Ezért utálja az autósokat: Karácsony Gergely nem tudta megszerezni a jogosítványt

Magyar Nemzet

Sokak szerint ezért sem kedveli az autósokat a főpolgármester, ezért is próbálja a lehető leginkább kiszorítani őket. Az egykori gépjárműoktatók szerint folyton bizonytalankodott, sőt félt autóvezetés közben, ezért kellett többször is megbuktatni.

Aztán a sokadik hiábavaló próbálkozás után örökre lemondott a jogosítványról. Közben meg kitalált egy mesét, hogy miért is nem akar autót vezetni.

Nyilvánvalóan valamiféle zsigeri ellenszenv vezeti a főpolgármestert az autósokkal kapcsolatban. Soha egyetlen gondolata nincs arról, hogy az ő életüket könnyítse vagy, hogy gyorsítsa az akadozó forgalmat. Ebben nagy szerepe kell legyen annak, hogy képtelen volt jogosítványt szerezni.

Pedig többször is nekifutott. A Ripost információi szerint a KRESZ vizsgán, – itt sem elsőre – még valahogy, a lécet súrolva átbirkózta magát, de aztán csúnya kudarc lett a vége.

Az oktatók, – akiket sikerült megtalálnunk – kint a forgalomban, a gyakorlati oktatáson láthatták Karácsonyt. Főként arra emlékeznek, hogy folyton bizonytalankodott. Nem merte felvenni a tempót, késve döntött egy útkereszteződésben, nem tudta eldönteni, hogy kinek van előnye. Egyszer még arra is rákérdeztek, hogy minden rendben van-e a szemével, tényleg megkapta-e az orvosit.

„Olyan volt, minta nem látna rendesen.” – idézte fel az egyik gépjárműoktató.

Nem csoda, hogy többször is bukás lett a vége, egyetlen oktató sem merte vállalni a rizikót, hogy jogosítványt kapjon. A Ripost forrásai bizonytalanok abban, hogy hányszor is bukott meg Karácsony a vizsgán. De hogy többször az biztos. Kétszer biztosan, ez bizonyítható, de van, aki szerint négyszer is nekiszaladt, mert másik iskolában is próbálkozott, hátha nem vele van a baj, de hiába.

Mindig bukás lett a vége. A nyilatkozók szerint ugyanaz volt a baj minden alkalommal. Karácsony félt és bizonytalankodott, nem tudott egyértelmű döntéseket hozni vezetés közben, például amikor a Nagykörúton komoly forgalomban kellett vezetnie.

A többszörös kudarc után Karácsony egyszer csak feladta, amit azzal indokolt az oktatók előtt, hogy „ő most már tudja, nem erre született”.

A Karácsonyt megbuktató oktatók később megdöbbenve hallották azt a „hivatalos” magyarázatot, hogy azért nincs jogosítványa, mert nem is akarja, hogy legyen. Még azt is hozzáköltötte, valószínűleg a PR tanácsadók javaslatára, hogy azért nem akar vezetni, mert gyerekkorában az édesapját súlyos baleset érte. Arról tudatosan hallgat, hogy hiába próbálkozott, hogy többször is megbukott a vizsgán, hogy minden oktató egyértelműen alkalmatlannak minősítette az autóvezetésre.

Forrás: Magyar Nemzet

12 hozzászólás “Ezért utálja az autósokat: Karácsony Gergely nem tudta megszerezni a jogosítványt” bejegyzésre

  1. csak úgy szerint:

    Na ezt tényleg nem kellett volna.

    Rákérdezhetnének az alábbiak miértjére is!

    “Az ellenzéki politikus egy olyan intézményfejlesztést kiáltott ki óvodabezárásnak, ami súlyosan autista gyermekeknek oldja meg az elhelyezését és fejlesztését. Őket nem lehet más, átlagos gyermekekkel közösen nevelni. Ezért a Hétszínvirág Óvodában az autista iskolás gyermekek, míg a Vénusz Óvodában az autista óvodás gyermekek fejlesztése fog megvalósulni.”

