2010-es költségvetés: a csepeli MSZP-sek nem támogatták a kerületet érintő javaslatokat

Fidesz – KDNP frakció, Csepel.info

Kéz a kézben – első a párt, csak utána jön Csepel? (a kép illusztráció)

Németh Szilárd, Csepel Fideszes országgyűlési képviselője tizenöt, kerületünket érintő költségvetési módosító indítványt tett le a Parlament asztalára. Avarkeszi Dezső és Podolák György, az MSZP képviselői azonban ezek közül egyetlen egyet sem támogattak.

„Legalább tartózkodhattak volna a Csepelt érintő szavazásnál, de még ezt a gesztust sem tették meg, mind a tizenötöt elutasították. 2006-ban még azzal kampányoltak, hogy ők a csepeli érdekek és értékek képviselői, az európai uniós színvonal kerületi letéteményesei. Az általam benyújtott javaslatok pontosan az itt élők érdekeit és a kerületi értékek megőrzését vagy visszaszerzését célozták meg. Én csak a csepeliek kéréseit tolmácsoltam az országgyűlésben, Podolák György és Avarkeszi Dezső saját választóikat utasították el, és csapták be sokadszorra.” – fogalmazott lapunknak Németh Szilárd.

A helyi népszavazás mentén

Németh Szilárd a Weiss Manfréd Kórház aktív gyógyító tevékenységének előkészítésére, a Kis-Duna-part önkormányzati tulajdonban tartására, természetes környezetének megőrzésére, és a Csepel SC kizárólag sportcélú fejlesztésére is komoly költségvetési támogatást szánna. Az MSZP ezt nem támogatta, így ismét bebizonyosodott, hogy a szocialisták választási győzelmük esetén a csepeli kórház privatizációját, a Kis-Duna-parti ingatlanok eladását és beépítését, a Csepel SC sporttelepeinek lenyúlását ismét napirendre tűzik.

Több évtizedes szocialista ígéretek, becsapott csepeliek

Németh Szilárd javasolta, hogy kerületünk két legrégebbi problémáját, az MSZP több évtizedes ígéreteit végre valósítsuk meg. A Gerincút megépítése és a királyerdei csatornázás, szilárd útburkolat kialakítása nem tűrhet halasztást. Ezek Csepel első számú és legfontosabb fejlesztési feladatai! A Fideszes képviselő javasolta továbbá, a gyalázatosan lepusztított papírgyári uszoda helyett, egy új fedett uszoda megépítést is. Az MSZP mindhárom előterjesztést lesöpörte, de a választási kampányban újból meg fogja ígérni. A hazugság eddig minden választáson bejött nekik, ebben profik.

A lakosságot foglalkoztató problémákat meg kell oldani!

Németh Szilárd a fogadó óráin, lakossági fórumokon elmondott problémák megoldását is kezdeményezte: a lakótelepek felújítása, a Gubacsi híd kiszélesítése, Háros belterületbe vonása, a Corvin csomópont kétszintessé tétele, a nagygyár rehabilitációja, P+R parkolók kialakítása, az Akácfa utcai Kiserdő megőrzése és pihenő parkká alakítása, Ófalu fejlesztése mind-mind ilyen feladat. Az MSZP ezeket is feleslegesnek tartotta, és gond nélkül leszavazta. Úgy tűnik a lakossági kérések is csak a hazugság-kampányban kellenek Podolák és Avarkeszi urakank.

csepel.info

29 hozzászólás “2010-es költségvetés: a csepeli MSZP-sek nem támogatták a kerületet érintő javaslatokat” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    A szomszédos kerületekhez viszonyítva Csepel fejlesztése akármilyen összehasonlításban messze lemarad.
    Itt az ígérgetéseken túl, pláne ilyenkor választások előtt, nem marad más csak az ígérgetés.
    Az et.-sak kiosztották egymás között a kioszthatót, mivel már nem maradt más csak a kifosztott eltékozolt, kicsontozott egykor oly híres gyár maradványa romokban.
    Igazi proli kerületté vált prolik nélkül!

