Osztogatás fedezet nélkül: ismét jön a “gyurcsányi” csodafegyver

Három hónapig nem lesz válság – utána fizetjük ennek is az árát

Heti Válasz

http://csepel.info/wp-content/uploads/duborog.jpg

Bajnai sokat tanult Gyurcsánytól

A közvélemény-kutatási előrejelzéseknél kedvezőbb választási eredményekben reménykednek a szocialisták – januártól ugyanis sosem látott osztogatásba kezdenek. “A több pénzt az embereknek” elv alapján egymillió nyugdíjas kap extra emelést, februártól pedig dolgozók millióit “jutalmazzák meg” akár havi 18 ezer forinttal.

“Ne féltsen engem, be fogok jutni a parlamentbe” – nyugtatgatja lapunk munkatársát az egyik szocialista politikus, amikor jelezzük neki: az országos lista közepén elfoglalt helyével nem vennénk mérget rá, hogy folytatja országgyűlési karrierjét. A magabiztos választ az indokolja, hogy – mint más forrásaink is megerősítették – az MSZP vezérkara ígéretet tett a képviselőjelölteknek: hamarosan véget ér pártjuk mélyrepülése, az új adórendszernek köszönhetően a szocialisták támogatottsága emelkedni kezd.

Mindez meglepő, hiszen korábban szakértők egész sora – és a Heti Válasz is – láttatta, hogy az akkor még csak tervezett változtatással nem nő, hanem csökken a nettó bérek összege. Az adótörvény végső változatából azonban kitűnik: nem csak annyi történt, hogy a szuperbruttósítás miatt a munkáltatói járulékokat is beszámítják az adóalapba, és cserébe 1,9 millióról ötmillió forintra emelik a sávhatárt. Vagy is azt az összeget, amely alatt még a legalacsonyabb, 17 százalékos, és nem a 32 százalékos adókulccsal kell számolni. Megemelték azt a tételt is, amit az alacsony jövedelműek levonhatnak az adójukból. Tavaly adójóváírás címen 104 ezer forintos bruttó bérig havonta 11 340 forinttal lehetett, idén 265 ezer forintig 15 100 forinttal lehet csökkenteni az adó összegét.

Magasabb nettó bérek

A hatás nem is marad el: számításaink szerint minden idők legnagyobb “spontán” reálbéremelkedése várható februártól. Ezúttal a kormány nem a legalacsonyabb jövedelműeknek kedvez leginkább, noha a minimálbéresek is többet kapnak havonta 1150 forinttal, ami 1,5 százaléknak felel meg. Összegszerűen azonban a 210-230 ezer forintot keresők járnak a legjobban. (Ez a munkaszerződésben szereplő, hagyományos bruttó pénzt jelenti, nem pedig a szuperbruttósított összeget.) Ők havi hét százalékkal magasabb nettó béremelkedéshez jutnak, vagyis 15-16 ezer forinttal vastagabb borítékkal térhetnek haza. Nominálisan a legmagasabb növekedést a 330-340 ezer forintot keresők könyvelhetik el, ők pusztán az adószabályok módosulása révén havi 18-19 ezer forinttal többet keresnek majd februártól. Ez lenne tehát az első számú szocialista csodafegyver, az érezhető mértékű nettó béremelés.

Hogyan lesz képes ekkora adóbevételről lemondani az államcsődtől csak a nemzetközi hitelek segítségével megmenekített magyar költségvetés? A hivatalos indoklás szerint mindezt a vagyonadóban szednék vissza – persze legtöbbünktől csak a választások után. Ám amíg a jövedelmek szinte kivétel nélkül emelkednek majd, addig az ingatlanadó rengeteg embert nem érint. Falun például 120 négyzetméteresnél nagyobb új ház kell ahhoz, hogy ingatlanadót fizessünk, de az is csak a legdrágább helyen, Veszprém megyében, mert a legolcsóbbként besorolt Szabolcsban 370 négyzetméternél nagyobb új házat – vagyis már várat – kell építeni ahhoz, hogy valakire kiróják az adót.

