Bagdy Emőke: Erőszakos nyomulás jellemzi a genderideológiát

Híradó

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus szerint veszélyt jelent a genderideológián alapuló érzékenyítés a kicsik számára. Úgy gondolja, hogy az Európa-szerte terjedő radikális ideológia kirekesztő és megbélyegző, miközben szembemegy a tudományos tényekkel.

Az ismert pszichológus azután került a támadások kereszttüzébe, miután a Meseország mindenkié című könyv kapcsán számos tudományos tényt felsorolva az óvodáskori érzékenyítés veszélyeire hívta fel a figyelmet.

A szakma mintegy ezer képviselője állásfoglalást tett közzé, amelyben teljes mellszélességgel kiálltak a botrányos mesekönyv mellett. Ezenfelül Bagdy Emőke állításait szakmaiatlannak és a tudomány jelenlegi álláspontjával ellentétesnek tartották.

Bagdy Emőke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásában érvekkel támasztotta alá álláspontját, hogy miért tartja veszélyesnek azt az ideológiát, amely azt hirdeti, hogy nem kell építeni a biológiai nemre, hanem hagyni kell azt  kisgyerekre.

Ezzel az a probléma, hogy tízéves korig egy gyerek önismerete hiányos, amelyet a szakirodalom „önismereti zárlatnak” nevez, ráadásul a 3–6 éves kor egy nagyon érzékeny időszak.

Ebben a korban a kisgyereknek nincs realitástudata, fantáziavilága valóságérzék nélkül fogadja be az élményeket, és egyáltalán nem mindegy, hogy mit „öntünk” a kisgyerek lelkébe ekkor

– hangsúlyozta a pszichológus. Egy meséskönyv szereplőivel a gyerek azonosul, mintát jelentenek neki, és ez a bevésődés jóval hosszabb lehet, mint maga a mese élménye. Így a mesék nem csupán érzékenyítenek, hanem formálnak is.

Az azonosulás egy nagyon különleges lelki mechanizmus, belénk van programozva. Ez az azonosulási folyamat a nemi viselkedést is meghatározza.

A határok kiszélesítése

Bagdy Emőke a genderideológiáról elmondta, hogy egy Európa-szerte „lázasan zajló gondolatrendszer”, amely a határokat tágítja. Ez a mostani uralkodó koncepció nem fogadja el a többség álláspontját. Hangsúlyozta, hogy

egyetért az elfogadás, a tolerancia fontosságával, de úgy vélte, hogy nem óvodáskorban kell ilyen mélységű ideológiával terhelni a gyerekeket.

Később lehet toleranciára és befogadásra nevelni, amikor a gyerek már rendelkezik társas együttműködési felelősséggel, de nem óvodáskorban, amikor az önismeret még hiányos.

Elmondta, hogy mélységes szomorúsággal töltik el a személyét ért támadások és minősítések. Úgy vélte, hogy vissza kell találni az egymás tiszteletén alapuló kommunikációs viselkedési formákhoz, a kulturált párbeszédhez, máskülönben a viták elfajulnak.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Forrás: Híradó

 

2 hozzászólás “Bagdy Emőke: Erőszakos nyomulás jellemzi a genderideológiát” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Az összes homofób idióta ugye visszautasítja majd, hogy egy meleg – leszbikus orvos mentse meg az életét? Költői…

  2. ábelkedvenc szerint:

    “egyetért az elfogadás, a tolerancia fontosságával, de úgy vélte, hogy nem óvodáskorban kell ilyen mélységű ideológiával terhelni a gyerekeket.”
    Itt a hazugságotok lényege!
    A gyermek születésétől tartja természetesnek a környezetét, születésétől elfogadó! Pont h így kéne hagyni, rögzüljön benne, h ezzel nem kell foglalkoznia, mert ez nem minősíti társait. Van olyan is, ilyen is amolyan is. Egy kisgyermek az óvodában (ha időben kerül oda és nem hülye szülőktől), meg sem kérdezi, h akivel játszik az cigány-e… Ezt változtatnátok ti át homofóbbá, idegengyűlöletté, azzá, h ne az emberekkel, barátjaival, játékaival könyveivel foglalkozzon, hanem azok lábainak számával, bőre színével, származási helyével…
    Arról meg nem is szóltok, mert lényegetek a hazudozás, h a könyvben jelölve van, h hány évesekhez szól éppen az a mese!

Itt lehet hozzászólni !