  2. csepeli szerint:

    Figyelem, blöff az egész! Németh Szilárd javaslatai egymást kizárják, mivel ugyanabból a forrásból akar több javaslatot megvalósítani! Mint ahogy a Fidesz mind az ezernégyszáz vagy hány módosító javaslata is ilyen. A látszat az, hogy ők mennyi mindenre adnának pénzt, holott ugyanazt a pénzt kapják több százszor elkölteni.

    Blöff, blöff, blöff!

    És mellesleg ugyanazt a pénzt, amit Németh Szilárd el akar költeni, a többi Fideszes képviselő is el akarja költeni – a saját kerületére vagy településére!

    Sokszorosan blöfföl a Fidesz!!!!

  3. Öreg halász szerint:

    Ha van ezer forintom, abból nem csak egy kenyeret vehetek, hanem többet is, azaz egy forrás több mindenre elég lehet.

    Viszont igazad van csepeli, az MSZP nem blöfföl:

    – amikor azt ígérik, hogy fejlesztik a kórházat, ők valóban bezárják
    – amikor azt ígérik, hogy megépítik a gerincutat, ők valóban megígérik még ötször, és aztán sem építik meg
    – amikor megígérik, hogy lesz uszoda, ők valóban eltüntetik még a pénzt is, amiből megépülhetne
    – amikor azt ígérik, hogy kiszélesítik a Gubacsi hidat, akkor ők valóban azt mondják, hogy ilyet nem is lehet tenni, az lehetetlen.

  4. Vátesz szerint:

    A szoclib politikusok mindig hazudnak, még akkor is ha azt mondják “Nem fog fájni!” De, igen! Takarodjatok! Ha megbuktatok, senki sem fog hiányolni benneteket, a media meg majd elkezdi a szokásos nótáját “Nincs más alternatíva”, amikor majd Csepeli is buzgó Fidesz-hívő lesz, mint Ernő. Mert akkor már az lesz a tét, hogy rekesszék ki a Jobbikot a közéletből. Éljen a nagykoalíció, az MSZP-FIDESZ MEGBONTHATATLAN CIPŐFŰZŐ!

  5. Gordon szerint:

    Régen valami olyat is mondtak a szocik, hogy Királyerdőbe azért nem lehet csatornát építeni, mert dimbes dombos.

    Szegény hegyvidéki Észak-Budán meg gondolom egymást nyomják le az útról (csatorna hiányában) a szippanyús-xarszállító kocsik, mert az jóval “dimbes dombos”-abb. Muhahaha. 😀

    Nem kellett volna ellopni és marhaságokra elfecsérelni a források jelentős részét. Ez ilyen egyszerű.

  6. Gordon szerint:

    Vátesz csak a fideszről, a cigányokról, Izraelről, meg a zsidókról tud/akar beszélni? Ezért küldték ide?

  7. Vátesz szerint:

    Bocsánat, Ernő most Jobbik-hívő, Gordont akartam írni, aki a süllyedő SZDSZ-hajót a Fideszre cserélné. Írj még sok hozzászólást Gordon. Majd jövőre az országgyűlési és önkormányzati választások után bevesznek tagnak is. Majd ha előtte kiosztották az összes bizottsági, felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi pozicíót, utánna mehetsz plakátot ragasztani, járókelőket győzködni. Ilyen dumagépekre, akik majd meg tudják magyarázni, mit miért nem teljesítenek, óriási szükség van. Persze ingyen.

  8. Gordon szerint:

    Bocs kiegészítem korábbi hsz-emet: Vátesz nem csak a fideszről, a cigányokról, Izraelről, meg a zsidókról tud/akar beszélni, hanem Gordonról is.

  9. vermes szerint:

    Ernő!

    Saját magadtól reszketsz mostanában?