Óriási a szórás a városoknál is; adó szempontjából a “legdrágább” Pest megye, ahol már egy 90 négyzetméternél nagyobb, de luxusméretűnek még aligha nevezhető új ház is adóköteles. A “legolcsóbb” Jász-Nagykun-Szolnokban viszont 195 négyzetméteres új városi házban terpeszkedhet valaki, és mégsem rónak ki rá ingatlanadót. A legmagasabban beárazott megyei jogú városok (Székesfehérvár, Győr és Sopron) ugyanannyit kóstálnak, mint a legolcsóbb fővárosi kerületek – itt is 90 négyzetméteres új háznál húzták meg a határt. Vagyis a családos háztulajdonosok nagy valószínűséggel fizetni kényszerülnek, már csak azért is, mert az állam korábban a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatást éppen a külön szobákért adta.

Az utóbbi évek legnagyobb jövedelemátrendezésére számíthatunk tehát, csakhogy az ingatlanadó-fizetési kötelezettség a legtöbb ember számára még messze van, május végén – tehát csak a választások után kell ezzel foglalkozni. Addig legfeljebb az egyéni vállalkozók idegeskednek, akiknek február végén kell befizetniük az adót. No és a gyermekesek, akik közül sokan vélhetően azért nem merik már februárban visszakérni a családi pótlék alkotmányellenesen megadóztatott részét, mert adóbevallásuk benyújtásával együtt az ingatlanadót is be kellene fizetniük.

(A szeptembertől visszaigényelhető “családipótlék-adó” maximális összege az egygyermekeseknél közel kilencezer forint, kétgyermekeseknél 19 ezer, háromgyermekeseknél pedig 34 ezer forint lehet.) Így csak tavasszal derül ki majd a vagyonadóról szóló törvény egyik legnagyobb hibája, hogy a sokgyermekesek nem kaptak eleve mentességet, holott ők nem luxus iránti vágyuk miatt vásárolnak négy-öt szobás lakást. A nagycsaládosok a harmadik és minden további gyermek után 15 százalék kedvezményt kapnak, vagyis még a hatgyermekeseknek is be kell fizetniük az adó 40 százalékát.

A februári pénzosztás és a májusi – immár az új kabinetre hagyott – pénzvisszaszedés nem az egyetlen a kormányzat hangulatjavító intézkedései közül. Ide sorolható az elsősorban a panellakókat érintő távfűtés-áfa 18-ról öt százalékra való visszanyesése is. Emellett december 31-én – az eredeti jogszabályban rögzítettel szemben – mégsem szűnt meg a gáz- és távfűtés-támogatás, a kormány az utolsó pillanatban módosította a vonatkozó rendeletet. Április 30-ig – tehát a választások lebonyolításáig – az érintettek még megkapják a támogatást. Az intézkedés következtében a nagyérdemű az új fűtési idényben, a következő kormány idején értesül majd a támogatás eltörléséről, megalapozva az őszi önkormányzati választások hangulatát.

Keresetkiegészítés közalkalmazottaknak

Noha a korábbi megszorítások alkalmával a közalkalmazottaktól elvették a 13. havi bért, idén – még a választások előtt – két részletben mégis kapnak kiegészítő juttatást. A 340 ezer forint bruttó jövedelemhatár alatt kereső közalkalmazottak januárban és márciusban jutottak volna hozzá a kétszer 49 ezer forintos bruttó összeghez. Azóta változott a forgatókönyv, az egészségügyiek például februárban és márciusban vehetik kézhez a kiegészítést – vagyis a választást megelőző két hónapban – alapjövedelmüktől függően – nettó 20-30 ezer forinttal többet vihetnek haza.

Rendkívüli nyugdíjemelés

A szavazatmaximálási programból nem maradtak ki a nyugdíjasok sem; a nagy pártok hirdetésekkel bombázzák a másik táborát. Közben januárban egymillió idős ember nagyon is kézzel fogható változtatásokat tapasztalhatott meg – 2-4 százalék extra nyugdíjemelést kapott. A szakértők eredetileg a rendszerváltás előtti válság idején nyugállományba vonultak (1988-1990) ellátását igazították volna a többiekéhez, hogy hátrányukat csökkentsék. Ám a Gyurcsány-kabinet 2005-ben, vagyis még az előző választások előtt ígéretet tett az 1992-1995 és az 1997-1998 között nyugdíjassá váltaknak is. A válság miatt az eredeti, 2009. januári határidőt tavaly szeptemberre halasztották.

Csakhogy 2009 májusában megint hozzányúltak a törvényhez, és újra eltolták az emelés időpontját – idén januárra. A kampánykezdethez való igazítás az átlagnyugdíjban részesülőknek 14 ezer forint veszteséget okozott.

