Balaton utcai robbanás: több százmilliós a kár

Inforádió

Fotók: Mihádák Zoltán (Inforádió.hu)

Akár 200-300 millió forintba is kerülhet a Balaton utcában kigyulladt ház helyreállítása; egy bölcsődét és egy óvodát be kellett zárni a baleset miatt – mondta Rogán Antal (Fidesz), az V. kerület polgármestere.

A polgármester elmondta: a robbanás után kigyulladt és megsérült ház miatt le kellett zárni a Balaton utcát és – a statikai véleménytől függően – addig nem is lehet megnyitni, amíg a területet nem rendezték.

Zárva kell tartani egy, a ház szomszédságában lévő épületet is, amelyben a kerület legnagyobb óvodája és egy bölcsőde is működik. Emiatt valószínűleg segítséget kell kérnie az önkormányzatnak egy másik kerülettől, hogy a gyermekeket elhelyezhessék a kárrendezés idejére, amely az előzetes információk szerint két hetet is igénybe vehet – mondta a polgármester.

Rogán Antal szerint a terület rendbehozatalának költsége 100 millió forint alatt lehet, a ház ötödik emeletének átépítése, a támfal kijavítása pedig 200-300 millió forintba is kerülhet.

Az önkormányzat minden segítséget megad a lakóknak, és – bár a társasházban csak hétszázalékos tulajdonrésze van – valószínűleg átvállalja majd a helyreállítás költségeit – tette hozzá.

A kerület csak 10-12 károsultat tud elhelyezni, ezért segítséget kérnek a fővárosi önkormányzattól is.

A polgármester – mint beszámolt róla – összehívta a védelmi bizottság ülését, amely után tájékoztatót tart a témában.

Péntekre virradó éjjel történt a robbanás a Balaton utcai ötemeletes lakóházban, a balesetben négyen megsérültek, egyikük állapota válságos.

A tűzoltók az épületet kiürítették, és oda a mintegy százötven lakó egyelőre nem is térhet vissza – mondta az MTI-nek Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője.

Az ötödik emeleti erkélyről egy nőt emelőkosárral menekítettek le, füstmérgezés gyanújával. Két további lakó szintén füstmérgezést kapott.

A robbanás és tűz következtében a ház legfelső szintjének nagy része megsemmisült, életveszélyessé vált. A környező házak ablakai betörtek, az utcára került nagy mennyiségű törmelék miatt 15-20 ott parkoló autóban kisebb-nagyobb kár keletkezett.

inforadio.hu

4 hozzászólás “Balaton utcai robbanás: több százmilliós a kár” bejegyzésre

  1. Lexon szerint:

    Nem tudtam, ez a cikket miért jelenteti meg a csepel.info, a “csepeli hírblog”.
    Hát persze, Rogán… 😀

  2. Földhözragadva szerint:

    Ha nem ő lenne a polgármester, már rég felrobbant volna a ház. Kiemelekedően teljesít, jeles…:)

  3. baniko21 szerint:

    Eszeteknél vagytok! Egy ilyen hír és annak következményei egyáltalán
    nem alkalmasak, hogy ebből is politikai vita kerekedjen. Gondoljátok
    magatokat azoknak a helyzetébe, akik nem tudnak a saját lakásukba
    lakni, kisnyugdíjasok, kevés keresetüek és mindenük ott maradt a
    lakásokban. Rogánnak ehhez mi a fülem köze van? Meg az mszp-nek,
    vagy bármelyik pártnak? Ez egy tragédia.

  4. csepeli szerint:

    baniko, úgy látszik, nem akarod észrevenni, hogy ez a hír egyedül azért került ide a csepel.infóra, hogy ArRogánt lehessen fényezni vele.

Itt lehet hozzászólni !