    “Reszkessenek, akiknek van miért”
    http://kommentalok.hu/news.php?readmore=1368
    (2009. november 15, k.hu)

    “Csak a bal!”
    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=77429394&t=9151102
    (2008. március 21., index)

    “Végre a Baloldal is megmutatta magát! És ez most már így lesz, ha tetszik, ha nem!”
    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=82986842&t=9151102
    (2008. szeptember 24., index)

  10. zed szerint:

    Ha emeljük a helyi adókat, lendületet adhatunk a fejlődésnek. Én ezt a javaslatot támogatom, mert ez ésszerű, világos, őszinte beszéd lenne.

  11. vermes szerint:

    zed!

    Teljes vagyonelkobzás azoktól, akik a kerületet tönkretették!
    + 40 év letöltendő.

  12. Papi szerint:

    Zed!
    Takarodj el már végre Észak Koreába és vidd magaddal a sok mocskos gazembert. Akkor végre ellehet kezdeni az ország renbehozatalát. Ja és vidd magaddal csepelit azt a másik elmebeteget, Goldot se felejsd itt! Csak azt nem értem minnek vagytok még itt ha ennyire ennek a kis országnak az ellenségei vagytok!

  13. Papi szerint:

    Admin!
    Már az eggyik gazembernek a képe is sokkoló volt de ez így eggyüt már természeti katasztrófa! Kiméld a gyengébb idegzetűeket!!! 🙂

  14. Gordon szerint:

    Szerintem k.jó ez a kép. Így együtt olyan “gyönyörűek”. 🙂

  15. Gordon szerint:

    Papi! Ezek nem mennek É-Koreába, mert ott nem lehet szabadon fórumozni.

  16. Huba szerint:

    zed!
    Támogatod a helyi adók megemelését, hogy azt jól ellopjátok és mikor a megsarcolt helyiek megkérdezik: megemelt adót fizetünk, miért nem készült el a megígért beruházás?
    Mire Ti: jaaa, hát az fővárosi beruházás, kérdezzétek Demszkyt!

  17. jani_43 szerint:

    Avarkeszi azért elintézte anyukának a háromszobás önkormányzati lakást ugye?

  18. Papi szerint:

    Gordon!
    Nem baj csak menjenek legföljebb ott csukják le őket “jobbak” a börtönök!

  19. zed szerint:

    Papi! Én melegebb éghajlatra küldelek: menj Afrikába! 🙂

  20. Papi szerint:

    Kösz Zed!
    Vannak ott is kellemes helyek! De azért én továbbra is Észak Koreát ajánlom neked és a többi hozzád hasonló hasonszőrünek! 🙂

  21. baniko21 szerint:

    Papi, Zed!
    Normálisak vagytok, hogy egymást küldözgetitek ide-oda?
    Ugyis kevesebben vagyunk már. Nem hallottátok, hogy a dicső “balos”-
    nak csúfolt kormányunk azon tanakodik, hogy mint a tatárjárás után
    külhonból telepitsen ide embereket? Igaz munka nincs! De hátha hoz-
    nának még lenyúlható értékeket…

  22. zed szerint:

    baniko21! A tatárok elvonulása után Béla király intézkedéseinek köszönhetően gyors fejlődésnek indult az ország.
    Ne aggódj, a népesedéspolitikához már nem fognak hozzányúlni ebben a ciklusban. Jön a Fidesz-kormány, aztán hú de jó lesz itt nekünk! Gombamód fognak munkahelyek létrejönni, békamód megugrik a népszaporulat. Komolyra fordítva a szót, borítékolom, hogy a kettős állampolgárságot a Fidesz sem fogja megvalósítani (és a baloldalhoz hasonlóan az EU-tagsággal, és a bővítéssel fogják indokolni), ugyanis nem elhanyagolható gazdasági hátrányokkal járna hazánknak. Halkan mondom, hogy egy népességrobbanás is, középtávon, mondjuk cirka 20 évig visszavetne minket.
    Azonos osztályközű életkori korcsoportokra felosztva a magyar populációt, a Ratkó-népesség a legmagasabb létszámú. Ha nyugdíjkorhatár-emelés helyett egyszerűen hagynánk “áthullámozni” ezt a népességcsoportot az eltartottak közé, azzal mindenki rosszul járna, így meg csak ők szívják meg (és az utánuk jövők). A bevándorlók leginkább az aktív korosztályból kerülnek ki, már “kész munkaerőt” képviselnek, ezekre van szükség.