Emellett kitörölték a törvényből azokat a változásokat, amelyek januártól jártak volna – így a rokkantnyugdíjak öt éve megígért emelését és az özvegyi nyugdíjasokat érintő változást. Továbbra is érvényben marad tehát az a sokak által fájlalt szabály, hogy – kissé leegyszerűsítve – ha valakinek a nyugdíjba vonulása előtt több mint tíz évvel hal meg a házastársa, akkor egyetlen fillér nyugdíjat sem kaphat utána. A veszteség az elhunyt nyugdíjának 60 százaléka.

A kormány tehát látszólag gesztust tett a nyugdíjasoknak, ám valójában csak a kampány kezdetére időzített olyan emeléseket, amelyek már korábban esedékesek lettek volna. Másokat pedig egyszerűen elfelejtett – abban reménykedve, hátha az idősek fejéből is kiment már a beígért változtatás. Az persze nagy kérdés, hogy a folyamatos megszorítások közben honnan lett ennyi osztogatni való pénz a költségvetésben. Sehonnan, ám az anyagias szemléletű választók körét meg lehet nyerni egy ilyen lépéssorozattal, és ez jelentősen csökkentheti az MSZP hátrányát.

Forrás: Heti Válasz

45 hozzászólás “Osztogatás fedezet nélkül: ismét jön a “gyurcsányi” csodafegyver” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Nincs semmilyen erkölcsi gát. Lopni, szétverni, hazudni, ehhez értenek. És még ők papolnak a demokráciáról? Őszíntén bízom a 2/3-adban, hogy a börtönbe kerülhessenek akik oda valók!!!

  2. csepeli szerint:

    Ez a cikk egy hülyeség. A rendszerváltás óta először nincs választási költségvetés, nem szalad el a hiány, sőt, a ciklikus hatásokkal korrigált mérleg pozitív. Megszűntek az indokolatlan 13. havi juttatások. Az adóátrendezések – munkára rakódó terhek csökkenése, áfa növelése, vagyonadó – a gazdasági növekedést segítik.

  3. LB szerint:

    csepeli!

    Szedjél Cavintont!
    2001 november, december: adócsökkentő törvények
    2006 nyara: ezek visszavonása!

    Hogy is mondta hőn szeretett Fletókátok: “Hazudtunk reggel, este és éjszaka!” Most is ezt teszitek! 🙁

  4. csepeli szerint:

    LB: ezzel most mit is akarsz mondani?

  5. Öreg halász szerint:

    Őszödi beszéd se volt. Meg Gyurcsány sem. Most, a világválság kellős közepén meg az elmúlt nyolc év sikerpolitikájának köszönhetően tele vagyunk pénzzel. Szép ez esti mesének, de a valóság sokkal szomorúbb: benne csücsülünk a slamasztikában.

  6. xy szerint:

    Ha ezzel megetetik a népet, akkor megérdemeljük őket, sajnos akkor ilyen hülyék közé születtünk. Ez ugyanolyan természeti adottság, mint hogy nincs se tengerünk, se hegyünk.
    De majd meglátjuk.

    Screenshot ment? kiv. leszek, mikortól jönnek az új fiókpártot éltető kommentek, nem lesz feltűnő:)

  7. Kérdőjel szerint:

    78

  8. Papi szerint:

    csepeli!
    Hány fajta adó van ma 2101 januárjában és hányfajta adó volt 2002-ben?
    Gondolkozz el ezen! Már csak 77 nap! 🙂

  9. miska72 szerint:

    HAJRÁ JOBBIK! 😉

  10. Iványi Gabi szerint:

    csepeli:

    neked indokolatlan 13.havi juttatás…de egy nyugdíjasnak nem volt az…lehet, hogy neked a sok hazugságodért zsebbe fizetnek! ..de leszel te még hangyányi, meghunyászkodó…lesznek még rossz álmaid!

  11. lolka szerint:

    MIÉRT ÁLL IGY AZ ORSZÁGUNK A HAZÁNK A MI MAGYARORSZÁGUNK?-MIÉRT???…

  12. Csepeli XXI szerint:

    “Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen.”

  13. ződ szerint:

    Azért már alakul a helyzet! A fidesz aláírásokat gyűjt a Varga Misi által megszellőztetett nyugdíj változás ellen! Ezt nevezik öncsöcsnek?

