  7. admin szerint:

    Ezt az “apróságot” mi észre sem vettük 🙂

  8. tibor szerint:

    zed! Ez a hírt a szoci pártirodán jelentették be?

  9. Iványi Gabi szerint:

    zednek megfelelő helyről, informális ismeretei vannak! Demszky nem indul!!!!! Különben is..ki a fene adná rá a BKV botrány után a voksát?! Talán zedék…egy háttér-paktum alapján!

  10. Iványi Gabi szerint:

    Akkor..végre kihallgatják Demszky urat is, meg Hagyó urat is a BKV ügyben! Ideje….a fenntartónak vannak kötelezettségei, még akkor is, ha 20 éve regnál a főpolgármester (úr)

  11. én szerint:

    Hová sűllyedt az MDF? Már egy tetű párt is jó nekik? Azt a kevés szimpatizánst is elveszítik a kontár, lopós, zsaroló, erőszakos szdsz miatt. A szavazatvesztést nem is említem. Ez is egy módja az öngyilkosságnak.

Itt lehet hozzászólni !