Lecsaptak a rendőrök egy csepeli dílerre

Blikk

Elfogtak egy dílert a rendőrök, akinél pénzt, marihuánát és kokaint is találtak. A hatóság azért tartott nyomozói kutatást, mert egyes információk alapján kiderült, hogy a 40 éves férfinak kábítószer van a birtokában.

Október 21-én kutatták fel a díler otthonát, ahol igen sok dologra bukkantak az egyenruhások: mintegy 400 ezer forint készpénzt, kokaint, marihuánát és kábítószer adagolásához, valamint értékesítéséhez használt eszközöket – mérleget, alufóliát, őrlőt – foglaltak le.

A férfit elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ott pedig kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Később a kihallgatását követően R. Zsoltot, aki a megalapozott gyanú szerint a lakásában talált kábítószert árusítás céljából tartotta magánál, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság október 24-én elrendelt. – írja a Police.hu.

 

Itt lehet hozzászólni !