Csepel új buszokat kap a kormánytól

Mr. Gabee, Csepel.info

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Budapest fejlesztésének és támogatásának részeként a kormány 100 százalékos finanszírozásával forgalomba áll 30 darab vadonatúj korszerű autóbusz a Budapest és elővárosi közlekedésben

– jelentette be kedden Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Hozzátette, 27 busz már itt van a fővárosban, 3 október végéig érkezik meg. Emellett a Volán-csoport további 30 buszt is beszerez, amelyek nem a fővárosban közlekednek majd.

A 60 DARAB MERCEDES-BENZ CONECTO G TÍPUSÚ BUSZ BESZERZÉSÉHEZ A KORMÁNY 6 MILLIÁRD FORINTOT BIZTOSÍT.

Ezek akadálymentes, légkondicionált, fedélzeti utastájékoztató képernyőkkel és kamerákkal, valamint utasszámlálóval ellátott, környezetbarát járművek, amelyek egyszerre 120 utast tudnak szállítani – ezek közül 37 az ülőhely –, az összes busz új generációs, környezetbarát csuklós busz. A 6 hengeres, 360 lóerős dízelmotorok a legmagasabb környezetvédelmi követelményt támasztó Euro-6D környezetvédelmi normának is megfelelnek – fogalmazott az államtitkár.

A buszokban van magyar hozzáadott érték is: a biztonsági, a diagnosztikai, az utastájékoztatási rendszert és a zárt vezetőfülkét Debrecenben, a magyar szállítónál építik a buszokba.

Csepel, Rákosmente, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Pécel, Gyál és Szigetszentmiklós örülhet

A most beszerzett buszok a menetrendszerű fővárosi buszközlekedés részei lesznek: a 169-es, a 84-es a 89-es és a 94-es buszok vonalain közlekednek majd

Csepelen, Rákosmentén, Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, vagyis a 17., a 18. és a 21. kerületben szállítják az utasokat, és kiszolgálják Pécel, Gyál és Szigetszentmiklós agglomerációs vonalait is – mondta Fürjes Balázs. A kizárólag kormányzati forrásból beszerzett 60 darab új busz hetente 400 ezer utast szállít majd Budapesten és az agglomerációban.

Vitézy Dávid a következő közvéleményt osztotta meg oldalán

🚌30 darab új, Euro6-os, környezetbarát, alacsonypadlós, klimatizált csuklós Mercedes-buszt adtunk ma át Budapest és az agglomeráció utasai számára Fürjes Balázs Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral, Homolya Róbert MÁV elnök-vezérigazgatóval és Pafféri Zoltánnal, a Volánbusz vezérigazgatójával.

🚌 Az új járművek Budapesten a XVIII. kerületben és Gyálon (55, 84E, 89E, 94E vonalakon), a XVII. kerületben és Pécelen (169E vonalon), illetve Csepelen és Szigetszentmiklóson állnak forgalomba (38, 238, 278, 279, 280-es vonalakon).

🚌 Új kék buszok, melyeket kormányzati támogatásból a Volánbusz vásárolt, és egyszerre szolgálják Budapestet és az agglomerációt. Állami megrendelésre, a Volánbusz Zrt. üzemeltetésében közlekednek a fenti vonalakon, de felszerelve FUTÁR utastájékoztató rendszerrel és a BKK – Budapesti Közlekedési Központ budapesti jegy- és bérletrendszerének részeként. Jó példái annak, mennyire fontos a regionális együttműködés a közösségi közlekedésben, amiről éppen napra pontosan 10 évvel a BKK megalapítása után a sajtótájékoztatón is beszéltem.

🚌Ahogy a sajtótájékoztatón Fürjes Balázs is kiemelte: Budapest közlekedési problémáinak megoldásához a külső kerületekben és az agglomerációban a közösségi közlekedés versenyképességét javítanunk kell. Az elővárosi buszflotta megújításán túl ehhez járul hozzá a hévek és a vasút fejlesztése is. Ahogy a mai sajtótájékoztatón elmondtam: az agglomerációból ma 10-ből 3-an használják csak a közösségi közlekedést, míg Budapestről 10-ből 6-an. Elemi érdek a főváros és az agglomeráció számára is, hogy javítsunk ezen – ennek érdekében zajlik a Déli Körvasút fejlesztése, a hévek megújítása, számos vasútfejlesztés előkészítése és az agglomerációs buszflotta fejlesztése is ezért fontos. A Budapest Fejlesztési Központban a MÁV-val és a Volánbusszal közösen dolgozunk azon, hogy a regionálisan egységes tarifarendszert is mihamarabb megvalósítsuk, ahogy erről ma Homolya Róberttel közösen beszámoltunk a sajtó számára.

🚌 A Mercedes-Benz Conecto G városi csuklós buszok megvásárlására idén márciusban szerződött a Volánbusz az ITK Holding leányvállalatával, az Inter Traction Electrics Kft.-vel. A Törökországban készülő, végig alacsonypadlós, légkondicionált buszflotta gyártása zajlik, várhatóan mindegyik forgalomba áll még ebben az évben. A 37 ülő- és 84 állóhelyet kínáló csuklós buszok akadálymentesek, kerekesszékkel vagy babakocsival is igénybe vehetők, hasonlóak a BKV és a VT Arriva által Budapesten már működtetett Mercedes Conecto G csuklósokhoz. A hathengeres, 360 lóerős dízelmotorok a legkorszerűbb, Euro 6d környezetvédelmi normának is megfelelnek. A buszokba néhány biztonsági, diagnosztikai, utastájékoztatási rendszert és a zárt vezetőfülkét Debrecenben, a magyar szállítónál építik be, itt történik a forgalomba helyezés is, így hazai hozzáadott érték is van a járművekben.

🚌A Kormány nem csak az állami tulajdonú Volánbusz flottájának megújításához járul hozzá Budapesten: ugyanilyen Mercedes Conecto autóbuszokból 34 darab áll gyártás alatt a BKV Zrt. számára, melyek néhány hónapon belül állnak forgalomba és melyeket 100%-ban a központi költségvetés finanszíroz.

4 hozzászólás “Csepel új buszokat kap a kormánytól” bejegyzésre

  1. kismiska szerint:

    Le mertem volna fogadni hogy szó szerint átveszik a Fürjes szavait-de a felsorolt járatszámú buszok közül melyik is jár Csepelen?

  2. Mr.Gabee szerint:

    Köszi a jelzést. Bővítettem a bejegyzést, amiben választ kapsz kérdésedre

  3. robi szerint:

    Ezek a járművek az elővárosi közlekedést segítik.
    Természetesen, ha egy csepeli lakos kimegy Szigetszentmiklósra meglátogatni az anyóst, akkor ő is részesül a kormány beruházásából.

  4. Gary Ridgway szerint:

    Új? “R”-es rendszámmal?

Itt lehet hozzászólni !