Kvassay Jenőnek és Sajó Elemérnek állítanának emlékművet

csepel.hu

Csepel képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött arról, hogy támogatja a Kvassay Jenő és Sajó Elemér emlékhelyének létesítését. Az önkormányzathoz Molnár Sándor, a Kvassay Jenő Baráti Társaság képviselője fordult.

A társaság azt szorgalmazza, hogy a két kiváló vízügyi szakembernek, akik jelentős érdemeket szereztek ‒ többek között ‒ a Kis-Duna szabályozásában, állítsanak emlékhelyet. Ennek helye egyelőre nem pontosan meghatározott, de a tervek szerint a Kvassay-zsilip közelében lenne.

Hogyan alakult a társaság?

A Kvassay Jenő Baráti Társaság az egykori Kvassay Jenő Műszaki Szakközépiskola korábbi tanáraiból, diákjaiból, vízügyes dolgozókból és családtagjai- ból verbuválódott. Fő tevékenysége az iskola szellemének megőrzése és a természetjárás. Az intézményben átszervezések kezdődtek 2000-ben, majd a fővárosi közgyűlés 2007-ben jogutóddal megszüntette. Az iskola udvarán álló Kvassay Jenő mellszobrát az őrbottyáni Kvassay Jenő Általános Iskola elé helyezték át. A jeles vízügyi mérnök az őrbottyáni temetőben nyugszik, és szintén itt helyezték végső nyugalomra Sajó Elemért. Sírjuknál minden évben megemlékezést tartanak.

A Kvassay-zsilip mellett

Molnár Sándor érdeklődésünkre elmondta, hogy civil kezdeményezésüket támogatja a Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke, valamint Kvassay Jenő és Sajó Elemér családjának leszármazottai. A Közép-Duna-völgyi Igazgatóság tervében szerepel, hogy Sajó Elemérről neveznék el az épülő, új tassi zsilipet. A két vízügyi mérnök emlékművének végleges helyét még nem jelölték ki, de a legjobb megoldás az lenne, ha a Kvassay- zsilip szomszédságában, a csepeli oldalon állítanák fel. Ezen a területen jelenleg építkezések folynak, a közelben fog állni az új atlétikai stadion. A környéket teljesen átépítik, parkosítják, a Kis-Duna két oldalát gyalogos és kerékpáros híddal kötik össze. Egyelőre keresik a szponzort, aki az emlékmű elkészítését finanszírozza.

Vízügyi szakemberek

Kvassay Jenő (1850–1919) nevéhez fűződik a vízjogi törvény megalkotása, valamint az Országos Halászati Felügyelőség és a Közegészségügyi Mérnöki Szolgálat megszervezése. Kezdeményezte a balatoni kikötők és a Csepeli Nemzeti Szabadkikötő megépítését, szorgalmazta a dunai vízi közlekedés fejlesztését és a Soroksári-Duna szabályozását. Róla nevezték el a Duna szétágazásánál megépített Kvassay-zsilipet. Sajó Elemér (1875–1934) Kvassay utódjaként a magyar vízügyi szolgálat vezetője volt. Számottevő szerepe volt a soroksári Duna-ág rendezési munkáiban. Irányította a Kvassay-zsilip építési munkálatait, és a csepeli szabadkikötő igazgatóságának helyettes vezetője volt.

Csarnai Attila

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !