Fideszesek felakasztásával fenyegetőzik a Momentum politikusa

Szarvas Koppány Bendegúzt korábban hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A korábban a Demokratikus Koalíció sorait erősítő – még a párt ifjúsági tagozatának országos elnöke is volt – ám jelenleg a Momentumban politizáló Szarvas Koppány Bendegúz a közösségi oldalán osztott meg egy, a 24.hu által írt cikket a kórházi ágyfelszabadításokról.

A momentumos politikus a cikkhez pár soros véleményt is fűzött, azt írta:
„járványkezelés Fidesz módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért”.

Szarvas Koppány Bendegúznak egyébként nem ez az első dühkezelési gondokkal kapcsolatos esete. Ahogy korábban mi is megírtuk, 2018 decemberében egy Országház előtti tüntetésen a rendőröket dobálta és könnygázt is fújt feléjük. Akkor a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki a momentumos politikust. Szarvas Koppány Bendegúz azóta módosította Facebook-posztját.

Forrás: mandiner.hu

8 hozzászólás “Fideszesek felakasztásával fenyegetőzik a Momentum politikusa” bejegyzésre

  1. pl szerint:

    Nagyon, nagyon visszafogott… Ez így helyes!

  2. Nagyapó szerint:

    Igen! “A zellenzék nem gyűlölködik, nem ásnak lövészárkot, nemzeti egységet akarnak a vírusjárvány miatt!!” 😛
    Pofáznak a lenin-fiuk unokái, de nem gondolják, hogy jöhetnek a különítményesek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop. (

  3. Aggastyán szerint:

    Arról miért nem cikkeztek, hogy az egyik ős-komcsis kdnp-s is az ellenzék megölésével fenyegetőzött? Hm?

  4. Horváth János szerint:

    Esetleg meghallgatnátok Bayer meg a Gajdics eszmefuttatását!

  5. Nagyapó szerint:

    Aggastyán! Ja, a lenin fiúk kóserek? A komcsiknak – akik 120 millió embert legyilkoltak – és utódjaiknak ez természetes???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Matula szerint:

    Nagyapó! Melléduma! Igen, így van: az ilyen beszédnek következménye kell hogy legyen! Ezt nem szabad megengedni! De! Ez mindkét oldalra vonatkozzon ám!!! Van aki az ehhez hasonló kijelentései ellenére komoly állami kitüntetést kap!

  7. robi szerint:

    Ki a komcsi?

    Az átvedlett volt spiclik, a régi rend pártapparátusának egykori szolgái (pártbizottsági beosztottak, pártlapok káderei) vajon komcsik, vagy megtévedt báránykák?

  8. pl szerint:

    “Megtévedt Báránykák”… Az egész országvezetés, fideszes slepp.

Itt lehet hozzászólni !