Falus Ferenc: Orbán jövendölését a második hullámról nem kell elhinnünk, mert amiket eddig mondott, azok sem bizonyultak igaznak

Csepel.info, 444

Falus Ferenc az emlékezetes jeges locsolása után most szénné égeti magát egy május 1-jei nyilatkozatával. Akkor azt mondta, Orbán Viktor hazudik, amikor a koronavírus-járvány második hullámát október-november környékére jósolja. Az alábbiakban idézzük az ellenzék fő-fő járványügyi szakértőjét.

“Pont annyira megalapozott, mint ahogy azt mondta, hogy május 3-án tetőzik a járvány” – jelentette ki Falus Ferenc Orbán Viktor bejelentéséről idén május 1-jén, miszerint október-november körül visszatér a járvány. A volt tisztifőorvos szerint nyilvánvalóan hasra ütés alapján jelölte ki a kormányfő a tetőzést, és ugyanilyen hasra ütésszerű a második hullám időpontja is. 

“A kormány amúgy a járványügyi szempontból időben zárta le a határokat, és be az iskolákat, jegyezte meg. Így volt idejük arra, hogy beszerezzék a szükséges eszközöket, és felkészüljenek a tömeges megbetegedésekre. Arra a kérdésre, hogy Orbán azért mondhatta-e az október-novemberi dátumot, hogy addig fenntarthassa a veszélyhelyzetet, Falus úgy válaszolt, hogy

“fogalmam sincs, hogy miért mondja. Csak annyit tudok, hogy amit most mond, azt nekünk nem kell elhinnünk, már csak azért sem, mert amiket eddig mondott, azok sem bizonyultak igaznak.”

Szerinte a veszélyhelyzet fenntartására semmi szükség, “elkölthettek idáig több százmilliárd forintot beszerzésekre, amelyekkel egyébként nem számoltak el, de most már ezen is túl vannak,” tette hozzá.” – írta a 444.hu oldal 2020. május 1-jén.

Csepel.info

12 hozzászólás “Falus Ferenc: Orbán jövendölését a második hullámról nem kell elhinnünk, mert amiket eddig mondott, azok sem bizonyultak igaznak” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Igazi “szakember”! Már 10 éve lejárt az orvosi engedélye. A baloldal járványügyi szakértőként szerepelteti, pedig már nem is dolgozik orvosként, pontosabban: nem is dolgozhat, hiszen nincs engedélye.😀

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. kormánypárti szerint:

    Falus megbukott a kötelező továbbképzés vizsgáján és elvesztette az orvosi engedélyét, mivel nem tudott elégséges választ adni fontos szakmai kérdésekre. Talán tanulni kellett volna, felkészülni a számonkérésre. A sikertelen diploma-megújító vizsgát követően politikai pályán igyekezett érvényesülni, azonban arra is alkalmatlannak bizonyult, a vizes vödrös performansza csak hab a tortán. Egy többszörösen bukott, leszerepelt ember próbálja meg most az észt osztani, a hiteles szaktekintély látszatát kelteni (feltehetően jó pénzért). Ne dőljünk be!

  3. Előd Erika szerint:

    Nagyon csodálkozom, mert mindenki tudja, a kórházak is bizonyíthatják, hogy igenis itt van a második hullám. Ismerőseim is megfertőződtek. Talán jobb “félni, mint megijedni”. Senkinek nem árt, ha maszkot visel.

  4. Tóth kati szerint:

    És ez az ember volt gyurcsányék idején az országos tiszti főorvos.Mi lenne most itt,ha ő vezetné a védekezést,és horvát ágika lenne az eü miniszter?Egyébként enbek a demens baromnak 10 éve nincs meg a diplomája.Lejárt neki.

  5. Tóth kati szerint:

    Jellemző a baloldalra,hogy egy ilyen senki a járványügyi szakértőjük,nem beszélve a nagyeszű kórozsról.