  14. Iványi Gabi szerint:

    ződ: hogy te mekkora baromságokat tudsz kiötleni…ez nem semmi…

  15. Nagyapó szerint:

    csepeli (red bulldog) leírja szokásos hülyeségét. A 2010-es költségvetés nem választási. Igaz, de ez nem is költségvetés. A “szakértő” libás bajnai kormány által összehányt számhalmaz jellemző a komcsikra.
    Ez évben a szocik szórják majd az üveggyöngyöt. Megint ígérnek szebb jövőt, amit úgysem nekik kell teljesíteni (mint a Hornék által beígért 19eFt)
    Az elvett 13. havi nyugdíj helyett nyugdíjprémiumot, a közalkalmazottaktól elvett 13. havi bér helyett kiegészítést ígérnek.
    A Fidesz által évek óta követelt 5%-os távhő ÁFA bevezetése 2010 jan. 1.-től, míg a támogatás megvonása ápr. 1.-től (nem tréfa, küszködjön az utód kormány, hehehe) lesz.
    Az idősek, kiskorúak védelméről szóló törvényt kétszer leszavazták, Mesterházival, Lendvaival az élen (azóta hány öreget öltek meg?), most megígérik. Be fognak terjeszteni egy rossz javaslatot, amit a Fidesz-KDNP nem szavaz meg (az MDF-SZDSZ “koalíció” igen), majd verik a mellüket.
    Az MSZP hazudós szóvivője elszólta magát (vastag a sminkje). Rövid szoci kampány ígért, amiben az elmúlt évek eredményeit fogják felsorolni (csepeli, baniko21, bolemann lajos, zed, katka kezdhetik). Ez esetben tényleg rövid lesz. Sajnos a kampány a szocik részéről a gyurcsányi féle gyűlöletkampány lesz. Tele rágalmazással, hazugsággal, amit ki tudnak találni (köteles beszéd, 23 millió román), miközben sorra kerülnek előzetesbe a tolvaj, gyilkos szocik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. magyarka szerint:

    „lolka:
    2010. január 23. 17:03-kor
    MIÉRT ÁLL IGY AZ ORSZÁGUNK A HAZÁNK A MI MAGYARORSZÁGUNK?-MIÉRT???…”

    Mert a nép, a vörös és narancssárga ködön át, húsz évig nem látta, hogy KISZ-fiúk játszanak a parlamentünkben.

    De nem kell már sokat várni, hogy a Jobbik helyre hozza, amit ők a piszkos kis játékukkal elrontottak.

  17. Öreg halász szerint:

    Magyarka, Te vagy a vörös köd maga. Akik azt hiszik, hogy a kommunistákból a kommunisták a kilábalás, azok benned és a jobbikban hisznek.

  18. Iványi Gabi szerint:

    matarka!

    Kezdesz hasonlítani csepelire! Demagóg, fenyegető, magyarellenes a szöveged. (A demokráciának vannak rosszul értelmezett követői! Ilyenek vagytok…ti is, az mszp is…és csodálkoztok, amikor összeboronálunk benneteket…A különbség csupán annyi: a mszp a hatalom megőrzéséért remeg, ti pedig a hatalom megszerzéséért…..az eszközök, módszerek szinte ugyanazok: durva, sértegető, túlkapásokra épülő…)

    Bízzuk már a “helyre hozás” előtt a döntést a választókra!….ezt, bármennyire furcsa: nem kerülhetjük meg!

  19. Iványi Gabi szerint:

    bocs..magyarka:-)

  20. magyarka szerint:

    Szerencsére az a kevés ember, aki rajtatok (pártkatonákon) kívül ide téved, láthatja menyire alaptalanok a vádjaitok. Semmivel nem tudjátok alátámasztani.
    Ha igazatok lenne, akkor ez nem okozna gondot.
    Írásaimat látva bárki láthatja, hogy én nem lehetek MSZP párti.
    Az MSZP szerint a Fidesz, hozta létre a Jobbikot
    a FIDESZ szerint az MSZP.
    Teljesen hülyének néztek mindenkit.
    Ebbe fogtok belebukni.
    Ezért fog a JOBBIK kormányozni.
    A Jobbik egyként kezeli az összes jelenlegi parlamenti pártot.
    Mert nincs lényeges különbség köztük.
    A jelenlegi parlamenti pártok mindegyike volt már kormányon.
    A Fidesz is.
    Jobb lett az országnak? Nem!
    Miért nem?
    Mert a Fidesz is csak jól megszedte magát, hogy neki is meglegyen a saját kis milliárdos gazdasági érdek csoportja, ahonnan visszacsurog a közpénz a pártvezető baráti körének.
    A Jobbik ezzel szemben, olyan törvényeket akar, ami végleg kizárja, hogy a közpénzek ellenőrizhetetlenül vándoroljanak a pártok zsebébe.
    A közpénz lenyúlása minősített, elévülhetetlen bűncselekmény lesz, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel is szankcionálva.
    És remélem, hogy sikerül ezeket a törvényeket visszamenőlegesen életbe léptetni.