  23. Huba szerint:

    zed!
    Azt ne felejtsd el, hogy a te nyugdíjadat a mai max 8 évesek fogják fizetni, akiknek 50%-a cigány. Sok sikert!

  24. Vátesz szerint:

    Az a baj, hogy a tatárok még itt ülnek a nyakunkon, sőt a csepelinfón is okítanak bennünket, milyen jó, hogy csak a felünket irtották ki, ezért tiszteljük őket, sőt szeressük! Hagyd magad Marcsa, mert hamarabb szabadulsz!

  25. Papi szerint:

    Zed!
    Én szótfogadok baniko21-nek ne menj el inkább dolgoz becsületessen függetlenül a mindenjori kormánytól!
    Remélem így jó lesz baniko21!
    Neked meg csak annyit ha nem lessz igazad:
    “Komolyra fordítva a szót, borítékolom, hogy a kettős állampolgárságot a Fidesz sem fogja megvalósítani (és a baloldalhoz hasonlóan az EU-tagsággal, és a bővítéssel fogják indokolni), ugyanis nem elhanyagolható gazdasági hátrányokkal járna hazánknak. Halkan mondom, hogy egy népességrobbanás is, középtávon, mondjuk cirka 20 évig visszavetne minket.”
    Kiváncsi lesszek hajlandó leszel-e beísmerni! Lesz annyi vér a pucádban?
    Egyszer már elsírtátok ezt a dumát amikor a Kovács László 23 millió románnal fenyegetett amikor a minimál bért megduplázta a FIDESZ!
    Most is riogattok, minek áruld már el! azzal riogattok mindenkit, hogy itt kő-kövön nem marad! Nem érzitek milyen nagy hazugság ez?

  26. unkasz szerint:

    Nem értem ezt az elfogultságot a Fidesszel szemben. Csepeli, neked nagyon zsigerből jöhet az Orbán-gyűlöleted, de ezt már csak szerencsétlen vergődésnek tudom be.
    Mondta volna azt a csepeli mszp, hogy erre a sok dolgora nincs forrás, de akkor mondott volna legalább egyet. Vagy támogatott volna legalább egyet, mondjuk, amit a legfontosabbnak tartanak, pl. csatornázás. Az a baj, hogy így a látszatát is elkerülik annak, hogy valamit tényleg szeretni tennének a kerületért.

  27. zed szerint:

    Szerintem Csepelen nem magasak a helyi adók, de lehet velem vitatkozni. Tényleg, most mit is szed az önkormi? Megfigyeltem, hogy sokan nyafiznak amiatt, milyen magasak a közterhek, de azt már kevesek tudják megmondani, milyen jogcímű levonások terhelik pl. a bruttó munkabérüket.
    Teljesen világos, hogy egységnyi pénzösszeget csak egyszer lehet elkölteni, tehát ha egy adott feladatra plusz forrást kívánok fordítani, akkor annak a fedezetét más területről kell elvonjam. Ezt nevezik a kötelező ellentételezés elvének.
    Ha a csepeli önkormányzat pazarol, tessék megmondani, hol pazarol! Ha a pénzt ellopják, tessék feljelentést tenni!

  28. Papi szerint:

    Zed!
    Valahol már leírtam egy olyan összeállítást (fizetési papirról) mennyi adót fizetnek a bérből és fizetésből élők! Ebben benne volt ha jól emlékszem a munkáltató költsége is! Itt még annyit, hogy azt mondják ami a borítékban marad az a nettó de ez nem igaz mert ebből még lejönn az ÁFA is és csak az az igazi nettó. De tudod mit Zed, te szeretsz kutakodni az ínterneten szerintem vedd a fáratságot és nézz utána hányfajta adónem volt 2002-ben és mennyi van most! Nagyon megfogsz döbbeni. A probléma ott van, hogy 2002-ben sokkal több munkahely volt mint most és a kevesektől akarnak mindent beszedni!

Itt lehet hozzászólni !