Mr.Gabee, Csepel.info
Csepel egyik leghíresebb sportolójának, a most 75 éves Buzek László röplabdázónak meseszerűen indult a pályafutása: 17 éves korában már a felnőtt csapatban játszott, hamarosan válogatott lett, sokak szerint pedig a valaha élt legjobb magyar férfi röplabdás.
1962 és 1982 között játszott a Csepelben, amellyel tízszer lett bajnok, tizenegyszer pedig a Magyar Kupát is elnyerte. A Kupagyőztesek Európa Kupájában második hely 1973-ban. A válogatottal az Európa-bajnokság negyedik helyezettje lett 1977-ben. Gyerekkora óta Csepelen, a Béke téren lakik. A középkorúak és idősebbek felismerik az utcán. A hatalmas termetű játékos jókedvű, de kicsit lomha a járása.
Az alábbiakban egy 2019-es riportot közlünk:
Hogy van az egészsége?
Csípőprotézist kaptam 2015-ben, térdprotézist pedig 2016-ban. Ez a versenyszerű röplabdázás átka… Más korombeli röplabdás is így járt. A műtétem előtt nem tudtam kerékpárra szállni, és a séta is nehezemre esett. Egy jó orvos vett kezelésbe, s már egészen rendben vagyok. Pár évvel ezelőtt négyszer is átúsztam a Balatont a hagyományos versenyen, utoljára 2015-ben. A Csepeli strandra is jártam úszni. Mostanában rendszeresen kerékpározok: naponta Budára kerekezek egy barátomhoz, akinek besegítek a munkában: különféle szórólapokat fénymásolunk. Aztán a tököli parkerdőbe járok hétvégenként, ami oda-vissza 35-40 kilométer. A sport az életem része maradt.
A tévében is követi az eseményeket?
Hogyne! Minden sportközvetítést megnézek. Legutóbb a női és férfi kézilabdások Bajnokok Ligája döntőjét figyeltem, de kár, hogy a hazai csapatokban kevés a magyar játékos. A férfi röplabdások gyengélkednek, a nők jobbak. Szerencsére sok az utánpótláskorú, ők még többre vihetik.
Ugye, az EB negyedik hely volt a legjobb magyar röplabdás eredmény utoljára?
Igen, de akkor azt mondták: hogyhogy csak negyedikek lettünk? A mostaniak a legjobb tizenkettő között sincsenek. Akkoriban nagyon erősek voltak az oroszok, lengyelek, románok, csehek, keletnémetek.
Hogyan sikerült sokszoros magyar bajnoknak lenni?
A csepeli sportpályán nőttem fel, ismertem mindenkit. Gyerekként labdaszedő voltam a focimeccseken Kóczián Antalék idejében. Eleinte magam is fociztam – kapus voltam –, aztán a röplabdánál kötöttem ki, mert ahhoz volt nagyobb tehetségem. Hetente kilenc edzésem volt, ebbe a válogatottal való készülés is beleszámít. Kemény csatákat vívtunk a Dózsával, Honvéddel. De a Csepel volt a legjobb csapat! Igazi baráti táraságot alkottunk: segítettünk egymásnak, és semmi féltékenységet nem éreztünk másokkal szemben.
De Buzek Lászlót ismerték el a legjobbnak…
Ez úgy történt, hogy ha bajban voltunk, a társak általában nekem adták fel a labdát, mert én voltam az első ütő, és tudták, hogy keményeket ütök. Persze, ha jól ment a csapatnak, akkor megoszlott a játékosok között a felelősség. Kiváló játékosaink voltak. Policsányi Pisti, Tóth Tibi és a többiek…
Milyen gyakran találkoznak?
Rendszeresen összejárunk. Van egy csepeli társaság, amelyik évente négy-öt alkalommal találkozik Csepelen. Egy másik csapathoz egykori válogatottak, más klubok játékosai, játékvezetők tartoznak. Egy harmadik csoportot Dávid László korábbi csepeli és honvédes röplabdás szervezi.
Szokott még eljárni a csepeli sportpályára?
Manapság nem, mert nagyon siralmas állapotban van. Sajnálom, hogy a klub így néz ki, hiszen korábban élénk és magas szintű sportélet folyt itt. Nem értem, hogyan süllyedt le idáig a klub. Emlékszem, a mi időnkben, amikor Brezsnyev szovjet pártfőtitkár Csepelre jött, és a sportpályán kikötött, azt előtte egy vagy másfél hónappal bezárták, és mindent felújítottak, átfestettek, minden a helyére került, virágok ragyogtak a környéken. De Kádár János is többször megfordult a sportpályán, amikor munkásgyűléseket hívtak össze. Mi ennek nagyon örültünk, mert a bezárás után mindig egy vadonatúj csarnokot és pályákat kaptunk vissza.