  2. Nagyapó szerint:

    Egy jellemzés Vigyoriról: “Karácsony félt és bizonytalankodott, nem tudott egyértelmű döntéseket hozni vezetés közben”😀. Remek jellemzés, Vigyori, mint polgármester és mint főpolgármester ugyancsak erről tett tanúbizonyságot. Nem tud dönteni, l. Lánchíd ügyében, nem tud dönteni, az 55 halálesetet okozó öregotthon ügyében nem tud dönteni, a temetői áremelés ügyében. Ki vezeti a Fővárost??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. robi szerint:

    Szegény kormány!

    Nem győzi pénzelni az udvari sajtókat az elveszített sajtóperek miatt.
    Nyilván azért veszítettek, mert igazat írtak.

  4. ta-dam szerint:

    Engem nem érdekel a jogosítványa, ha sosem ül volán mögé. Csak az érdekel, hogy vezeti Budapestet. Ennek alapján viszont aggódom, hogy biciklistának ön- és közveszélyes lehet.

  5. csak úgy szerint:

    “Talán már lakájmédiának is túlzás nevezni, legyen inkább revolversajtó, vagy még inkább: szennylap az, amelyik ma is névtelen nyilatkozókkal, homályos állításokkal próbál lejáratni. Aljas hazugságok ezek, soha meg nem történt események. Megint, immár sokadjára, perelni vagyok kénytelen. Általában az ilyen aljasságok nem ütik meg az ingerküszöbömet, de azt, hogy bárki édesapám elvesztésén élcelődjön, nem tűrhetem.”

    Végig kellett volna gondolni, ugye Ábel?!

  6. Valdemar szerint:

    Látta már valaki Orbánt autót vezetni? 😉

  7. ta-dam szerint:

    Csak az nem látta számtalanszor Urbánt autót vezetni, aki sohasem látott még tévét.
    (De látta már valaki Valdemárt értelmes és igaz mondatokat írni?)

  8. […] Miközben Karácsony Gergely a kerékpáros közlekedést reklámozza, nem csak ő jár sofőrös autóval. Több helyettese és sokszorta több tanácsadója van, mint előtte bárkinek. És akkor még ott vannak az ellenzéki pártok egyeztető és kijáró emberei, polgármesterei, bennfentesei – akik szintén nem kerékpárral érkeznek. Igaz, ők tudnak autót vezetni, míg a főpolgármester hiába akarta, végül képtelen volt megszerezni a jogosítványt. […]

  9. apostolos szerint:

    Nem az a baj, hogy nem tudott jogosítványt szerezni. A gond az, hogy a sok tanácsadójával agymenést rendeztek és hirtelen kitaláltak olyan dolgokat, amivel megbénították Pestet. Akár tetszik, akár nem, nem fognak az emberek átülni az autóról a tömegközlekedésre, amíg nincs érdemi fejlesztés. A töméntelen busz nem alternatíva, kötöttpályás közlekedés nélkül, ami nem csak a sugárirányú vonalakat és azok továbbfejlesztését jelenti, nem lesz változás. Erre lehet jó példa az új tervezett Galvani-híd és a rajta átvezetett villamos, bár ez egy már évtizedek óta fennálló igényt pótol. A Csepel-szigetről keleti irányba menő forgalmat több hídon keresztül kellene elvezetni, mielőtt a Gubacsi-híd le nem szakad. Óriási hiba volt felszámolni az erzsébeti HÉV-vonalat, ami most a 3-as villamossal elvezethetné a keleti irányba utazókat, így esetleg meggondolnák a két fix pont között utazók, hogy autóba üljenek vagy inkább felszálljanak a vilire. Azért egy Csepel-Mexikói út összeköttetés nagyot dobna szerintem.

  10. Valdemar szerint:

    apostolos, miért éppen Csepel-Mexikói út összeköttetés? Ott dolgozol? 😉 Ki mint él, úgy ítél!

  11. apostolos szerint:

    @Valdemar: Nem dolgozom ott, ezt csak azért írtam, mert kötött pályás összekötettés nincs keleti irányban, de lehetett volna.

Itt lehet hozzászólni !