Enyhültek egyes járványügyi megelőző intézkedések a Postákon

POSTA, Mr.Gabee, Csepel.info

 

 

A járvány enyhülésével és veszélyhelyzet megszűnésével felülvizsgálta a pandémia miatt meghozott intézkedéseit a Magyar Posta és határozott arról, hogy melyeket szükséges továbbra is fenntartani, és melyek azok, amelyek már nem indokoltak.

2020. június 19-tól visszaáll a korábban megszokott ügyfélvárakozási rend, azaz nem kell a postán kívül várakozni. A nagyobb postákon ismét működni fog az ügyfélhívó rendszer, ami segíti a gyors kiszolgálást.

Ismét nyitva lesznek hétvégén azok a főként nagyvárosi posták, amelyek korábban is várták az ügyfeleket szombaton és vasárnap.

A koronavírus járvány miatt újra teljeskörű lesz a szombati hírlapkézbesítés, 2020. június 27-től a korábban megszokott rend szerint az előfizetők a megjelenés napján megkapják a szombati lapszámot.

Változás az is, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt személyi azonosító okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követően még 180 napig érvényesek maradnak, így azokat továbbra is elfogadják a postákon a megadott ideig.

A járványveszély azonban nem múlt el, továbbra is szükség van a többi megelőző biztonsági intézkedésre. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat:
továbbra is kérjük, viseljenek arcot eltakaró maszkot (vagy sálat, kendőt), ha postára mennek
továbbra is maradnak az elválasztó plexifalak a nyitott pultos postákon,
továbbra is gyakori fertőtlenítő takarítást végzünk a postákon, ügyelve a pultokra, a kilincsekre és egyéb közös használatú felületekre,
továbbra is érintésmentesen kézbesítik a postások azokat a küldeményeket, amelyeknél személyes átvétel szükséges (csomag, tértivevényes levél, hivatalos irat),
továbbra is levélszekrénybe kézbesítik a korábban személyes átvételt igénylő ajánlott leveleket,
továbbra is mellőzik a személyes kézbesítést a hatósági karanténnal érintett címeken,
továbbra is biztosítjuk a nyugdíjasok számára az utalvány átvételhez az egyszerűsített meghatalmazást, illetve ingyenes ismételt kézbesítést.
A koronavírus-járvány miatt javuló mértékben, de még mindig akadályozott a nemzetközi postai forgalom. A honlapunkon folyamatosan frissítjük azon országok listáját, ahová akadálytalan a küldemények eljuttatása. Kérjük, hogy kísérje ezeket figyelemmel.

Amennyiben lehetősége van rá, továbbra is javasoljuk a postai csekkbefizetés helyett az iCsekk applikáció használatát.

A Magyar Posta minden munkatársa azon dolgozik, hogy a postai szolgáltatások nyújtása és a küldemények kézbesítése továbbra is zökkenőmentesen történjen. A vállalat az ügyfelek számára folyamatos tájékoztatást nyújt a honlapján a változásokról az ügyfeleket érintő információkról.
Magyar Posta Zrt.

Itt lehet hozzászólni !