  21. holló 2 szerint:

    csepeli!!
    csak nézd meg Avarkeszi vigyorát a Csepel újságban és olvasd el amit össze- vissza hazudik…..a nyalonc újságiró meg nem kérdeszte volna,hogy Avarkeszi elvtárs mit miért nemés mit miért igen szavazott meg ??? Lobbizott e a gerinc-utért,? hol az a nem kis pénz amit az északi területért kapott a kerület ? és még lehetne folytatni…..ez talán fontosabb kérdés mint a fideszt gyalázni, nem gondolod ??

  22. Magyar szerint:

    Azért ennek is érdemes lenne utána nézni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Magyar

    Makói gázfosztás!!! Tudjon róla minden Magyar!!!

    Gombostűt a tűpárnában.

    Magyarország földjének mélyén,
    Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi
    kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani
    Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív,
    húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez
    juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év
    alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz
    év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhető en
    felzárkózhatna a gazdag Európához.

    Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az
    Alföld mélyén többféle kincs lapul – olaj, gáz, termálvíz -, csak meg
    kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.

    Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában.. A
    Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt – saját állítása
    szerint – egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a
    600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld
    alatt.

    A cég – nem tudni hogyan és mennyiért – kizárólagos jogot kapott 35 évre
    a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére
    és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék
    bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e
    páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.

    Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki
    lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar
    gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne
    függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a
    béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.

    Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz.
    Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan
    szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg
    jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket
    meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös
    cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással
    szembenálló erői.

    Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de
    senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését.
    Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel
    vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak
    jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása
    az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék.
    Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.

    A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés tartalmáról. Van
    azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói
    gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az
    ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi
    hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni.
    Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó
    jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még
    nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.

    A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán
    vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre,
    sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát.
    Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben
    odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a
    fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.

    Küldd tovább mindenkinek!
    Tudjon róla minden Magyar!

    Juhász Ágnes Katalin
    ________________________
    Juhász Ágnes Katalin
    FŐGÁZ Földgázelosztási Kft.
    1117 Budapest; Budafoki út. 54.
    Tel: +36 20 778 0350
    Fax: +36 1 456 3986

  23. miska72 szerint:

    Na erre megint csak olyat tudok mondani, amit admin kicenzúrázna. 😉
    AkKor tudjátok, hogy mire gondolok. 😉

  24. csepeli szerint:

    Magyar: ez az iromány egy hoax, régóta terjed a neten. Az aláírójaként feltüntetett Juhász Ágnes Katalin cáfolta, hogy ő írta volna, és feljelentést tett miatta.

    A Falcon Oil valóban kutatott gázt Makó közelében (közösen a MOL-lal és az ExxonMobillal, találtak is, de megállapították, hogy túl nehéz felhozni, és felhagytak a fúrásokkal.
    http://nol.hu/gazdasag/felebredt_a_falcon_a_makoi_gazalombol

  25. csepeli szerint:

    Megjegyezném egyébként, hogy a Gyurcsány-kormány javaslatára 2008-ban az Országgyűlés emelte a bányajáradékot. Ez korábban egységesen 12% volt, most a kitermelés mennyiségétől függően 12, 20 vagy 30%. A Fidesz nem értett egyet a bányajáradék 20% fölé emelésével, mert szerintük az növelheti a gáz árát, és sehol a világon nincs 20%-nál magasabb bányajáradék.