  6. 2020. MAGYARORSZÁG: RENDHAGYÓ NYÍLT-KÖVETELÉS a FELCSÚTI TOLVAJTÓL és ORSZÁGRONTÓ SLEPPJÉTŐL!!!…- mert ORBÁN a VÍRUS 3.

    Követeljük a dilettáns módon bevezetett magyarországi korlátozások által előidézett elszegényedésért, horribilis károkért az ismert közpénz-milliárdos politikus-bűnözők általi kárpótlást!!!…- és a szemtelenül nagy profitot generáló adócsaló multik, NER-es cégek 100%-os megadóztatását!!!
    Nem hagyjuk/hagyhatjuk, hogy offshore cégekbe menekítsék ki a MAGYAR EMBEREK PÉNZÉT és ELSÍBOLT JAVAIT!!!
    Mi magyarok vagyunk!!!…- nem pedig rabszolgák!!!
    Követeljük a szólás-szabadságot!!!
    Követeljük az írás-szabadságot!!!
    Követeljük a magyar érdekeket szolgáló és védő médiát!!!
    Követeljük az idegen bankok, alapítványok, pénzmosodák államosítását, hogy csökkenteni lehessen a világhírhedt, nemzetrontó korrupciót!!!
    Követeljük az egészséges élelmiszerek árának a magyar valós átlagjövedelemhez (125.000.-Ft!!!) való igazítását és adómentessé tételét!!!…- szem előtt tartva a megyénkénti drasztikus és szégyentelen az életminőséget nagymértékben aláásó eltéréseket is!!!
    Követeljük, hogy a nép által megválasztott képviselők igenis ALÁZATOS MÓDON és TISZTA SZÍVVEL SZOLGÁLJÁK MAGYARORSZÁG és a MAGYAR EMBEREK ÉRDEKEIT (MINISZTEREK=MINISTRÁLÓK=SZOLGÁLÓK!!!)!!!…- ne pedig leuralják és kirabolják őket!!!

    Szerrel és tettel: PáLoS TReND
    https://www.youtube.com/watch?v=mtHwBhjXeK0
    https://www.youtube.com/watch?v=W6DShLlS3I0
    https://www.youtube.com/watch?v=_udXWtinoe8

  7. Nagyapó szerint:

    MaGYaR PáLoS TReND! Több szemetet nem tudott összelapátolni? Ajánlom Kórozs, Gyurcsány(i), Arató, Szél, stb. összest.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. apostolos szerint:

    Már megint itt van? Azt hittem, hogy bevitték? Ja, nem tudják, mert a bohóc bezáratta, hátha lehet belőle valami vastag ingatlanmutyi.

  9. PáLoS TReND szerint:

    Nagyapó!
    Az állandóan beszúrt idézetet – “A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.”- próbáld előadni az ex KISZ tag őskomcsi fidesznyikeknek!!!…- élén a felcsúti cion-bolsevik ügynöknek: Győri Gáborodnak, alias Orbán Viktorodnak!!!
    Hátha utána már a temetésedre sem lesz gondod!!!😀

  10. Nagyapó szerint:

    PáLoS TReND! Lumpen prolival nem tegeződöm! Szövegének annyi értelme van, mint Szeretett Vezérének,a ripacs Gyurcsány(i)nak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Nem is…- ahhoz neked még érned és nemesednek kell!😀
    Én tegezlek.
    Gyurcsány igazságbeszéde pedig, akárhogy is fáj az a magadfajta fidesznyikes nyögve nyelőknek, hazudozóknak, rendhagyó és kultikus marad immár mindörökre.

  12. PáLoS TReND szerint:

    A TITKOS ILLUMINÁTUSOK TORZ és GNÓM UZSORÁSAINAK a LEGNAGYOBB PROFITOT TÖBBEK KÖZÖTT az ÖSSZES LÉTEZŐ NEMZETKÖZI EGYEZMÉNYT és ISTENI TÖRVÉNYT FELRÚGVA a MAGZATOK SZERVKERESKEDELME is JELENTI!!!
    https://t.me/BrainlessChanel/8131?single

Itt lehet hozzászólni !