Belső munka a csepeli 24 milliós lopás hátterében

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A műszaki bevizsgáló két sofőrrel dolgozott össze, hogy áruszállításra használatos konténereket lopjanak cégük telephelyéről. A Csepel.info úgy tudja, hogy az eset a Szabadkikötőben történt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányság egy konténerek átrakásával foglalkozó cég ügyvezetőjének feljelentése alapján indított nyomozást 2020. január 20-án lopás bűntett gyanúja miatt. Az ügyvezető feljelentésében elmondta, hogy 2019 decemberében vették észre, hogy telephelyükről hiányzik egy konténer. A cégnél ezt követően belső vizsgálatot folytattak le, és a leltárból kiderült, hogy másik 19 konténer is eltűnt.

A csepeli rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy a konténerek eltűnése három, a cég alkalmazásában álló férfihoz köthető. A nyomozás adatai szerint a 38 éves V. Tamás a cég csepeli telephelyén dolgozott műszaki bevizsgálóként. A férfi 2019 elején rávett két tehergépkocsivezetőt, hogy a telephelyről konténereket lopjanak el, és azokat továbbértékesítsék.

A két tehergépkocsivezető, R. Zoltán és Sz. György ezt követően 2019. február és 2019. december között a megállapodás szerint a csepeli telephelyről 20 konténert lopott el több mint 24 millió forint értékben. A tárolókra vevőt is V. Tamás szerzett, így 14 konténert darabonként 500 ezer forintért adtak tovább. A vevőkhöz a szállítást szintén a két sofőr intézte, azonban amikor Sz. György rájött, hogy a cégnél belső vizsgálatot folytattak le, hat eladott konténert visszavásárolt, melyeket önként visszajuttatott a céghez. Az eljárás során a rendőrök további hét eladott konténert megtaláltak és lefoglaltak.

A csepeli nyomozók a három férfit július 28-án fogták el, majd lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Itt lehet hozzászólni !