    Az alábbi cikk még a törvény elfogadása előtti vitákról ír:
    http://www.fn.hu/uzlet/20070918/molt_vedi_banyajaradek/

    “Podolák György (MSZP) szerint a bányajáradékot emelni kell, csak annak mértéke kérdéses. Mint mondta, az a helyes, ha a bányavállalkozó által kitermelt szénhidrogénekből származó nagyobb haszonból az állam is nagyobb mértékben részesedik.

    Fónagy János (Fidesz) kifogásolta a bányajáradék emelését. Megjegyezte: ha nő a gáz ára, akkor a bányajáradékból származó bevétel is nő, mivel meghatározott százalékot kell fizetni. Úgy vélte, 20 százalék fölötti bányajáradékkal a világ egyetlen egy pontján sem lehet találkozni. Fónagy János szerint a magas bányajáradék egyik indoka az lehet, hogy a Molnak 15 éves megállapodása van arról, hogy mentesül a bányajáradék-emelés alól.”

  26. lolka szerint:

    Ha igy el jutottunk a gázig, akkor meg lehetne vizsgálni egy kicsit a bauxit bányákat is. Kinek a tulajdonában van és hogyan is került oda. Állitólag a Magyarországon kitermelt bauxit nagy része titán, ha kikerülne a nemzetközi tözsdére az államot igen csak helyre rakná anyagilag…talán…

  27. Papi szerint:

    magyarka!
    10:33.ás hozászolásodhoz!
    Veled is akár csak Vátesszel az a baj, hogy amit ez a mocskos tolvaj banda (Fletó – Libás kordon) szajkózott 8 évig, azt hajtogatjátok mint a papagáj! Nem számat semmi és senki nem számítanak az APEH a rendőrség a Keller féle “csodacsapat” vizsgálódásai amikor nem találtak semmit. Azért te is és nagyon sok Jobbikos ugyanúgy ahogy a maszop ti is ezt hajtogatjátok amit leírtál! Akkor miért csodálkoztok ha a Fideszesek arról beszélnek, hogy a Jobbikot a maszop támogatja?

  28. Hugi szerint:

    Magyarka csak egy ex-szoci, aki nem megvilágosodva lépett ki a sötétségbõl, hanem kiégve. Most nyomja primitív dumát, amit még Gyurcsánytól hitt el, de a Jobbikban is dogma.

  29. Gordon szerint:

    Persze. “Mindenki tudta, hogy ott van a gáz.” Pont ott, és pont olyan mélyen. Csak azt nem értem, hogy az ilyeneket mondó nagymagyar nagyokosok miért nem a gázmező megtalálása előtt mondták, hogy ott az energiaforrás.

    He-he. Azért mert gőzük sincs miről beszélnek. Ki lehet alkudni egy jobb szerződést is, de a demagógiát kerülni kellene.

  30. Nagyapó szerint:

    A makói gázmezőről tudott a kormány. A 80-as évek végén megállapították pontos helyét, több más gázlencsével együtt (pl. Halason). A kitermelést viszont nem tudta egyik kormány sem megoldani. Könnyebb eladni, mert az gyors bevétel. A kitermelt gáz csak a függőséget csökkenti, mert az EXXON világpiaci áron fogja nekünk is adni.
    Ugyancsak nagy energialehetőség a Tiszaalpáron feltárt, majd lefojtott kút, amelyik 1200 bár nyomású gőzt ad.
    De semmi pánik, mert a makói gázmezőt egy sámán, a magyarok nevében, visszafoglalta.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  31. magyarka szerint:

    Hugi:

    Ezt kifejtenéd bővebben?
    Ez a következtetést abból sikerült levonnod, hogy én egyszerre támadom az összes MSZMP utód pártot?

  32. gumi maci szerint:

    magyarka + csepeli = egykutya

  33. csepeli szerint:

    gumi maci = egy hülye

  34. gumi maci szerint:

    szelíd hüjének lenni sokkal szebb, mint agresszív barnás vörösnek

  35. csepeli szerint:

    gumi maci = agresszív hülye

  36. gumi maci szerint:

    csepeli!
    Úgy érzem telibe találtalak, te kis barnás-vörös pártkatona! Szaladj a kenyéradó gazdikádhoz, nyalogasd meg a talpacskáját, ő meg majd viszacirógatva megdicsér. Aztán vakkancs bele az éterbe egy-két barnás-vörös indulattól vezérelt baromságot! Na, pá!

  37. csepeli szerint:

    Télen és nyárban,
    a hóban és sárban,
    hős maci bátran a jó ügyhöz áll.
    Mindenki ébred,
    ha zendül az ének,
    hű macik víg dala biztatva száll.

