Csepel.info

A Mansfeld családban szinte mindenki fodrász volt. A kis Péter szülei is. A Fő utcában béreltek egy helyiséget, s úgy tűnt, hosszú ideig ez adhatja a család megélhetését. A II. világháború után azonban államosították a fodrászatot, az édesanyja a Gellért szállóban kapott állást, az édesapja pedig a Rudas fürdőben. Aztán ahogy Mansfeld László, Mansfeld Péter öccse fogalmazott már a kilencvenes években: „az apánk eltűnt az életünkből”.

Amúgy Mansfeld László is fodrász lett. És, hogy mi lett volna Péterből? Az öccse szerint a fodrászat nem érdekelte, de például 1955-ben egymaga összeszerelt egy működő detektoros rádiót, így tévészerelőként, finommechanikai műszerészként el tudta volna képzelni a testvérét. Egyébként

ipari tanuló volt, amikor kitört a forradalom.

Mansfeld Péter nem az 1956-os forradalom miatt kapott halálos ítéletet, és azt is tudjuk, nem azért ölték meg a 18. születésnapja után, mert nagykorút már akaszthattak. Nem 1956-ért akasztották fel, bár tagja volt a Széna téri szabadságharcosok csoportjának, amelyet Szabó bácsi vezetett, de ott jobbára sofőrként szolgált.

Őt azért ölték meg 1958-ban, mert képtelenek voltak megtörni.

A bíróság elé többek között lopás miatt is került, de a legsúlyosabb vád a gyilkossági kísérlet volt. Kétségtelen, a társaival lefegyvereztek egy közrendőrt, s fogva tartották, ám állításuk szerint nem akarták megölni. Erre utal az is, hogy később cigarettával kínálták, s egy buszmegállóban magára hagyták. Mansfeldben persze dolgozott a bosszúvágy ’56-ért, a tervei között szerepelt például, hogy kiszabadítják a sógorát, akit a forradalom miatt börtönöztek be; de a legnagyobb bűne az volt, hogy a bírósági tárgyaláson sem tanúsított megbánást és folyamatosan ellentmondott a bírónak.

Első fokon életfogytiglani börtönt kapott, másodfokon viszont a dr. Vágó Tibor vezette testület halálra ítélete. Vágó nem mellékesen élete végéig a Legfelsőbb Bíróság testületének tagja volt, a bírók párttitkára. A tárgyaláson a következőkkel indokolta a halálos ítéletet: „A terhelt megnevelését már egy hosszabb időtartamú börtönbüntetéstől sem lehet várni”. Mondta mindezt egy 18 éves fiúról.

Manfeld Pétert 1959. március 21-én akasztották fel: 9 óra 22 perckor a Gyűjtőfogház melletti épületben hajtották végre az ítéletet. A korabeli jelentések szerint az orvos 9 óra 35 perckor állapította meg, hogy

„a szíve megszűnt dobogni. Felmerülő orvosi költség, 100 Ft”.

Mansfeld testét aztán a 301-es parcellába vitték és jeltelen sírba temették. A fiú édesanyja összeomlott a hír hallatán: nem tudta elképzelni, hogy mindez megtörténhet. Aztán értesítést kapott, hogy menjen el a Keleti pályaudvar melletti postára, mert csomagja érkezett. Elment. A fia nadrágját, ingjét és óráját rejtette a csomag, amiért fizetnie kellett. Két rossz cipő is volt a pakkban, de az nem volt ismerős neki. Valaki elvette az új cipőket, amit ő küldött a gyerekének, és a helyére két kopott, használt lábbelit tett.

Az inget aztán Mansfeld Péter öccse hosszú éveken át hordta: ilyenkor megnyugvást érzett és azt, hogy erősebb, mint valaha. Minderről Kósa Csabának mesélt, aki a kilencvenes években könyvet írt Mansfeld Péterről. Mansfeld László akkor már évek óta házalt a könyv ötletével, a kézirattal, de senki nem támogatta a kiadását.

A közvélemény igazán csak 1989-ben, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén ismerte meg Mansfeld Péter történetét, mindenkinek feltűnt, hogy csupán 18 évesen akasztották fel. Az öccse akkor a következőt nyilatkozta:

„Én csak egyet szeretnék: mondják ki hivatalosan: az én bátyám, a 18 évesen kivégzett Mansfeld Péter nem volt bűnös. Nem volt kötélre való gonosztevő.”

Kimondták. Hivatalosan is. Az édesanyja amúgy 1989-ben aludt el örökre. Abban az évben, amikor a fiának 31 év után igazságot szolgáltattak.

Forrás: Mandiner