A Csepel nyerte a XXI. kerületi rangadót

Pestifoci.hu, Mr.Gabee, Csepel.info

Csepel – Csep-Gól helyi rangadót rendeztek a BLSZ I. 12. fordulójában. A mérkőzésre közel 200 látogattak ki, látványos volt, ahogy a járványügyi szabályokat betartva megfelelő távolságot tartottak egymástól a szurkolók.

A pályán nem volt távolságtartás, mert a játék többnyire a vendégek térfelén zajlott, nem is maradt el a Csepel FC sikere, még ha csak egygólos lett is.

Már a 6. percben majdnem vezetést szerzett az esélyesebb Csepel FC, Mankó Dávid 18 méterről, szabadrúgásból a balkapufát találta telibe. Jó volt az alaphang, a folytatásban viszont bár végig támadásban volt a hazai csapat az utolsó cselekbe, passzokba, átvételekbe hiba csúszott. Keményen védekezett Federico Groppioni csapata.

A gyors kapufát követően a 44. percben állt a legközelebb a Csepel a gólhoz,  Bencze Márton egy szép csel után 12 méterről lőtt kapura, Kovács Dániel óriásit védett lábbal a bal sarok elől.

A második játékrészben ugyanaz folytatódott, mint az elsőben, mélyen védekezett a Csep-Gól, támadott a Csepel. Kovács Dánielnek egyszer kellett védenie, kitornázott egy kapura emelt labdát az 53. percben.  A fordulatot az 55. perc hozta el,Szabó Ádám megkapta második sárga lapját és ezzel kiállt. Ezután nehéz volt elképzelni, hogy a hazai csapat egy találatot sem fog begyötörni. Nem is kellett rá sokáig várni, 10 perc múlva Németh Zoltán beadásába Baksa Ákos fordult bele úgy, hogy az a könyökén módosított irányt. Jogos volt a büntető, amelyhez Teplán János állt oda és magabiztosan lőtt a kapu jobb sarkába.

A hátralévő időben végig a hazaiak támadtak, a Csep-Gólnak csak a végén volt egy ígéretes helyről elvégzett szabadrúgása, igaz, ha azt jól kivitelezték volna, akár egy pontot el is csíphettek volna.

Volna helyett viszont a vanon van a lényeg: A Csepel hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a hősiesen védekező szomszéd felett.

Egy hozzászólás “A Csepel nyerte a XXI. kerületi rangadót” bejegyzésre

  1. Bhu szerint:

    Anyatok picsajat

Itt lehet hozzászólni !