    Rajta hát, bárhogy bömböl, tombol, zúg a víz.
    Bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackónép.

    Kiskoruk óta
    a titkuk a nóta,
    s a mágikus szörp is, a gumimacilé.

    Mindenkor győznek
    és bárkit lefőznek,
    ha harsona hív és megdobban a szív.

    Rajta hát, bárhogy bömböl, tombol, zúg a víz.
    Bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackónép.
    Rajta hát, bárhogy bömböl, tombol, zúg a víz.
    Bátor küzdelemre, harcra kész, ilyen a mackónép.

  38. Huba szerint:

    gumi maci!
    csepeli nem “nyalogatja kenyeradó gazdájának a talpacskáját”. Ő ennél már feljebb jutott.

  39. gumi maci szerint:

    Huba!

    Csepeli nagyon szenved! De tényleg, igazad lehet! Már a nyelve is barnás-vörös?

  40. csepeli szerint:

    ITT VAN A GUMIMACI
    http://www.youtube.com/watch?v=r0uR2cNaqdE&feature=fvw

    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci.
    Oh engem nyalni lehet mint, a gumi cumit
    én vagyok Gummy nyami cili culi gumimaci.
    Oh Yeah.

    Gummy Gummy Gummy Gummy Gumimaci
    Gummy Gummy Gummy Gummy Gumimaci
    Bai ding ba doli party
    Bamm bing ba doli party
    Breding ba doli party party pop
    Bai ding ba doli party
    Bamm bing ba doli party
    Breding ba doli party party pop

    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci.
    Oh engem nyalni lehet mint, a gumi cumit
    én vagyok Gummy nyami cili culi gumimaci.
    Oh Yeah.

    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Háromszor csak arra…
    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Pá-pá-dubi-dubi-nyamm-nyamm
    Háromszor csak arra…

    Gumi gumi gumi gumi gumimaci
    Gumi gumi gumi gumi gumimaci

    Én vagyok a gumimaci
    Gyere már gyere velem
    Gyere táncolj már kérlek
    Get get party pop.

    Én vagyok a gumicummi
    Cicci meg a kodile a mambó csoda
    Pápé gyere már
    és táncolj party pop.

    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci
    Oh engem nyalni lehet mint a gumi cumit
    én vagyok Gummy nyami cili culi gumimaci.

    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci
    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci
    Itt van a gumimaci, a nevem Gummy Gummy.
    Én vagyok gumi cumi cili cuci gumimaci
    Oh engem nyalni lehet mint a gumi cumit
    én vagyok Gummy nyami cili culi gumimaci.
    Oh Yeah.

    Party pop.
    Party pop.
    Party pop.
    Party pop

  41. csepeli szerint:

    Ezt nézd gumimaci:
    http://www.youtube.com/watch?v=gcqX4u4Zq94

    A refrén jól rádillik:

    Itt van az űbergagyi, leállt az agyalapi
    Úgy kell, mint frissenszedett porcukrozott kutyagumi
    Kapjuk az űbergagyit, szopjuk a hosszúcicit
    Akkor az édesapja húzott volna inkább gumit
    Oh jeah

  42. Vica szerint:

    Nohát csepeli! Van humorérzéked.
    Szomorú, hogy azt látom (néhány idióta hozzászólástól eltekintve) hogy sokan szeretnének tenni valamit ezért az országért, sokakat őszintén jó szándék vezet, és mégis folyamatosan megy a hajtépés, pedig lehet, hogy vannak köztünk néhányan, akiknek nem is nagyon van mit tépkedni…
    Miért nem lehet ekkora sz@rban összefogni és kirángatni az országot ebből a pocsék helyzetből?

  43. ződ szerint:

    Kedves Vica! Erre csak egy vicc, ha ismerős akkor bocsika! A pokolban áll három kondér, tele sz@rral. Benne emberek üldögélnek. Kérdik az főtörzsőrördögöt: Sok a baj velük? Jól elvannak mondja. Az elsőben németek. Nekik kint a tábla: Kilépni tilos! A másodikban oroszok. Nekik van a géppuska felállítva! A harmadikban magyarok. Velük van a legkevesebb baj. Ha valamelyik ki akar mászni a többi vsszarángatja!!!

Itt lehet hozzászólni !